Hirdetés
Hirdetés

Áldomáspataki kicsi mennyország

Sárig Attila szerint nem a parenyica az ő erősségük, hanem az életelveik, az életformájuk •  Fotó: Szigeti Vajk István

Sárig Attila szerint nem a parenyica az ő erősségük, hanem az életelveik, az életformájuk

Fotó: Szigeti Vajk István

Amikor már-már azt hinnénk, hogy eltévedtünk, netán nem is jó helyen járunk, na akkor még mindig csak menni kell előre a főúttól messzire, a véget nem érő hepehupás utcán. A háziak szerint ez még nem is távolság, pedig volt már olyan Budapestről érkező vendégük is, aki félúton visszafordult, mondván, tovább már biztosan nem laknak emberek. A Gyimesbükkhöz tartozó Áldomáspatakán jártunk Sárig Attila és Simó Réka portáján: kacsát és kecskét simogattunk, jóféle házi szalámit és érlelt sajtot kóstoltunk, miközben belekóstoltunk kicsit egy más világba.

D. Balázs Ildikó

2021. április 16., 20:022021. április 16., 20:02

Van két kecskénk is – közli tárgyilagosan a hatéves Benedek. Kicsit csalódott – látom a szemén –, hogy nem értem a célzást, végül édesanyja, Réka világosit fel, hogy tulajdonképpen a két kis kecskegidát szeretné megmutatni. Aztán megmutatja a nyuszikat, a két kacsát is, sőt addig szalad az egyik után, amíg meg nem fogja. Ott hápog az ijedt jószág a kicsi legény kezében, aki boldogan mutatja meg a körülötte lévő világot a vendégeknek. Őzek is voltak itt a reggel – újságolja széles mosollyal, majd felcsimpaszkodik egy fára, és onnan büszkélkedik, hogy tud ő sízni is. „Ne csingolázz a fán, letöröd az ágat, pedig milyen finom a körtéje” – rója meg nagyapja.

Az a híres parenyica

„Amikor úgy gondoltam, hogy elég volt az ipari alpinizmusból, a világjárásból, azt mondtam, itthon mi mást is csinálhatnék, mint azt, amit az elődeink is csináltak. Miért fogjak én valami másba, amikor az elődeim évszázadokon át dolgoztak azért, hogy ezek a fantasztikus jó hegyi kaszálók, legelők létrejöjjenek. Nem jött, hogy a kukába dobjam az évszázados munkájukat, hanem azt mondtam, ezzel valami olyant kell kezdeni, ami minket is életben tart” – magyarázza Sárig Attila, hogy mi is indította el a tejfeldolgozás, a sajtkészítés útján. Sokat köszönhet a szász Willy Schusternek, ő volt az első biogazda az országban, tőle leste el, tanulta meg a sajtkészítés fortélyait. És ennek már tizenegy éve. Mint Réka, Attila felesége megjegyzi, mindig kicsik voltak, sosem akartak ők nagyok lenni. Érlelt sajtot, sajtkrémet és parenyicát készítenek, fűszeres kéregben, diósan vagy natúran.

Hirdetés

„Első perctől érlelt sajtokat készítek, aztán jött a feleségem, aki ismerte a parenyicát, megnézte az interneten, hogyan készül, és így kezdtünk mi is parenyicát is csinálni. Önszorgalomból megtanulta, s amikor láttam, hogy ez egy jó dolog, én is megtanultam. Most már úgy gondolom, tudjuk, hogyan kell a parenyicát készíteni, s finomat is készítünk” – jegyzi meg Attila, miközben a kis sajtkészítő konyhában éppen a parenyica avagy a szalagsajt alapanyagát, a sajtmasszát olvasztja, fakanállal gyúrja, összedolgozza. Van, aki azt mondja, Sárig Attila parenyicájáért érdemes elmenni Áldomáspatakára, hiszen az az ő erőssége. A fiatal gyimesi gazda csak részben ért ezzel egyet, úgy véli az ő igazi erősségük az életelveikben rejlik, az életformájukban, és mindebből lesznek azok a termékek, amelyekért akár messziről is felkeresik őket.

Idézet
„Nemrég hallottam egy mondást: csinálj mennyországot abból, amid van. Nekem az életelvem az, hogy élj jól, szépen, szerethetően, fenntarthatóan ott, ahol vagy.

