Az elromlott hangszerek „doktora”: Tódor Botond

Szerencsém volt, hogy egy olyan műhelybe kaptam felvételt, amelybe 16 éve nem vettek fel tanulót, itt tanultam meg az alapműveleteket, amíg megkezdhettem az iskolát, s tulajdonképpen itt dőlt el az én sorsom is” – magyarázza.

Meghódítani a világot…

Nevet, amikor elismeri, igazából fogalma sem volt, hogy működik a hangszerjavítás. „Azt gondoltam, hogy kirázom a kisujjamból, arra számítottam, hogy ugye kimegy a székely legény Pestre, s meghódítja a világot, de aztán kiderült, hogy nem éppen úgy van ez az egész. A első pár hónapban azt éreztem, hogy ez nem nekem túl sok. Nem is a szakma miatt, hanem az ottani emberek, a gondolkodásmód miatt.

De Botond élete azokban az években nem csak a tanulásról, a szakma elsajátításáról szólt. Középiskolás volt, amikor megtanult szaxofonon játszani, és egy osztálytársával vendéglőkbe kezdtek járni zenélni. Aztán lassan jöttek a kicsengetések, keresztelők, lakodalmak, s így csöppent bele már igen korán a vendéglátós-zenészek világába. „Amikor kimentem Budapestre, a vendéglátós kliensi köröm már megvolt, és én a négy év alatt, amíg ott tanultam, majdnem minden hétvégén hazabuszoztam, lemuzsikáltam a lakodalmat, és visszabuszoztam. Közben folyamatosan vágytam arra, hogy megállapodjak, kikészített a folyamatos ingázás, belefáradtam, s aztán egyszer csak eljött a hazatérés pillanata is. 2018-ban hazajöttem, s elindítottam a műhelyemet.”

Amikor a szakma tárt karokkal fogad

Botond jól tudja, a legjobb reklám a jól elvégzett munka, a kis csíkszentsimoni műhely híre pedig hamar elterjedt szakmai berkekben, ma már katonai- és szimfonikus zenekarok, zeneiskolák, zenészek viszik hozzá javításra, felújításra, csinosításra váró hangszereiket Bukarestből, Szebenből, Szatmárról, Kolozsvárról, Marosvásárhelyről, Brassóból.

S ha körbenézek, látom is a polcokon a tokokban várakozó hangszereket, nem fog még jó ideig unatkozni az ifjú hangszerész, igaz, ez felelősséggel is jár.

„Több ezer eurónyi értékben van itt hangszer, több tízezer eurós lehet egy fagott vagy egy oboa. Részfúvós hangszereknél a vadászkürtök nagyon drága hangszerek, s nem mindegy, hogyan nyúlsz hozzájuk. Sokszor az elején, amikor szembenéztek velem, láttam, azt gondolják, nagyon fiatal vagyok, ők meg lemuzsikálták az életüket, s hogy is bízhatnák rám a hangszerüket. Aztán azt is látták, hogy szép munkát végeztem. Egy alkalommal idehoztak egy hatezer eurós vadonatúj tubát, amelyre rátolattak egy furgonnal. Különleges bánásmódot igényelt, különböző golyós- és drótköteles szerszámokat kellett készítsek, drótkötélen áthúztam a vasgolyót a hangszeren, s az szépen kinyomta az összelapított hangszert. Nagy kihívás volt. Fafúvós hangszereknél a leglátványosabbak a csaptörések, úgy szereztem egyébként klasszikus zenész körökben hírnevet, hogy elterjedt az országban a híre, hogy van Csíkszentsimonban egy fiatalember, aki meg tudja a fagottcsaptörést is csinálni” – meséli csillogó szemekkel.

S a tudás mellett benne van minden munkában a szíve és a lelke. És az a pillanat, amikor a tulajdonos kinyitja a tokot, és meglátja újjászületett hangszerét, az számára mindmáig felértékelhetetlen.

Csavarhúzók, kalapácsok, fogók

Most egy szaxofonon dolgozik, s közben mutatja a csatlakozásokat, az elkopott hangpárnákat, az ütközőfilceket, a billentyűket. Mindent aprólékosan átnéz, javít, precízen és türelmesen dolgozik. „Nem lehet elsietni. Ez egy nagyon komplex folyamat, az első alkatrésztől a legutolsóig be kell állítani, hogy amikor a zenész a kezébe veszi s belefúj, akkor tökéletes legyen.” Nem emlékszik mindegyik hangszerre, amelyiket megjavította, hiszen már több száz is megvolt, de nevetve mondja, hogy az utolsó tízet alkatrészről alkatrészre fel tudja eleveníteni. „Mindig csodálkoztam Pesten a mesteremen, hogy milyen nyugodt volt.

Benne volt a lelke is. Most ugyanígy vagyok én is. Amikor egy hangszert A-tól Z-ig beállítok, nem azt mondom, hogy sajnálom odaadni a zenésznek, mert igazából örvendek, hogy lesz egy jó hangszere, de egy kicsit a lelkem benne marad mindenikben, s az olyan jó” – s ez az a pillanat amikor ez a 26 éves fiatalember olyan alázattal, szeretettel és tisztelettel beszél szakmájáról, hogy maga is elérzékenyül.

Azt mondja, ha belép ebbe a 16 négyzetméteres, hangszerekkel telezsúfolt műhelybe, mosolyog a lelke is. „Onnan tudod, hogy jól csinálod, amit csinálsz, hogy jól vagy, boldog vagy. Igen, azt kell mondjam, hogy jól vagyok” – búcsúzik, és én elhiszem neki, mert a szeme csillogása is ezt bizonyítja.