Hirdetés
Hirdetés

„A kilenc közt ott vagyok, de itt egyedül vagyok.” Már csak egy él a fotón szereplő fiúk közül

Már csak egy él a fényképen látható kilenc testvérből •  Fotó: Pinti Attila

Már csak egy él a fényképen látható kilenc testvérből

Fotó: Pinti Attila

Kiket ábrázolhat egy közel hetven évvel ezelőtt készült fotó? Merre kanyarodott az életük, mi derülhet ki egy néprajzkutató által gyűjtött fénykép szereplőiről? És milyen volt felnőni egy nagycsaládban Felcsíkon a múlt század derekán? Kutakodásunk kiindulópontja az a fénykép volt, amelyen egy házaspár és kilenc gyermekük látható.

Péter Beáta

2022. december 09., 19:112022. december 09., 19:11

„Van egy gyönyörű fotóm: öregasszony és öregember, mögöttük kilenc fiú. Látszik rajtuk az a biztonságérzet, a megnyugvás, hogy íme, kilenc fiúgyermek, mint a mesében, a balladában, ők meg köztük megnyugodva. Mert mindenek ellenére a gyermek áldásnak számított. A családi és társadalmi feladatkörök ellátásához ember kell, és ahhoz meg kell szülni és felnevelni. És akkor működőképes a világ” – ezeket Balázs Lajos néprajzkutató osztotta meg velünk, amikor nemrégiben arról beszélgettünk vele, hogy hogyan álltak hozzá a gyermekáldáshoz a régi időkben. Az általa gyűjtött – a kilenc fiútestvért és a szülőket ábrázoló – fényképet is rendelkezésünkre bocsájtotta, így ezt is közzétettük a cikk mellett, amely nagy érdeklődést váltott ki. A többszáz internetes megosztás egyikénél fedeztük fel, hogy egy hölgy jelezte, hogy a fotón az ő édesapja is látható. Ennek nyomán indultunk el felkutatni a családot.

Kilenc fiú, kilenc ház

Mint kiderült, a domokosi Kedves család látható a fényképen – Balázs Lajos kutatási területe Csíkszentdomokos – és a kilenc fiúgyermek közül ma csupán egy él. A fotón látható házaspár: Kedves Gergely és Kedves (született Albert) Józéfa.

Hirdetés

korábban írtuk

„A miénk fajta lett-e?” Így álltak hozzá a gyerekáldáshoz a régi időkben
„A miénk fajta lett-e?” Így álltak hozzá a gyerekáldáshoz a régi időkben

Miért várták jobban a fiúgyermeket a régi időkben, mint a lányt? Hogyan viszonyult az apa a várandós vagy gyermekágyas feleségéhez a paraszti társadalomban? Ezekről is beszélgettünk a néprajzkutatóval.

„Tizenegy gyermekük született, ketten meghaltak kiskorukban, egy volt közülük kislány, Veronka, nagymamám egész életében siratta. A nagyszüleimnek nagy gyümölcsösük volt, almafák, körtefák, egres, málna volt benne, de oda nem mehetett be bárki bármikor. Nagymamám nagyon jóságos asszony volt, nagytata pedig nagyon szigorú, a kilenc fiúval nem lehetett volna másképp. Ő egyébként erdész volt, méhészkedett is, állatokat tartott, gazdálkodtak. Mindegyik fiának segített a házépítésben. Szegénység volt, de mindegyik fiúnak házat építettek Domokoson egy utcában egymás mellett. Édesapám 1941-ben született, ő volt az utolsóelőtti testvér” – emlékezett vissza Kedves Mincsor Jolán.

Idézet
„Szinte minden évben született egy gyermek.

Ő Jóska nagybátyám, kicsi voltam, amikor meghalt szilikózisban, mert lent dolgozott a bányában. János a következő, mellette István, utána Gergely, ő cipész is volt. A következő Árpád, majd Márton, Ignác, Lajos, az édesapám, végül András” – sorolta a neveket balról jobbra haladva Jolán a fotót nézegetve. Elmondta, mind a kilenc testvér Balánbányán dolgozott a bányában, de többnyire a külszínen. „Nagyon szép elmondani, hogy milyen szép a nagycsalád, de a gyermekeket fel is kellett nevelni. Bele se tudunk gondolni, hogy ez például egy asszonynak mit jelenthetett. Kár, hogy nem tudtam megkérdezni nagymamámat, hogy mit gondol erről. Ő még kenderből csinálta az ingeket, megszőtte, varrta a ruhákat.”

Van más kép is: a szülők és a menyeik •  Fotó: Pinti Attila Galéria

Van más kép is: a szülők és a menyeik

Fotó: Pinti Attila

A kilenc fiútestvér, ahogy sorra megnősült, egyre bővült a rokonság. Józéfának és Gergelynek tizenkilenc unokája született. „Nagyon sok lakodalom volt, katonavacsorák, kicsengetések, és olyankor ment az egész család, mentek egymáshoz az ángyik segíteni. Ezeket az ünnepségeket többnyire a házaknál tartották, kalácsot, kenyeret, kürtöskalácsot sütöttek, készítettek böfföt, kocsonyát, állatokat vágtak. Tánc volt, zene volt. De ugyanígy ment mindenki segíteni is, amikor a nagybátyáim a gyerekeiknek építették a házakat. Ma is tartjuk a rokonságot, nagyobb eseményekkor találkozunk” – magyarázta Kedves Mincsor Jolán.