Ne az legyen, hogy mindenki világgá megy, mert az a világ jobb, mint idehaza amit mi kaptunk. Abból kell megcsinálni a jót és a szépet, amid van, és azt úgy, hogy fenntartható is legyen, és – ha csak lehet – valamilyen módon szerethető is. Ez is kell ahhoz, hogy az ember sokáig tudja csinálni” – mosolyog, miközben rutinos mozdulatokkal sürgölődik a tűzhely és az asztal körül.

Benedek, Réka, Attila és Imola •  Fotó: Szigeti Vajk István Galéria

Benedek, Réka, Attila és Imola

Fotó: Szigeti Vajk István

Tavaly nyáron öt tehenet fejtek, a télen hármat. Úgy fejték a tavaly az öt tehenet, hogy egyik sem volt az övék – árulja el Attila, miközben észreveszi, hogy Réka karjaiban elaludt a kétéves Emese. „Nagyot jártunk ma, elfáradtak a gyermekek” – jegyzi meg, amikor felesége elmegy lefektetni a kislányt. „Aztán lett az ősszel két tehenünk, az édesapámékét a kettőt is mi intézzük. Minden második nap gyűl ötven liter tej, ebből egy-egy guriga érlelt sajt vagy 18-20 darab parenyica készül, attól függ, mire van igény, és éppen mire van idő. A parenyicához ugyanis egyik nap elkészítjük az alapsajtot, és 24 óra múlva 65 fokon felolvasztjuk, sós vízben gyúrjuk, összedolgozzuk, majd kézzel kinyújtjuk és feltekerjük. Ha egy kicsit elszikkad, másnap felfüstöljük” – magyarázza. Az alapsajt kemény, ha megolvad, rágógumiszerű anyag lesz, amit alaposan össze kell gyúrni, és az olvasztás alatt is össze kell jól dolgozni, ellenkező esetben nyújtásnál kis sajtrögök maradnak.

„Minden második nap az ötven liter tej kevés. Viszont olyan sajtkrémet készítünk ebből a tejből, hogy nem hiszik el, hogy a tejbe nem teszek tejfölt, annyira krémes.

Idézet
Ezek a tehenek csak szénát és lucernát esznek, nem is csoda, hogy jó a tej. A kuncsaftok ezt érzik benne, hiszen a tehenek azt eszik, amit a teremtő ad, nem kapnak semmiféle tejfokozót.”

Ez maga a varázslat

Fel sem merül a kérdés, hogy szereti ezt az életformát, ha nem szeretné, nem csinálná – mondja meggyőződéssel. Nagy kiváltság az életükben, hogy a földtől az asztalig mindent maguk állítanak elő. „Olyan tejet dolgozok fel, amit én termeltem, és ez sokkal értékesebb számomra, mint az, hogy elmegyek, megvásárolom a más által termelt tejet, és abból készítek sajtot. Én kaszáltam a füvet, én csináltam a szénát, én tartom az állatot, én fejem, én csinálom a sajtot. Ez az én sajtom. Ez egy varázslat. Átvarázsoljuk a kaszálót egy ilyen sajttá. Felmegyünk nyáron a sajtműhelybe, ott készítjük a sajtot, s kérdezik a gyermekek, mit csinálsz édesapa. Varázsolok – szoktam mondani.”

A felolvasztott alapsajtot kézzel kinyújtja, majd feltekeri •  Fotó: Szigeti Vajk István Galéria

A felolvasztott alapsajtot kézzel kinyújtja, majd feltekeri

Fotó: Szigeti Vajk István

A szóban forgó sajtműhely egy kétszáz literes sajtkáddal egy utcával odébb van. Tulajdonképpen – meséli Attila – egy egész kis ház erre a célra van kialakítva, a nászajándékukból vették a telket a házzal. Még dolgoznak rajta, még csinosítani kell, de a melegebb idő beálltával már ott fognak készülni az áldomáspataki ínyencségek.

