Imre Tamás életet vitt a néhai lepusztult istálló falai közé
Fotó: Veres Nándor
Imre Tamásnak jó néhány évvel ezelőtt még a jégkorong volt a mindene. Leigazolt játékosként tulajdonképpen arról szólt az élete, amit igazán szeretett. A terveket azonban átszabta egy apai örökség. A fiatalember gondolt egy nagyot, huszonévesen letette a hokibotot, és életet vitt a néhai lepusztult istálló falai közé. Ennek immár tizenegy éve. Az Imre családi farmon jártunk.
2021. április 09., 18:012021. április 09., 18:01
2021. április 16., 10:152021. április 16., 10:15
„Tíz évvel ezelőtt itt csak a falak álltak, semmi nem volt” – mutat körbe Tamás a Csíkszépvíz határában álló farmon. Mára itt sok minden megváltozott, az istállót felújították, sőt még hozzáépítettek, az udvaron mezőgazdasági gépek sorakoznak, a rendre pedig öt sárhegyi- és három közép-ázsiai juhászkutya vigyáz. Az istállóban juhok és disznók. Zajlik az élet a farmon.
Talán a háromhónapos Bogyó örvend a legjobban a vendégnek, s a vendég is neki, főleg miután kiderül, hogy a játékos kis közép-ázsiai juhászkutyától nem kell félni. Minduntalan ott lábatlankodik körülöttünk, nyomon követ egy kis közös játék reményében. Emma, a lányom keresztelte Bogyónak – mondja nevetve Tamás.
Megszerette az állatokat, a gazdálkodást
Fotó: Veres Nándor
„Körülbelül tíz évvel ezelőtt ezt a helyiséget és öt hektár szántóföldet örököltem édesapám után, aki tizennyolc éves koromban halt meg. Őszintén mondom, én az istállót nem nagyon szerettem, sőt azt is mondhatnám, hogy egyenesen utáltam, én be nem mentem egy istállóba sem. Nem is érdekelt. Hatéves koromtól jégkorongoztam, profi szinten, a hoki volt az életem. A HC Csíkszereda leigazolt hátvédje voltam, aztán áthívtak Brassóba, ott akkor alakult a Corona hokicsapat. Ez 2010-ben volt, akkor én már utolsó éves voltam a Sapientia EMTE általános közgazdaság szakán, de ezzel párhuzamosan a Testnevelési Egyetemen is elkezdtem tanulmányaimat, és felmerült a kérdés, mi legyen:
Én akkor az itthon maradás mellett döntöttem, így tudtam befejezni egyetemi tanulmányaimat, és hozzáláttam az építkezéshez, hiszen itt állt egy lepusztult épület, amelynek nem volt sem ablaka, sem ajtaja, csak a négy fal és a tető. Régóta nem használták már semmire. Vettem húsz juhot és néhány disznót, így indult itt minden” – meséli Tamás, amint a bégető, röfögő jószágok között sétálunk.
Mosolyogva eleveníti fel, teljesen kezdőként csöppenve a gazdálkodásba eleinte egyszerű falusi juhokat vásárolt, nem törekedett a fajtatisztaságra, és ezeknek az állatoknak termelte meg az eledelt. Aztán a gazdaság évről évre egyre szebben fejlődött, hiszen megtartotta a bárányokat is, és vásárlással bővítette még az állományt. Arra is rájött időközben – meséli –, hogy a találomra vásárolt, vegyes állomány nem jó, és nem is szép.
Vöröspofájú berke, a kedvenc
Fotó: Veres Nándor
„Most kerültem oda, hogy nagyjából egyformák, én a vöröspofájú berkét tartom, és a fajtatisztaságra törekszem. Tagja lettem egy háromszéki egyesületnek is, így a juhaim fajtisztaságát rendszeresen ellenőrzik, ennek pedig az lesz a hozadéka, hogy törzskönyvezik a bárányokat. Ez egy hosszabb folyamat, már öt éve elindult, törzskönyves most már az apaállományom. Ismerem itt már az anyát, apát, komoly kimutatások, nyomonkövetések kellenek, mindent le kell papírozni, na ide nekem ilyenkor jól jön a közgazdaság” – magyarázza.
