Hirdetés
Hirdetés

Amikor minden hang kínlódás

Iskolai emlékek. Hanna, Örs és édesanyjuk, Csilla •  Fotó: Pinti Attila

Iskolai emlékek. Hanna, Örs és édesanyjuk, Csilla

Fotó: Pinti Attila

Hanna és Örs nemrég ébredtek, csendben rajzolgatnak a nagyszobában. „Milyen színű legyen a neved, Örs?” – kérdezi Hanna. „Kék, blau” – vágja rá Örs. A két testvér pérbeszéde mondhatni egy kisebb csoda, ugyanis mindketten nagy fokú hallássérüléssel születtek. Hanna háromévesen még nem beszélt, mára viszont egy jelentős orvosi beavatkozásnak valamint a kitartó és elszánt munkának köszönhetően csacsog, szaval, társalog.

D. Balázs Ildikó

2021. július 23., 18:112021. július 23., 18:11

2021. július 23., 18:152021. július 23., 18:15

Sok minden történt a gyimesközéploki Hudák család életében az elmúlt hat évben. 2015-ben, miután kivizsgálás kivizsgálást követett, kiderült, hogy a hároméves Hanna azért nem beszél, mert nagy fokú hallássérüléssel született. Nem sokkal ez után derült égből villámcsapásként érkezett a felismerés, hogy a másfél éves Örs szintén hasonló cipőben jár.

Gyimesből a nagyvilágba

„Hanna itthon kapott hallókészülékeket, de az nem segített neki, kiderült, hogy a hallásjavítás érdekében cochleáris implantátumra (CI) lenne szüksége, de ez abban az időben még nagyon hosszas városlistát jelentett Temesváron, Kolozsváron, Jászvásáron és Marosvásárhelyen is. Mindenhol a várólistán voltunk. Aztán eldöntöttük, hogy Szegeden próbálunk szerencsét, és még 2015 nyarán a szegedi Tudományegyetem Fül-Orr-Gégészeti és Fej-Nyaksebészeti Klinikáján mindkét fülére megkapta az implantátumot.

Hirdetés
Idézet
Mivel időközben kiderül, hogy a másfél éves Örs is hallássérült, nem hall, ugyanabban az év decemberben őt is megműtötték.

Szerencsére Örsnél időben felfedeztük a bajt, jóval hamarabb, mint Hanna esetében, azonban nehéz volt, mert Örs nem akarta viselni a hallókészüléket. Ha meglátta, már sírt, nehezen szokta meg. A sikeres beavatkozás után következtek a fejlesztések, ez pedig egy kegyetlenül hosszú és nehéz folyamat, sok türelem, odafigyelés szükségeltetik. Ez idehaza nagyon gyermekcipőben jár, emlékszem mondták, hogy szurdopedagógusra van szükségünk (a logopédiának egy ága, amely a beszéd indításával foglalkozik – szerk. megj.) de mi addig ilyenről nem is hallottunk. Végül Gyergyóban kaptunk egy szurdopedagógust, ahová heti egy alkalommal jártunk, ő igazából instrukciókat adott arra, hogy itthon milyen gyakorlatokat végezzünk, hogy foglalkozhassak vele. Ez addig működött amíg kiderült, hogy Őrssel is baj van, mert rájöttem, hogy a két gyermek fejlesztésével egyedül nem tudok megbirkózni” – meséli Hudák Csilla.

Fontosak a jótanácsok, és fontos a speciális fejlesztés, mondja Hudák Csilla •  Fotó: Pinti Attila Galéria

Fontosak a jótanácsok, és fontos a speciális fejlesztés, mondja Hudák Csilla

Fotó: Pinti Attila

Ekkor kellett a szülőknek döntést hozniuk a gyermekek jövőjét illetően. Mivel tudták, hogy idehaza nem sok esélyük van a fejlődésre, s egyébként is a műtét után kéthetente kellett Szegedre utazniuk a beállításokra, úgy döntöttek, hogy feladják gyimesi életüket, és a Szegedhez közeli Ferencszállásra költöznek. Hanna itt kezdte az óvodát, de mivel még nem beszélt jól, nem tudott beilleszkedni, váltani kellett, így végül a szegedi Klúg Péter Speciális Iskolába kerül, amelyet kimondottan a hallássérült gyerekeknek hoztak létre. Később már Örsöt is ide íratták be – meséli Csilla – s a két gyermek pedig az egyéni és csoportos foglalkozásoknak köszönhetően szárnyalni kezdett.

Idézet
„Szépen beindult a beszéd, bővült a szókincs, napról napra fejlődtek. Minden évben Budapestre kellett vinnünk őket, ahol egy szakbizottság mérte fel a fejlődési szintjüket egy komoly, összetett vizsgálat nyomán, és egy alkalommal azt javasolták, hogy mindketten megbírják a normál iskolát.