Budapestről a Gyimesekbe

Attila felesége, Réka Budapestről érkezett tíz évvel ezelőtt a Gyimesek völgyébe, szakmáját tekintve tájépítész mérnök. Budapesten legalábbis az lenne. De Áldomáspatakán – egy merőben más világban, mint ahonnan származik – nem dolgozik a szakmájában, neveli három gyermeküket – a kétéves Emesét, a négyéves Imolát és a hatéves Benedeket –, besegít a sajtkészítésbe, támogatja a férjét. A Gyimesek völgyében lelt otthonra. Diplomamunkája a Székelyföldön készült, Attilával egy csíksomlyói rendezvényen ismerkedtek meg. Itt ragadtam – jegyzi meg őszintén mosolyogva. „Húsz év padban ülés után vágytam arra, hogy tegyek valamit, és volt is itt tennivaló. A maga módján itt nagyon szabad az élet. Beosztani is be tudjuk a munkákat, igyekszünk önellátóak lenni. Nekem nagyon tetszik. Manapság, amikor semmi sem biztos, jó, hogy nekünk van itt egy biztos alap. De egyedül nem lehet megvívni a harcot az egész világgal. Nagyon jó lenne, ha jönnének még fiatalok, nekem csak a közösség hiányzik ahhoz, hogy azt mondhassam, minden nagyon szép és jó itt” – válaszolja, amikor arról kérdezem, hogy mi hiányzik a teljes boldogsághoz.

Simogatásra alkalmas kacsák •  Fotó: Szigeti Vajk István Galéria

Simogatásra alkalmas kacsák

Fotó: Szigeti Vajk István

„Engem sokszor bánt, amikor azt mondják, kérdezik, hogy Réka miért nem olyan, mint mi. Nem, nem olyan, mint mi, neki akkora dolog volt ide eljönni, s otthagyni a budapesti életet, hogy az sokan fel sem fogják” – fakad ki Attila, amikor ő is a közösség hiányát emlegeti. Amolyan csodabogárként tekintenek a házaspárra, hiszen – mint mondják – életszemléletükkel nem igazán illenek bele a környezetbe. Nincs terepjáró az udvaron, quad a garázsban, a házacska kicsi, nincs kölcsön.

Ők nem azokkal a javakkal biztosítják a mindennapjaikat, amit a következő húsz évben fognak megteremteni, hanem azokból a javakból gazdálkodnak, amit az elmúlt húsz évben teremtettek meg.

„Ezt manapság nem nagyon fogadja el a társadalom, és többé-kevésbé ezért kiközösítenek. De hát miről tudjak én beszélgetni azokkal, akiknek az az életelvük, hogy halmozzák a vagyont. Sokat pazarol a mai világ, mi próbálunk nem pazarolni, azért élünk így, ahogy élünk” – hangsúlyozza ki vendéglátónk.

Közben felelevenednek azok az idők is, amikor Sárig Attila éveken keresztül eredményesen siklóernyőzött. 2008-ban Románia Kupát nyert, de a nevéhez kötődik egy 203 kilométeres távolsági rekord is, amikor 6 óra 15 percet töltött a magasban egyhuzamban, átrepülve Magyarországon át Szerbiába. És ha már a büszkeségeknél tartunk, mellékesen azt is megjegyzi, hogy néhány évvel ezelőtt az Európai Parlamentben a romániai kisgazdák képviseletében angol nyelven tartott előadást. „Mindezzel a tudással ide visszajönni s ezt csinálni, na ezen sokan csodálkoznak. Van egy fiú, aki szokott segíteni, a tavaly nyáron egy este fejtünk, s egyszer azt mondja: Attila, én nem értelek, ennyi tudással te miért ülsz ide a tehén fenekéhez fejni? Számomra ez az élet, ez az érték, a nagy tömeg számára viszont nem, s emiatt is a közösségben nem igazán kapjuk a helyünket” – mondja, de nyoma sincs a hangjában elégedetlenségnek.

Közben előkerül a házi szalámi, a házi kenyér, a házi sajtok. Ez tényleg varázslat.

Szikkadásra, füstölésre várva •  Fotó: Szigeti Vajk István Galéria

Szikkadásra, füstölésre várva

Fotó: Szigeti Vajk István

Benedek és Imola hosszasan integetnek a kapuból, Attila és a gyerekek pedig azzal az ígérettel bocsátanak utunkra, hogy majd visszatérünk hozzájuk a nyáron dinnyét enni. Tudják, hogy eszik a dinnyét a Gyimesekben? „Egész nap jó keményen dolgozik az ember a mezőn, este felvágunk egy dinnyét, s megesszük jóízűen.”