„Nehéz volt, de szűk es volt”

A kilenc fiúgyermek közül ma már csak István él, december 25-én tölti a 94. életévét. Nagy szeretettel fogadtak, amikor kilátogattunk Domokosra. A portán, ahol Kedves István lakik, több generáció él: itt lakik a menye, Éva és három unoka is. István bácsihoz betérve rögtön észrevesszük a falon azt a fotót bekeretezve, amely nyomán járunk. „A kilenc közt ott vagyok, de itt egyedül vagyok” – bólogat. Mint kiderül, a kép valamikor az ötvenes években készült, Csíkszeredából hívtak fényképészt, hogy örökítse meg őket. „1928-ban születtem, és most 2022 van. Eközt az idő közt éltem eddig.

Idézet
Felnőttünk, ahogy nőttünk. Növeltek, de nőttünk mi es.

A képen látható össbesső (a telek, amelyen a családi ház áll – szerk. megj.) ettől a háztól visszafelé a harmadik, ott születtünk mi. Aztán még nyolc ház épült itt fel, mind a kilenc testvér itt élt az utcában. Abban az időben kellett termelni a kendert, fehérneműt csináltak belőle. Nem volt sok birtok, de gazdálkodtunk, s ahogy telt az idő, a család növekedett, fejlődött. Ahogy Kurkó Gyárfás írja: nehéz kenyér. Nehéz volt, de szűk es volt. Ahogy születtünk, nőtt a terhe a szülőknek, de itt voltunk mind. Édesanyámnál is kilenc testvér volt, mindig körbe nagycsaládostól kellett hívni lakodalomba mindenkit” – idézte fel István bácsi.

Elöl a szülők, mögöttük a fiaik: Jóska, János,  István, Gergely, Árpád, Márton, Ignác, Lajos és András •  Fotó: Forrás: Balázs Lajos Galéria

Elöl a szülők, mögöttük a fiaik: Jóska, János, István, Gergely, Árpád, Márton, Ignác, Lajos és András

Fotó: Forrás: Balázs Lajos

A fiatalkoráról is mesélt, három esztendőben is nagygazdákhoz járt szolgálni. „944-ben, ’45-ben és ’46-ban. Volt, hogy egy csapott tetejű kajibában háltam húsvéttól Szent Mihály napjáig. Ha éjjel nagy idő volt, a víz felvett, mert a pázsiton aludtam. Előre nehéz volt, de megszoktam. Szegénység volt, a kenyernek valót meg kellett termelni ezeken a hegyeken. A pityókát meg lehetett, volt, aki a gabonát is megtermelte, csak jármű kellett mellé. De a teheneket is béfogtuk, reggel megfejtük, mentünk szántani vele, vagy az erdőre, hoztunk egy szekér fát, és este is megfejtük. S az jó volt, mert ha egyeb nem volt, csak pityóka, hát megettük a tejjel. Amikor ’46-hoz értünk, itt sok ember volt, egyik közeli rokon, a másik testvér, szervezték össze, jött egy munkaadó, hogy egy tábla erdőt le kell vágni, megegyeztünk a munkadíjban, szereltem fel a hátizsákot és mentem. Aztán tőt az idő, 947-48 nyárban itthon magunknak, a marháinknak is kellett kaszálni, de amikor a kaszálás lefogyott, akkor ismét fel a hátizsákot, s esment irány két hónapos munkára.”

Féltve őrzött emlék •  Fotó: Pinti Attila Galéria

Féltve őrzött emlék

Fotó: Pinti Attila

Mint mesélte, ugyancsak ekkortájt dolgozott a Brassó–Predeal vasútvonalon, az egyik beomlott alagutat kellett újjáépíteni. Később, akárcsak a testvérei, a baláni bányavállalatnál kezdett dolgozni, innen is ment nyugdíjba mintegy negyven év múltán. „’53 augusztus 26-án csinálták meg a felvételimet, és akkor már annyi volt a sokaság Balánbányán, hogy a matricolom (regisztrációs szám – szerk. megj.) 720 volt. A kocsiknál dolgoztam sokáig, amikor megkezdték kocsin a népszállítást, akkor a ládás kocsinak volt ötven centis magassága, és abba ültettük fel a munkásokat. Aztán amit még kellett hordani, azt vittük a kocsival. A külszinten dolgoztam, mert a bányába nem mentem be. Csak domokosiakból három rend embert temetett el a bánya. Mindenki ragaszkodott, hogy menjen be, mert a főnökség csalta. Jó fizetést adtak, s kellett a pénz, mert öt bodega volt a faluban. De amikor valaki köhögni kezdett, akkor vége volt. Rengeteg fiatalember elhunyt. Édesapám mindig mondta nekünk, hogy a bányába ne menjünk be.”

