Székely ünnepet ültek Csomafalván

Csomafalván idén negyedik alkalommal ünnepelték meg a székely kultúra napját, ezúttal Nyirő Józsefre emlékezve. Vasárnap délután a helyi borvízfürdőnél levő rendezvénycsűrben a település Székely Tanácsa megemlékező, felolvasó előadást tartott, amit a népszámlálásra vonatkozó kerekasztal beszélgetés követett a „székely kérdés” ma címmel. A Köllő Miklós Általános iskola tanárai és diákjai is hétfőn zenés-verses előadás keretén belül emlékeztek meg a székely kultúra napjára.

Csata Beáta

2011. szeptember 19., 19:012011. szeptember 19., 19:01

2011. szeptember 20., 14:552011. szeptember 20., 14:55

Vasárnap délután a borvízfürdőnél levő rendezvénycsűr különleges kulturális esemény előtt nyitotta meg kapuit: a székely kultúra napját ünnepelték együtt a helyiek. Korpos Levente, a Csomafalvi Települési Székely Tanács elnöke köszöntötte az egybegyűlteket és nyitotta meg az előadást. Elmondta, Csomafalván négy éve rendezik meg ezt az eseményt, minden évben Székelyföld egyik nemes képviselőjére emlékeznek meg, ezúttal Nyirő Józsefre került a sor.

A bevezető után Bartalis Szilárd, a szervezet tagja felolvasta Nyirő József életének fontosabb mozzanatait, és idézett az író műveiből. „Szókimondó, a korabeli politikai helyzettel szembeforduló magatartása miatt menekülnie kellett Romániából, majd Magyarországról is. Művei publikálását és bármilyen nyilvánosságra hozatalát a román és magyar kommunista rendszer betiltotta” – hangzott el. Korpos Levente megjegyezte, hogy Nyirő műveiben az igazi agyafúrt székely figura jelenik meg, ami az ő szívéhez is közel áll.

„Fontos, hogy felmutassuk értékeinket”

Az előadás végén Borsos Géza, a Székely Nemzeti Tanács alelnöke a közelgő népszámlálásra vonatkozó a székelység problémájáról készített összefoglaló ismertetésével indította el a kerekasztal beszélgetést. „Fontos, hogy felmutassuk értékeinket, hogy ezzel világossá tegyük mindenki számára, hogy itt, Székelyföldön egy olyan közösség él, amely évezredek óta ezen a területen él és alakította ki a kultúráját”– kezdte a mondanivalóját Borsos Géza. Hozzáfűzte fontos ünnep a székely kultúra napja is, amikor olyan embereket mutatnak be a közösségnek, akik valóban sajátosan székely értékeket képviselnek, akik a közösség értékeit tartották szem előtt. Felhívta a jelenlevők figyelmét, hogy a közelgő népszámláláson a székelymagyar önazonosság-tudatot kell megvallanunk. „Székelymagyar vagyok! Nemzetiségem székely, anyanyelvem magyar”– hirdette a jelenlevők közt kiosztott szórólap.

Borsos Géza elmondta, hogy ha megvalljuk nemzetiségünket, annak semmilyen hátránya nincs se az összmagyarság se pedig a székelység tekintetében. A népszámlálás az egyetlen lehetőség, ahol hivatalosan megvallhatjuk székelységünket. „Ha fel tudjuk mutatni a tömeget, ügyünk Románia és Magyarország nemzetközi kapcsolatainak kérdésévé válna. Ha fel tudjuk mutatni ennyien itt vagyunk, van bizonyítékunk rá, nemzetközi jogi problémává válik az ügyünk” – jegyezte meg.

Végül Rugonfalvi Kiss Istvánt, egy történelemtudóst, a székely tanács egyik alapítóját javasolta a következő év székely kultúra napjának kiemelkedő személyiségeként. Az író a székely nép történelmét is megírta, amit a Fráter kiadó meg jelentetett. Rövid beszélgetés után Korpos Levente szalonnasütésre invitálta a jelenlevőket. „Régi jó szokás szerint beszélgetünk a tűz mellett, a haragot elfelejtjük, új barátságokat szövünk” – mondta. Így a székely kultúra napját méltóan zsíros kenyér, szalonnasütés és gitárszó mellett zárták a résztvevők.

„Azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne”

Hétfőn a csomafalvi Köllő Miklós Általános iskola diákjai és tanárai is egy huszonöt perces megemlékező műsorral ünnepelték meg a székely kultúra napját. A műsor keretében a székely kultúrát ismertető előadást, nagyobb diákok zenés-verses összeállítását tekinthették meg az iskola tanulói.