Na ekkor kezdődött a kálvária, mert beírattuk ugyan az iskolába Hannát, ám tanévkezdés előtt egy héttel jelezték, hogy nem tudják felvenni, mert az iskola alapító okiratában nincs benne az, hogy hallássérültekkel foglalkozhatnak. És ezzel szembesültünk a további próbálkozásaink során is más intézményeknél, végül addig addig keresgéltünk, amíg csak befogadták egy közeli településen egy iskolába”.

A chochleáris implantátum külső, koponyára és fülre csatolható része. Naponta kell cserélni az elemeket •  Fotó: Pinti Attila Galéria

A chochleáris implantátum külső, koponyára és fülre csatolható része. Naponta kell cserélni az elemeket

Fotó: Pinti Attila

Nem sokkal ez után egy újabb változás következett a család életében. Az informatikusként dolgozó édesapa ugyanis Ausztriába kapott állásajánlatot, a tavaly nyáron pedig család is követte. Hanna a második osztályt már a linzi hallássérültek iskolájában kezdte, Örs pedig ide járt óvodába. „Itt szinte minden gyermekre jut egy szakember.

Szurdopedagógia, logopédia, ergoterápia, egészen más világ, ami a fejlesztési lehetőségeket illeti. Rengeteget fejlődtek.

Hanna máris jobban tud németül, mint én. Reggeltől délutánig német gyermekek között vannak, s bár egyikük sem beszélt németül, most már nincsenek nyelvi problémáik. Örs az ősszel kezdi az első osztályt, Hanna harmadikos lesz” – újságolja édesanyjuk, aki zenetanári diplomáját egyelőre félretette, és masszőrként dolgozik.

Hallóka Egyesület, ha szükség van jó tanácsra

Most éppen Gyimesben nyaralnak, itt beszélgetünk az elmúlt évek harcáról. Hanna és Örs ugyanis nem ismeretlen az újságolvasók számára, anno a Csíki Hírlap hasábjain gyűjtést is szerveztünk, hogy a cochleáris implantátumra összegyűljön a 25 ezer euró. Végül szerencsés kimenetelű volt a beavatkozás abból a szempontból is, hogy

nem volt szükség az összegyűlt adományra, így ebből a szülők néhány éve egy, hallásszűrő vizsgálatra alkalmas műszert adományoztak a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház újszülött osztályának.

„Idehaza az ismerősök, rokonok nem hisznek a szemüknek s fülüknek, amikor a két gyermeket beszélgetni hallják” – neveti el magát boldogan Csilla. Azt mondja, szívesen segítenek bárkinek, aki hasonló problémával küzd, hiszen ők már tudják, milyen sokat számít egy jó tanács, s ezért is hozták létre a Hallóka Egyesületet.

2016 júliusában, a hallásszűrő műszer átadásán a csíkszeredai kórházban •  Fotó: Gecse Noémi Galéria

2016 júliusában, a hallásszűrő műszer átadásán a csíkszeredai kórházban

Fotó: Gecse Noémi

„Ha csak a gyanúja is felmerül a hallássérülésnek, nem szabad megállni, menni kell kivizsgálásokra, ellenőrzésekre. Ha valakinek kérdése van, szívesen adok segítünk tanácsokkal, el tudom mondani a saját tapasztalatainkat, mert azok sokat számítanak.

Idézet
Sajnos sok olyan eset van, amikor hasonló helyzetben lévő szülők nem hajlandóak egymásnak még információval sem segíteni”

– magyarázza.

Amíg a hang megszületik...

„Heteken át azon kínlódtunk, hogy megszólaljon egy B vagy egy M hang, majd hónapok után egy MU vagy egy TÁ. Ez háromévesen. Volt olyan orvos, aki azt mondta, nem szükséges külön fejlesztés, sokat kell beszélni hozzájuk, és semmiképpen ne vigyük őket speciális iskolába.

Bizony jól tettük, hogy elvittük. Most nem ezen a szinten lennének.

Olyan sok negatív érzés van azokkal az évekkel kapcsolatban, hogy úgy istenigazából nem is akarok arra az időszakra visszagondolni” – jegyzi meg az édesanya.

A Csíki Hírlap hasábjain gyűjtést is szerveztünk, hogy a cochleáris implantátumra összegyűljön a 25 ezer euró •  Fotó: Pinti Attila Galéria

A Csíki Hírlap hasábjain gyűjtést is szerveztünk, hogy a cochleáris implantátumra összegyűljön a 25 ezer euró

Fotó: Pinti Attila

Közben Hanna megmutatja osztálytársait, év végén egy fotóalbumot kaptak a gyerekek. Nem idegenkednek a gyerekek attól sem, hogy tüzetesebben szemügyre vegyük a cochleáris implantátum külső egységét. A készüléknek két része van, a belső egységet, a vevőtekercset a fül mögött, a koponyacsontra vájt mélyedésben helyezik el, míg az elektródát a középfülön keresztül a csigába vezetik.

