Fekete gólya, sárga tavirózsa. Nálunk is vannak kipusztulóban lévő állatok, növények

Kelet- és Dél-Európában sokkal jobb állapotban van a természet, viszont Kelet-Európában sokkal gyengébben is dokumentálják a problémákat. Nekünk a 19. századból a természet állapotára vonatkozó információink csak elszórtan vannak. Az erdőkről vannak, például a harmincas években óriási erdőirtások voltak, valódi rablógazdálkodás, de hogy pontosan hogyan változott mondjuk Székelyföld élővilága, arra vonatkozóan még az utóbbi ötven évből sincsenek részletes adatok, inkább csak elszórt információk. Vannak fajok, amelyekről jelenlét-hiány információk vannak. Például négy keselyűfaj is jelen volt Erdélyben, de a hatvanas években kipusztultak. Van néhány állatfajunk, amelyekről mérhető információk állnak rendelkezésre. Ilyen a fehér gólya” – magyarázta Demeter László. Mint mondta, az első ilyen jellegű részletes felmérés a hatvanas években történt, akkor a Csíki-medencében 80-90 pár gólya költött. Következett egy hullámvölgy, számuk a hetvenes években csökkent, ez az afrikai Szahel-övezetben, a gólyák telelőhelyein jelentkezett aszálynak tulajdonítható, Európa-szerte csökkent a gólyák száma. Viszont a 90-es évek végétől folyamatosan nő a Csíki-medencei gólyaállomány, ma már körülbelül 150 gólyapár költ itt. Tehát

Vidékünkön a legdrasztikusabb változás az Olt szabályozása miatt következett be a hetvenes-nyolcvanas években. De mivel nem mérték fel részletesen a szabályozás előtti élővilágot, csak sejtéseink vannak a vízi élővilág, a csíki halállomány óriási pusztulásáról. Vitos Mózes említi az 1890-es évekből, hogy nagyon sok mocsári teknősbéka élt az Olt mentén, mára már kipusztultak. Orbán Balázs a Székelyföld leírásában Csíkból a fehér gólyát nem is említi, csak a fekete gólyát Szentimrénél, a sárga tavirózsával benőtt Olt partján, de mára mindkét faj gyakorlatilag eltűnt a medencéből. Fekete gólya vonuláskor tűnik fel, 1-2 példány, sárga tavirózsa pedig egyetlen, pár négyzetméteres helyről ismert Csíkban.

A gyepi béka hanyatlása valószínűleg a vizes területek visszaszorulásának, a folyószabályozásnak egy-két évtizedes eltolódással jelentkezett következménye, a mocsári béka esetében erre még ráerősítenek kisebb klímaeltolódások, a több éven keresztül jelentkezett száraz, hideg tavaszi periódusok. Pozitív példaként viszont a hódot említi a biológus. A hód Székelyföldön is kipusztult, Európában sok helyen mint látványos és érdekes fajt visszatelepítették, ez a hullám elérte a kétezres évek elején Romániát is. A brassói vad- és erdőkutató intézet telepítette be az Olt vízgyűjtőjébe, Vargyas-patakába és a Feketeügybe, és onnan a hódállomány újrakolonizálta az Olt felső vízgyűjtőjét. A hód problémákat okoz a lakosságnak. Az érintetlen területeken, vadonokban nem zavar senkit, de nálunk az emberi jelenlét és a hódok élőhely-igénye nagymértékben egymásra tevődik.

A két világháború között nagy erdőirtások voltak, sokkal kisebb volt akkor az erdős terület, mint ma. Viszont ha 250 évet megyünk vissza az időben, az Osztrák-Magyar Monarchia első katonai felmérésének a térképanyaga szerint az erdők mindenhol Székelyföldön a települések közvetlen közelében voltak, az 1800-as évek végére kialakult a maihoz hasonló állapot. A Gyimesekben is az utóbbi kétszáz évben alakult ki ez a nyílt táj, azelőtt erdőség volt. Szerencsére nálunk az erdők visszaszorulása nem járt katasztrofális erózióval. A trópusokon a talajban nagyon kevés a tápanyag, sok a csapadék, és ha kivágják az erdőket, akkor elveszítik a talajt, nem tud regenerálódni teljesen. Nálunk kevesebb a csapadék is és a talajban sok a tápanyag, így az erózió kevésbé pusztító, nagyon gyorsan regenerálódnak az erdeink.”

A szakember a folyószabályozás kapcsán kiemeli, a tudásalapú társadalmakban ma már nem azon gondolkoznak, hogy hogyan lehetne minél kisebb helyre szorítani azt a vízfolyást, vagy hogy hogyan lehet a száraz szubtrópusi erdőkben megszüntetni az erdőtüzeket, hanem a természetes folyamatoknak, megfelelően tervezett körülmények között, utat kell engedni, kell hagyni, hogy bizonyos területekre kiöntsön az a folyó.

– emeli ki a biológus. És erre lehet és kell is gazdaságot építeni. Az erdők állapota is viszonylag jó, legalábbis Székelyföldön, mert nem volt kapacitás rá, hogy durva beavatkozásokat végezzenek az erdőgazdálkodásban, monokultúrákat hozzanak létre. Viszont a tudással, hogy hogyan kellene fenntarthatóan használni a természeti erőforrásainkat, és mi is azoknak a valódi értéke globális szinten, eléggé gyengén állunk. „Kicsit tudathasadásos állapot ez. Úgy gondoljuk, hogy mivel nálunk még nagyon sok a természeti érték, mi jobbak vagyunk, mint más. Valójában a székelyföldi jobb természeti állapot nagyon sok tényezőnek köszönhető, a mai társadalmunknak az lehet az érdeme a következő évtizedekben, ha felismeri ennek a jelentőségét. Nagyon sok nem vegyszerezett területünk van, egészséges táplálékot tudunk előállítani, majdnem mindenhol biotermelést tudunk végezni. Az első lépés az, hogy ismerjük fel a saját értékeinket, és tanuljuk el másoktól, persze a saját tudást sem felejtve, hogy hogyan lehet ezekkel észszerűen, fenntarthatóan gazdálkodni. A világban nagy gondok vannak környezeti-természeti szempontból, azok a területek, ahol az ember egy gazdag természeti környezettel együtt tud élni anélkül, hogy minden erőforrást importáljon, egyre inkább felértékelődnek. Erdélynek hetven-nyolcvan százaléka lehetne az európai mércék szerint természetvédelmi terület, anélkül, hogy az emberi tevékenységeket ki kellene zárni. Most inkább arra van szükség, hogy ezek az információk kisugározzanak a társadalom felé, az oktatásba, a gazdaságba, a kultúrába, és ezek alapján átalakuljunk egy tudatosabb társadalommá.”