Gazdálkodásra cserélt hokibot: Imre Tamás

Én akkor az itthon maradás mellett döntöttem, így tudtam befejezni egyetemi tanulmányaimat, és hozzáláttam az építkezéshez, hiszen itt állt egy lepusztult épület, amelynek nem volt sem ablaka, sem ajtaja, csak a négy fal és a tető. Régóta nem használták már semmire. Vettem húsz juhot és néhány disznót, így indult itt minden” – meséli Tamás, amint a bégető, röfögő jószágok között sétálunk.

Vöröspofájú berke, a kedvenc

Mosolyogva eleveníti fel, teljesen kezdőként csöppenve a gazdálkodásba eleinte egyszerű falusi juhokat vásárolt, nem törekedett a fajtatisztaságra, és ezeknek az állatoknak termelte meg az eledelt. Aztán a gazdaság évről évre egyre szebben fejlődött, hiszen megtartotta a bárányokat is, és vásárlással bővítette még az állományt. Arra is rájött időközben – meséli –, hogy a találomra vásárolt, vegyes állomány nem jó, és nem is szép.

Nem nagy ez a farm – jegyzi meg szinte szabadkozva –, de saját örömére foglalkozik vele. Már rég kinőtték az eredeti, örökölt épületet, ezért ahogy növekedett az állomány, bővíteni kellett a helyet is:

Ezt már segítség nélkül nem lehet csinálni – jegyzi meg –, van egy fogadott pásztora, ő van folyamatosan a farmon, ő viszi ki nyáron az állatokat a legelőre, de Tamás is napi rendszerességgel kijár az esztenára. Ettől eltekintve a fiatal gazda olyan körülményeket igyekezett kialakítani a kis farmon, hogy amennyiben segítség nélkül maradna, egyedül is el tudjon az állatokkal boldogulni. Mindenhol önitató rendszer van, nem kell vödörrel hordani a vizet és utánatölteni, s ugyan a juhokhoz a szénát, a silózott lucernát ki kell vinni, de a disznók etetése is egyszerűsítve van, azaz egy tartályba bekerül három-négy napra elegendő gabona, amely adagolja az eledelt a négylábúaknak. Hogy hány disznó van jelenleg a farmon? Nem tudja, nem számolgatja. „Olyan húsz-huszonöt darab lehet. Ott vannak a karantén alatt született malacok is, szépen fejlődnek” – mutatja.

Tavaly öt hektáron termesztette a gabonát – meséli –, de nem volt elég, még vásárolnia kellett. Bérelnie is kell területet, hiszen a meglévő nem elég. De itt már nehézségekbe ütközik, mert a környéken nem nagyon van bérlendő mezőgazdasági terület, legelő. „Jelenleg mintegy tizenöt hektár szántóföldön termelek, de a szántóföldet is muszáj volt bevessem lucernával, mert nem volt elég a széna. Gabonát sokkal egyszerűbben tudok vásárolni, mint jó minőségű szénát. Így aztán úgy döntöttem, inkább csinálok én jó minőségű lucernát, hogy azt ne kelljen megvásárolni” – magyarázza, amint egy maroknyi silózott lucernát odadob a mellette álló juhoknak.

„Ebből én még mostanáig pénzt nem vettem ki. Ahhoz, hogy én erre a szintre elérjek, minden beérkező jövedelmet vissza kellett fordítsak, sőt olyan periódus is volt, amikor otthonról hoztam pénzt, mert nem volt elég.

Ha azt vesszük, most egy juh 300, 400, 500 lejbe kerül, de ha törzskönyve van, akkor az az állat a 2 500 lejt is megéri. Ehhez viszont az is szükséges, hogy a kormány változtasson azon a támogatási rendszeren, ami most van érvényben, hiszen jelenleg nem ösztönzik a gazdákat a fajtatiszta állomány fenntartására. Az kellene kapjon több segítséget, akinek törzskönyves az állománya” – osztja meg szívfájdalmát. Nehézséget jelent továbbá a gyapjú tárolása, ennek a problémának a rendezésére is várnak egy ideje a gazdák. Tamás meséli, hogy amíg jelenleg egy juhot öt lejért nyírnak, ő egy kiló gyapjút alig harminc baniért tud eladni, ha egyáltalán valaki felvásárolja.

– reagál gondolkodás nélkül Tamás kis büszkeséggel a hangjában. Amikor abbahagyta a jégkorongozást, friss egyetemi diplomával a zsebében egyet tudott: nem szeretne egy irodában dolgozni.

Lássuk, a lányaim mit szólnak majd ehhez. A hároméves Emma sokat jár ide velem, szeret is jönni, nem fél már az állatoktól. Lilla hét hónapos, majd őt is hozzuk. Igazából ez itt nem lányoknak való munka, de majd kiderül, hogy milyen irányba indulnak el.”

Imre családi farm – olvasható a mutatós cégtáblán.

„Persze nem a nulláról indultam, ez nagy segítség volt, és ösztönzött” – jegyzi meg, miközben arról beszélgetünk, hogy édesapja is minden bizonnyal büszke lenne fia teljesítményére. Borzsovai otthonából Tamás napi rendszerességgel kijár a farmra, dolgozik, ügyeket intéz, bármilyen probléma akadályozza a napi rutint, ő az, aki helyreteszi a dolgokat.

Egy percig sem bánta meg, hogy ebbe belefogott, és a hokibotot félretette – mondja búcsúzóul.