Bevezetőként Tódor Mária, történelem szakos tanár ismertette a diákokkal, hogy mi is a kultúra, melyek a székely kultúra jellemzői. Felhívta a diákok figyelmét a hagyományok óvásának, a szimbólumok tisztelebentartásának a fontosságára. Elmondta, hogy ne szégyelljék a székely ruha viselését, és inkább a hagyományos, helyi termékeket fogyasszák, vásárolják a globalizáció hatásaként behozott multinacionális cégek terméke helyett. Az ismertetés után Szőcs Margit – Kercsó Terézke, magyar szakos tanárok, valamint Csíki Enikő, zene tanárnő felkészítésével – VII-VIII osztályos, székely ruhába öltözött diákok zenés-verses összeállítása következett. Az előadás keretében régi népdalok, és a székely himnusz is felcsendült, amit versek követtek. Majd felolvasták Tamási Áron életének főbb mozzanatait. Az előadó diákok Tamási bölcs mondásait is felelevenítették: „Azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne”, illetve hogy „ az a becsületes, aki mindig élete utolsó órája szerint él” – hangzott el.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. január 12., hétfő

Folytatódnak a Tarisznyás estek Gyergyószentmiklóson

Idén is folytatják a Tarisznyás-estek sorozatát Gyergyószentmiklósón a Tarisznyás Márton Múzeumban.

Folytatódnak a Tarisznyás estek Gyergyószentmiklóson
Hirdetés
2026. január 10., szombat

A fiatalok éve Gyergyóban: mit hoz az ifjúsági fővárosi cím?

Gyergyószentmiklós viseli Magyarország külhoni ifjúsági fővárosa címet idén, amelyet Cegléd testvérvárossal párban nyert el. A kitüntetéssel járó 100 millió forintos támogatás konkrét fejlesztéseket hoz: például ifjúsági központ épül.

A fiatalok éve Gyergyóban: mit hoz az ifjúsági fővárosi cím?
2026. január 07., szerda

Kigyulladt a salamási rendőrség tetőzete – frissítve

Súlyos tűzesethez riasztották a tűzoltókat: Salamáson lángra kapott a helyi rendőrőrs épülete. A tűz az épület tetőszerkezetét és a manzárdot érinti, mintegy 200 négyzetméteres felületen.

Kigyulladt a salamási rendőrség tetőzete – frissítve
2026. január 07., szerda

Istállótűz Gyergyóremetén: mintegy 500 négyzetméteren pusztítottak a lángok

Egy lángoló mezőgazdasági épülethez riasztották szerdán reggel a tűzoltókat Gyergyóremetére: egy nagyméretű istálló gyulladt ki egy farmon. Szerencsére sem emberi sérülés nem történt, sem állatokban nem esett kár.

Istállótűz Gyergyóremetén: mintegy 500 négyzetméteren pusztítottak a lángok
Hirdetés
2026. január 06., kedd

Javuló céges, romló lakossági adófizetés Gyergyószentmiklóson

A lakosság kisebb arányban volt jó adófizető, a cégeknél viszont jelentős adósságcsökkenés történt 2025-ben Gyergyószentmiklóson. A 2026-os évre vonatkozó helyi adók és illetékek befizetése január 15-től lehetséges a városban.

Javuló céges, romló lakossági adófizetés Gyergyószentmiklóson
2026. január 04., vasárnap

A vendégek fizetnek, a város profitál: új lendületet adnának a gyergyói turizmusnak

Turisztikai Desztináció Menedzsment alapításával tenné ismertebbé, vonzóbbá a városi és gyilkostói vendéglátóhelyeket, valamint a turisztikai kínálatot Gyergyószentmiklós. Az új évtől bevezetett idegenforgalmi illeték teremti meg ehhez az alapot.

A vendégek fizetnek, a város profitál: új lendületet adnának a gyergyói turizmusnak
2026. január 03., szombat

Fa dőlt az útra Gyergyószentmiklós és Gyilkostó között – frissítve

Teljesen lezárták a forgalmat a 12C jelzésű országút Gyergyószentmiklós és Gyilkostó közötti szakaszán szombat reggel, miután az erős havazás miatt az úttestre dőlt egy fa.

Fa dőlt az útra Gyergyószentmiklós és Gyilkostó között – frissítve
Hirdetés
2026. január 01., csütörtök

Egészséges kisfiú Gyergyószentmiklós idei elsőszülöttje

Császármetszéssel segítették a világra az év első újszülöttjét a gyergyószentmiklósi kórházban. A kisfiú és édesanyja is egészségesek.

Egészséges kisfiú Gyergyószentmiklós idei elsőszülöttje
2025. december 31., szerda

„Veres az ég alja, szél lesz” – időjósló mondókák nyomában Kisné Portik Irénnel

Ma, amikor a különféle alkalmazások akár percnyi pontossággal jelzik előre az esőt, vagy azt, hogy mikor süt ki a nap, a népi időjóslás több ezer éves következtetései már nem létfontosságúak, de egy könyv segít abban, hogy mégse menjenek feledésbe.

„Veres az ég alja, szél lesz” – időjósló mondókák nyomában Kisné Portik Irénnel
2025. december 31., szerda

Tűzijátékkal és koncerttel búcsúztatják az óévet Gyergyószentmiklóson

Idén is a főtéren, a központi parkban rendezik meg Gyergyószentmiklóson a szabadtéri szilveszteri ünnepséget. A szervezők közös óévbúcsúztatóra és újévköszöntésre várják a helyieket és az ide látogatókat koncerttel és éjféli tűzijátékkal.

Tűzijátékkal és koncerttel búcsúztatják az óévet Gyergyószentmiklóson
Hirdetés