Nem nagy ez a farm – jegyzi meg szinte szabadkozva –, de saját örömére foglalkozik vele. Már rég kinőtték az eredeti, örökölt épületet, ezért ahogy növekedett az állomány, bővíteni kellett a helyet is:
Ezt már segítség nélkül nem lehet csinálni – jegyzi meg –, van egy fogadott pásztora, ő van folyamatosan a farmon, ő viszi ki nyáron az állatokat a legelőre, de Tamás is napi rendszerességgel kijár az esztenára. Ettől eltekintve a fiatal gazda olyan körülményeket igyekezett kialakítani a kis farmon, hogy amennyiben segítség nélkül maradna, egyedül is el tudjon az állatokkal boldogulni. Mindenhol önitató rendszer van, nem kell vödörrel hordani a vizet és utánatölteni, s ugyan a juhokhoz a szénát, a silózott lucernát ki kell vinni, de a disznók etetése is egyszerűsítve van, azaz egy tartályba bekerül három-négy napra elegendő gabona, amely adagolja az eledelt a négylábúaknak. Hogy hány disznó van jelenleg a farmon? Nem tudja, nem számolgatja. „Olyan húsz-huszonöt darab lehet. Ott vannak a karantén alatt született malacok is, szépen fejlődnek” – mutatja.
A malacok is szépen fejlődnek
Fotó: Veres Nándor
Minden napra akad itt valami tennivaló, hamarosan pedig a mezőn, a földeken is beindul az élet, lassan előkészítik a „bevetésre” az istálló mellett sorakozó mezőgazdasági gépeket is.
Tavaly öt hektáron termesztette a gabonát – meséli –, de nem volt elég, még vásárolnia kellett. Bérelnie is kell területet, hiszen a meglévő nem elég. De itt már nehézségekbe ütközik, mert a környéken nem nagyon van bérlendő mezőgazdasági terület, legelő. „Jelenleg mintegy tizenöt hektár szántóföldön termelek, de a szántóföldet is muszáj volt bevessem lucernával, mert nem volt elég a széna. Gabonát sokkal egyszerűbben tudok vásárolni, mint jó minőségű szénát. Így aztán úgy döntöttem, inkább csinálok én jó minőségű lucernát, hogy azt ne kelljen megvásárolni” – magyarázza, amint egy maroknyi silózott lucernát odadob a mellette álló juhoknak.
„Ebből én még mostanáig pénzt nem vettem ki. Ahhoz, hogy én erre a szintre elérjek, minden beérkező jövedelmet vissza kellett fordítsak, sőt olyan periódus is volt, amikor otthonról hoztam pénzt, mert nem volt elég.
Ha azt vesszük, most egy juh 300, 400, 500 lejbe kerül, de ha törzskönyve van, akkor az az állat a 2 500 lejt is megéri. Ehhez viszont az is szükséges, hogy a kormány változtasson azon a támogatási rendszeren, ami most van érvényben, hiszen jelenleg nem ösztönzik a gazdákat a fajtatiszta állomány fenntartására. Az kellene kapjon több segítséget, akinek törzskönyves az állománya” – osztja meg szívfájdalmát. Nehézséget jelent továbbá a gyapjú tárolása, ennek a problémának a rendezésére is várnak egy ideje a gazdák. Tamás meséli, hogy amíg jelenleg egy juhot öt lejért nyírnak, ő egy kiló gyapjút alig harminc baniért tud eladni, ha egyáltalán valaki felvásárolja.