A cikk először a Székelyhon napilap Liget című életmód-kiadványában jelent meg 2021. április 16-án.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. szeptember 29., hétfő

Amikor a harangok az új évet hirdették – Márika néni 90 éve

Márika néni, Fábián Mária 1934 szilveszterén született Kézdikőváron, amikor a harangok az ó- és újévet összekötötték. Azóta kilenc évtized telt el. De mindvégig őrizte a hitet, a szeretetet, és a múlt emlékeit ma is szívesen meséli tovább.

Amikor a harangok az új évet hirdették – Márika néni 90 éve
Hirdetés
2025. szeptember 29., hétfő

Vargabéles

A vargabéles tökéletes választás, ha egy hagyományos, laktató és felejthetetlen desszertre vágysz!

Vargabéles
Vargabéles
2025. szeptember 29., hétfő

Vargabéles

2025. szeptember 28., vasárnap

Befőzés

Ha ősz, akkor befőzés. Szinte látom, ahogy ebben az időszakban hány nő logisztikázza a nemlétező szabadidejét a munka, háztartás, gyerekek mellett, hogy beleférjen egy kis zakuszkafőzés, vinetesütés, szilvalekvár, savanyú káposzta eltevése.

Befőzés
Befőzés
2025. szeptember 28., vasárnap

Befőzés

2025. szeptember 27., szombat

Uborkás limonádé – videó

Íme az egészséges csodaital receptje.

Uborkás limonádé – videó
Uborkás limonádé – videó
2025. szeptember 27., szombat

Uborkás limonádé – videó

Hirdetés
2025. szeptember 26., péntek

Az érzelem kontúrjának hiánya – Siklódy Fruzsina grafikái a hiányról, a térről és az érzékenységről

Siklódy Fruzsina gyerekkora óta a művészetek világában él, de csak később választotta hivatásának a grafikát. Fekete-fehér munkáiban az érzelmek intenzitása, a hiány lenyomata és a szakrális tér inspirálja. Új kiállítása ezt érzékenyen mutatja meg.

Az érzelem kontúrjának hiánya – Siklódy Fruzsina grafikái a hiányról, a térről és az érzékenységről
2025. szeptember 26., péntek

Gesztenyés-krémsajtos sütemény

Egyszerűen elkészíthető, mégis ünnepi megjelenésű desszert, ami garantáltan a család kedvence lesz a hidegebb napokon.

Gesztenyés-krémsajtos sütemény
Gesztenyés-krémsajtos sütemény
2025. szeptember 26., péntek

Gesztenyés-krémsajtos sütemény

2025. szeptember 25., csütörtök

Az ősz egyik főszereplője: a galagonya

A galagonya tavaszi és őszi felhasználását mutatjuk be, változatos módokon tudjuk vele támogatni az egészségünket. Terméséből ketchup-szerű szósz is készülhet, mutatjuk a receptet is.

Az ősz egyik főszereplője: a galagonya
Az ősz egyik főszereplője: a galagonya
2025. szeptember 25., csütörtök

Az ősz egyik főszereplője: a galagonya

Hirdetés
2025. szeptember 24., szerda

Vajbabos sertésragu – videó

A húsos raguk azért nagyon jók, mert bármilyen zöldséggel vagy akár gombával is gazdagíthatjuk a szaftos ételt.

Vajbabos sertésragu – videó
Vajbabos sertésragu – videó
2025. szeptember 24., szerda

Vajbabos sertésragu – videó

2025. szeptember 23., kedd

A lélekért, közérthetően – közeleg a Pszichószereda

A Pszichószereda idén is a lélek finom hangjaira hangol: előadások, workshopok és művészeti programok várják a közönséget, hogy közérthetően, mégis tudományos alapokon közelítsenek a mentális egészséghez – tabuk nélkül, nyitottan, emberközelből.

A lélekért, közérthetően – közeleg a Pszichószereda
2025. szeptember 23., kedd

Sültkrumpli-leves krumplihéjcsipsszel – videó

A sültkrumpli-leves krumplihéjcsipsszel nemcsak elképesztően finom, de egy olyan kreatív fogás, ami megmutatja, hogyan hasznosíthatjuk a konyhai maradékokat is.

Sültkrumpli-leves krumplihéjcsipsszel – videó
Hirdetés