Még egyszer az a bizonyos fotó •  Fotó: Forrás: Balázs Lajos Galéria

Még egyszer az a bizonyos fotó

Fotó: Forrás: Balázs Lajos

István bácsi még a nyáron is két-három területen kaszált, vagy éppen korát meghazudtoló fürgeséggel kapaszkodott fel a marosfői meredekebb kaszálójukon. „A családban megvagyok, van két juhom, azoknak ennek adok, minden nap telik. A faluba es kijártam eddig, de azt vettem észre, hogy segítség, pálca kell. Nincs amit egyebet kívánjak a Jóistentől, csak hogy legalább ennyire az egészségemet tartsa meg. Hogy nehogy ágyba kerüljek, inkább előtte csomagoljon fel valamerre.”

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. május 22., péntek

Világos alapon sötét pikkelyek: nem bagoly, hanem gomba

A májusi időszak sok ehető gombát tartogat számunkra, nemsokára megjelennek a sokak által kedvelt vadon termő csiperkék is. Addig is ismerkedjünk meg egy nagyon ízletes ehető taplófajjal, a pisztricgombával.

Világos alapon sötét pikkelyek: nem bagoly, hanem gomba
Hirdetés
2026. május 21., csütörtök

Festett kövekből híd: közösségi élmény és az összetartozás üzenetei

Festett kövek, bibliai idézetek és személyes üzenetek is várják majd a zarándokokat Csíksomlyón. A Csíksomlyói kövek kezdeményezés célja, hogy apró ajándékokon keresztül hozzon közelebb egymáshoz embereket és közösségeket.

Festett kövekből híd: közösségi élmény és az összetartozás üzenetei
2026. május 20., szerda

Nagy Tivadar: sok jót tett velem a Fennvaló

Közel száz fellépő közreműködésével tartanak jótékonysági gálát május 23-án 18 órától a csíkszeredai Szakszervezetek Művelődési Házában. A beérkező adományokat a daganatos megbetegedéssel küzdő csíkszeredai zenész, Nagy Tivadar számára ajánlják fel.

Nagy Tivadar: sok jót tett velem a Fennvaló
2026. május 19., kedd

A tavasz egyik kedvence: a salátáról, nem csak köretként

A fejes saláta tavasszal a piacok egyik legnépszerűbb zöldsége: nyersen, levesként vagy főzelékként is elkészíthető. Vitaminokban gazdag, könnyű és sokoldalú alapanyag, amely számos konyhában fontos szerepet kap.

A tavasz egyik kedvence: a salátáról, nem csak köretként
Hirdetés
2026. május 19., kedd

Hunyadi János korát idézik meg: Hunyadi napok Csíksomlyón

Izgalmas időutazásra hívnak május 20-22. között a csíksomlyói Mária-kertbe: a Hunyadi napok tartalmas programjai között minden korosztály találhat kedvére valót.

Hunyadi János korát idézik meg: Hunyadi napok Csíksomlyón
2026. május 18., hétfő

Könnyű ételek a mindennapokra

Kevesebb mint egy óra alatt elkészíthető ez a négyfogásos napi menü, amely egyszerre laktató, változatos és egészséges.

Könnyű ételek a mindennapokra
Könnyű ételek a mindennapokra
2026. május 18., hétfő

Könnyű ételek a mindennapokra

2026. május 17., vasárnap

Füstölt tehéntúrós csirkecomb avokádós salátával

Igazán különleges fogás: a karakteres ízű füstölt tehéntúróval készült csirkecombok remek kísérője az avokádós saláta.

Füstölt tehéntúrós csirkecomb avokádós salátával
Hirdetés
2026. május 17., vasárnap

Múzeumi sztorik: pünkösdi üdvözlet a századfordulóról

A gyors e-mailek világában már csak nosztalgiával emlékszünk vissza azokra az időkre és az örömteli meglepetésre, amikor rokonaink, barátaink valamilyen alkalomból küldött üdvözlőlapját nyújtotta át a postás.

Múzeumi sztorik: pünkösdi üdvözlet a századfordulóról
2026. május 16., szombat

Lövétei Lázár László: Világtörténet Vica lányomnak

kezdetben csak kő vala
s volt egy pici ablaka
s pókháló se volt azon
a parányi ablakon

Lövétei Lázár László: Világtörténet Vica lányomnak
2026. május 15., péntek

Nevetés a hiány peremén, avagy a bohócjáték létjogosultsága

Elnyűtt cipők, szürke közöny, majd néma gondoskodás. Az Ad Hoc Csoport bohócjátéka fájdalmas és gyengéd látlelet az egymásrautaltságról. Kevés szóval, de annál erősebb mondanivalóval szól kacagva és sírva a mély érzésekről.

Nevetés a hiány peremén, avagy a bohócjáték létjogosultsága
Hirdetés