Ez akkora, mint egy ötvenbanis pénzérme. Ám a páciens a külső egység nélkül semmit sem hall, az vezeti ugyanis a hangot. Ennek is két része van, a mágneses rész rákapcsolódik a koponyára, a mikrofonnal ellátott részt pedig a fülre helyezik. Hogy megfelelően működjön, az elemet majdnem naponta kell cseréni, de a külső egységre nagyon kell vigyázni, hiszen víz nem érheti, és éjszakára is leveszik, hogy épségben maradjon.

„Ha nem akarják hallani a szidást, pikk-pakk lepattintják a fülükről, s én beszélhetek” – kacag nagyot Csilla. Hanna egyébként könnyedén olvas szájról is, Örs még nem tud.

A rajz is elkészült időközben, Hanna mutatja is, a patakon túl a gyimesi dombokat rajzolta le. Ide szoktak kirándulni, ide vágynak vissza, itt van az otthonuk.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. szeptember 29., hétfő

Amikor a harangok az új évet hirdették – Márika néni 90 éve

Márika néni, Fábián Mária 1934 szilveszterén született Kézdikőváron, amikor a harangok az ó- és újévet összekötötték. Azóta kilenc évtized telt el. De mindvégig őrizte a hitet, a szeretetet, és a múlt emlékeit ma is szívesen meséli tovább.

Amikor a harangok az új évet hirdették – Márika néni 90 éve
Hirdetés
2025. szeptember 29., hétfő

Vargabéles

A vargabéles tökéletes választás, ha egy hagyományos, laktató és felejthetetlen desszertre vágysz!

Vargabéles
Vargabéles
2025. szeptember 29., hétfő

Vargabéles

2025. szeptember 28., vasárnap

Befőzés

Ha ősz, akkor befőzés. Szinte látom, ahogy ebben az időszakban hány nő logisztikázza a nemlétező szabadidejét a munka, háztartás, gyerekek mellett, hogy beleférjen egy kis zakuszkafőzés, vinetesütés, szilvalekvár, savanyú káposzta eltevése.

Befőzés
Befőzés
2025. szeptember 28., vasárnap

Befőzés

2025. szeptember 27., szombat

Uborkás limonádé – videó

Íme az egészséges csodaital receptje.

Uborkás limonádé – videó
Uborkás limonádé – videó
2025. szeptember 27., szombat

Uborkás limonádé – videó

Hirdetés
2025. szeptember 26., péntek

Az érzelem kontúrjának hiánya – Siklódy Fruzsina grafikái a hiányról, a térről és az érzékenységről

Siklódy Fruzsina gyerekkora óta a művészetek világában él, de csak később választotta hivatásának a grafikát. Fekete-fehér munkáiban az érzelmek intenzitása, a hiány lenyomata és a szakrális tér inspirálja. Új kiállítása ezt érzékenyen mutatja meg.

Az érzelem kontúrjának hiánya – Siklódy Fruzsina grafikái a hiányról, a térről és az érzékenységről
2025. szeptember 26., péntek

Gesztenyés-krémsajtos sütemény

Egyszerűen elkészíthető, mégis ünnepi megjelenésű desszert, ami garantáltan a család kedvence lesz a hidegebb napokon.

Gesztenyés-krémsajtos sütemény
Gesztenyés-krémsajtos sütemény
2025. szeptember 26., péntek

Gesztenyés-krémsajtos sütemény

2025. szeptember 25., csütörtök

Az ősz egyik főszereplője: a galagonya

A galagonya tavaszi és őszi felhasználását mutatjuk be, változatos módokon tudjuk vele támogatni az egészségünket. Terméséből ketchup-szerű szósz is készülhet, mutatjuk a receptet is.

Az ősz egyik főszereplője: a galagonya
Az ősz egyik főszereplője: a galagonya
2025. szeptember 25., csütörtök

Az ősz egyik főszereplője: a galagonya

Hirdetés
2025. szeptember 24., szerda

Vajbabos sertésragu – videó

A húsos raguk azért nagyon jók, mert bármilyen zöldséggel vagy akár gombával is gazdagíthatjuk a szaftos ételt.

Vajbabos sertésragu – videó
Vajbabos sertésragu – videó
2025. szeptember 24., szerda

Vajbabos sertésragu – videó

2025. szeptember 23., kedd

A lélekért, közérthetően – közeleg a Pszichószereda

A Pszichószereda idén is a lélek finom hangjaira hangol: előadások, workshopok és művészeti programok várják a közönséget, hogy közérthetően, mégis tudományos alapokon közelítsenek a mentális egészséghez – tabuk nélkül, nyitottan, emberközelből.

A lélekért, közérthetően – közeleg a Pszichószereda
2025. szeptember 23., kedd

Sültkrumpli-leves krumplihéjcsipsszel – videó

A sültkrumpli-leves krumplihéjcsipsszel nemcsak elképesztően finom, de egy olyan kreatív fogás, ami megmutatja, hogyan hasznosíthatjuk a konyhai maradékokat is.

Sültkrumpli-leves krumplihéjcsipsszel – videó
Hirdetés