Az apai örökséggel indult minden
Fotó: Veres Nándor
Közben közösen járjuk végig a farmot, csodáljuk az ugrabugráló bárányokat, egy külön akolban pedig megnézhetjük a már törzskönyvezett, értékes vöröspofájú apaállományt. A szomszédos akolban külön vannak a tavalyi bárányok, ezekkel frissíti az állományt. „Ismerem az anyát, apát, nagyanyát, nagyapát. Ezeknek a bárányai, amelyek majd jövőben születnek, már törzskönyvesek lesznek. Már most is van egy pár törzskönyves bárányom. Én minden évben lejelentek egy táblázatot az egyesülethez, amin szerepel az anya, az apa és a bárány. Őket nyilvántartásba veszik” – magyarázza a gazda. Közben egy macska zsákmánnyal a szájában, elégedetten vonul el lakmározni, a cicák számának gyarapodását sem követik itt, de elvárják tőlük az egerészést.
Összhang a farmon
Fotó: Veres Nándor
Milyen a farmon az élet? „Nehéz, de szeretem.
– reagál gondolkodás nélkül Tamás kis büszkeséggel a hangjában. Amikor abbahagyta a jégkorongozást, friss egyetemi diplomával a zsebében egyet tudott: nem szeretne egy irodában dolgozni.
Lássuk, a lányaim mit szólnak majd ehhez. A hároméves Emma sokat jár ide velem, szeret is jönni, nem fél már az állatoktól. Lilla hét hónapos, majd őt is hozzuk. Igazából ez itt nem lányoknak való munka, de majd kiderül, hogy milyen irányba indulnak el.”
Imre családi farm – olvasható a mutatós cégtáblán.
„Persze nem a nulláról indultam, ez nagy segítség volt, és ösztönzött” – jegyzi meg, miközben arról beszélgetünk, hogy édesapja is minden bizonnyal büszke lenne fia teljesítményére. Borzsovai otthonából Tamás napi rendszerességgel kijár a farmra, dolgozik, ügyeket intéz, bármilyen probléma akadályozza a napi rutint, ő az, aki helyreteszi a dolgokat.
Egy percig sem bánta meg, hogy ebbe belefogott, és a hokibotot félretette – mondja búcsúzóul.
A cikk először a Székelyhon napilap Liget című életmód-kiadványában jelent meg 2021. április 9-én.
Márika néni, Fábián Mária 1934 szilveszterén született Kézdikőváron, amikor a harangok az ó- és újévet összekötötték. Azóta kilenc évtized telt el. De mindvégig őrizte a hitet, a szeretetet, és a múlt emlékeit ma is szívesen meséli tovább.
A vargabéles tökéletes választás, ha egy hagyományos, laktató és felejthetetlen desszertre vágysz!
Ha ősz, akkor befőzés. Szinte látom, ahogy ebben az időszakban hány nő logisztikázza a nemlétező szabadidejét a munka, háztartás, gyerekek mellett, hogy beleférjen egy kis zakuszkafőzés, vinetesütés, szilvalekvár, savanyú káposzta eltevése.
Siklódy Fruzsina gyerekkora óta a művészetek világában él, de csak később választotta hivatásának a grafikát. Fekete-fehér munkáiban az érzelmek intenzitása, a hiány lenyomata és a szakrális tér inspirálja. Új kiállítása ezt érzékenyen mutatja meg.
Egyszerűen elkészíthető, mégis ünnepi megjelenésű desszert, ami garantáltan a család kedvence lesz a hidegebb napokon.
A galagonya tavaszi és őszi felhasználását mutatjuk be, változatos módokon tudjuk vele támogatni az egészségünket. Terméséből ketchup-szerű szósz is készülhet, mutatjuk a receptet is.
A húsos raguk azért nagyon jók, mert bármilyen zöldséggel vagy akár gombával is gazdagíthatjuk a szaftos ételt.
A Pszichószereda idén is a lélek finom hangjaira hangol: előadások, workshopok és művészeti programok várják a közönséget, hogy közérthetően, mégis tudományos alapokon közelítsenek a mentális egészséghez – tabuk nélkül, nyitottan, emberközelből.
A sültkrumpli-leves krumplihéjcsipsszel nemcsak elképesztően finom, de egy olyan kreatív fogás, ami megmutatja, hogyan hasznosíthatjuk a konyhai maradékokat is.
szóljon hozzá!