Cserkészet régen és ma: nem az egyenruha a lényeg

„Ők irányították nagyon okosan és körültekintően a tevékenységünket. Játékosan tanítottak meg sok mindenre. Például, hogy hogyan viselkedjünk a társadalomban, a természetben, az utcán, a járművön stb.

„Természetesen egészen más töltelékkel, mert a cserkészelvek alapja az Isten, haza, ember. A struktúrát vette át, az egyenruhát, a nyakkendőt, a négyszöget, a zászlófelvonást, a tábort stb. Később, amikor 1990-ben újjáalakult a cserkészet Romániában, a szülők részéről volt egyfajta távolságtartás, mert nagyon nagyon benne volt az emberekbe, a tudatuk alatt a pionír szellem, és az azzal kapcsolatos kellemetlen emlékek. Ugyanúgy, mint a falusi embereknél a kollektivizálás, hogy nem akarnak szövetkezni. Ez a régi beidegződéseknek a megcsontosodása, hogy nem tudnak ezektől a rossz emlékektől szabadulni. Volt, aki azt mondta, hogy ez egy fasiszta, félkatonai szervezet. Nem!

„Más volt a cserkészet akkor és más most. Az idők változnak, a feltételek, a közgondolkodás megváltozott. A cserkészet egy életre nevelő ifjúsági intézmény volt. Szellemileg, fizikailag neveltek az életre. Megtanítottak viselkedni, beszélni, a pontosságra, az igazmondásra. Valláserkölcsi szempontból is és fizikálisan is jót tett az ifjúságnak a cserkészet” – összegzett Ajtony Gábor.

Régi kalandjaim

Kik ezek, hogy ennyi gyereket össze tudtak szedni? – tette fel a kérdést egy ismerősöm, amikor szeptember végén a csíkszeredai központi parkban egy nagy csoport – különböző korosztályú – kipirult arcú gyereket figyeltem, akik önfeledten merültek el a csapatjátékban. Régi kalandok jutottak eszembe, éjszakai túrázások, felderítő akciók, tábortűz melletti éneklések, hideg patakban fürdések, combközépig érő hóban való gyaloglások, pityókástokány-főzések, métázások, számháborúzások.

Az őrsünket, amelynek vezetője voltam, Margarétának hívták, meg kellett tanuljuk felhímezni a nevet az ingünkre, azt, hogy pontosan jelenjünk meg a foglalkozásokon és számtalan, akkor játéknak vett dolgot, amelyeknek aztán a nagybetűs életben bizony gyakran hasznát vettem. Például tudok biztonságosan tüzet gyújtani kiránduláskor, utazáskor csak a legszükségesebbet összepakolni, és a kullancskiszedő tudásomat is volt, hogy be kellett mutassam. Noha azt mondják, hogy akit egyszer felavattak cserkésznek, az élete végéig az marad, ma már nem vagyok aktív cserkész. Nosztalgiával és enyhe irigységgel néztem csíkszeredai 104. Ady Endre Cserkészcsapat toborzóján a jelentkezőket, akiknek még csak most kezdődik a nagy kaland. Azóta már egy táborozáson is túl vannak.

Kicsivel többek lenni

A Csík-körzeti cserkészcsapatok találkoztak és tartottak három napos regös tábort Csíkrákoson, ahol a regös hagyományokat szerették volna megmutatni, és a hagyományos mesterségeket megismertetni a cserkészekkel, kiscserkészjelöltekkel. Itt beszélgettünk néhány vezetővel arról, hogy mit tud ma nyújtani a cserkészet.

„A kilencvenes évek elején ténylegesen nem volt nagyon más, sokan lehetőséget láttak benne, hogy ennek keretében az ifjúsággal foglalkozzanak, egyengessék. Nagyon sok csapat alakult akkor, ennek a lendülete eltartott a kilencvenes évek végéig. Megvolt a lelkesedés, de nem tudtuk, hogyan kéne csinálni. Magyarországról jöttek cserkészek, mutatták meg a mintát. Bele kellett tanuljunk és ki kellett alakítsuk, hogy Erdélyben mi a sajátosságunk, ami az itteni nevelő munkát elő tudja segíteni.

Szőcs Szilveszter, a madéfalvi 134-es Tamás András Cserkészcsapatnak a vezetője és a Csík-körzet vezetője 2002-ben ismerkedett meg a mozgalommal. Úgy véli, akkor teljesen más volt a cserkészet, mint ma, ami nem változott, az a Bi-Pi által is hangsúlyozott: Isten, haza, embertárs. „Amikor felvesszük a cserkészinget, a cserkésznyakkendőt feltesszük, egy kicsivel többek kell legyünk.

Az úgynevezett középcsíki falvak csapatainak kialakulásában Fodor Csaba személye meghatározó volt. „Annak idején, amikor itt elindult Rákoson a cserkészkedés, nem is volt toborzás. Csaba bácsi megemlítette a szülőknek, ők pedig küldték, hogy menjünk, mert ez egy jó lehetőség számunkra, hogy ki tudjunk törni a mindennapokból, hogy ne csak iskolába járjunk, vagy nyáron ne csak takarni menjünk. Akkoriban nem volt anyagi lehetőségünk kirándulni az országba, vagy akár külföldön. Nyaranta mindig azt vártuk, hogy mikor lesz cserkésztábor, az volt nekünk a legnagyobb élmény” emlékezett Fodor Eszter, a csíkrákosi Csíkrákosi Zöld Péter cserkészcsapat segédvezetője.