Lelkészbeiktató Bágyban

•  Fotó: Mihály Csaba

Fotó: Mihály Csaba

Vasárnap ünneplőbe öltözött a falu apraja-nagyja, az elszármazottak is hazatértek. A lelkészbeiktató istentiszteleten a beszédet és imát Kántor Csaba püspökhelyettes, a Székelyudvarhelyi Református Egyházmegye esperese mondta, majd áldáskérelme alatt megszólalt a bágyi templom új harangja.

Molnár Melinda

2015. szeptember 15., 12:382015. szeptember 15., 12:38

Az igehirdető esperes a korábban felemelt harangról elmondta: hívó szava Isten igéjének hallgatására szólít. Figyeljünk az odafent valókra, hogy az idelent levőkre még nagyobb erőnk legyen. Áldást kért a szolgálatvégzőre, és köszönetet mondott az együttlétért. Majd Jári Zsoltot a Bágyi Református Egyházközség beiktatott, hivatalos lelkipásztorának jelentette ki.

A beiktatott lelkipásztor Ézsaiás könyvéből vett igével mondta ki: az elszigetelődött életekhez is szeretné elvinni az evangéliumot. A betegekhez, magányosokhoz – összegyűjtve, egymást erősítve, egymás által erősödve, közösségben lássák meg Isten dicsőségét. Azt kérte, legyenek nyitottak az Úr csodáira. Kis csoda, hogy harangot öntethettek, ami 100–200 évente fordul elő. Kongassa bele a hétköznapokba az Istennel való találkozást.

Pitó Zsolt, jelenleg bögözi, korábban bágyi lelkipásztor, beszolgálóként igei üzenetében megfogalmazta: Jézus Krisztus gyújtson világosságot a szívekben. Ragyogjon fel, mint egy csoda, Isten világossága a gyülekezetben. Ezt és az egységet kívánta azoknak, akiket másfél évtizeden át szolgált. A maroshévízi születésű, eddig a brassói-belvárosi református egyházközségben segédlelkészként szolgálatot teljesítő és Bágyba meghívott utódnak előbb az egyházközség 1846-ból származó Bibliáját, majd a templom kulcsát adta át. Legfőképpen a pecsét átadásánál érezhette meg a gyülekezet azt a szeretetet, amellyel Bágyhoz kötődött Pitó Zsolt. Meggyőződéssel nyújtotta át: ennek a gyülekezetnek múltja van.

A régi harang „háborúba ment”. A mai kisharang 1887-ből való. 1923-ban közadakozásból új nagyharangot öntetett az eklézsia. Az idő és a használat kikezdte, javíthatatlanná vált, majd emlék-toronylakóvá lett. A székelyudvarhelyi Lázár Imre öntőmester műhelyében a közbirtokosság jóvoltából 2015-ben elkészült az új, 300 kilogrammos harang. Ennek ünnepélyes megszólaltatását állva hallgatták a szertartás részvevői. Kántor Csaba esperes áldást kért a hívogatóra, érkezőre.

A köszöntések rendjén a hollandiai testvérgyülekezet, Polsbroek képviselői megerősítették: folytatni szeretnék azt a szoros lelki, közösségi kapcsolatot, amely 2000-től olyan sokat jelent mindkét közösségnek. Ron Bregman és Klaas de Vit baráti és szentírási gondolatait a beiktatott lelkész felesége, Jári-Ady Ágota Gyöngyvér fordította magyarra.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 25., szombat

Egy hónap haladékot kaptak, nyár végéig elkészülhet a székelymagyarosi kultúrotthon

Dolgoznak a székelymagyarosi kultúrotthon és a vele egybeépített régi iskola energiahatékonysági felújításán. A kivitelezést július 31-ig be kell fejezni, különben vissza kell fizetni a pályázaton nyert támogatást.

Egy hónap haladékot kaptak, nyár végéig elkészülhet a székelymagyarosi kultúrotthon
Hirdetés
2026. április 23., csütörtök

Sofőrök figyelmébe: pénteki útlezárások Székelyudvarhelyen

Két helyszínen is útlezárásra kell számítani Székelyudvarhelyen péntektől, a közúti infrastruktúra fejlesztése miatt.

Sofőrök figyelmébe: pénteki útlezárások Székelyudvarhelyen
2026. április 23., csütörtök

Haldokló turizmus: újabb elbocsátás körvonalazódik Parajdon

A helyi idegenforgalom helyzete és az általános gazdasági nehézségek miatt újabb csoportos leépítés körvonalazódik Parajdon. A bányakatasztrófa óta a turizmus életben tartásáért küzdő település egyik turisztikai egysége került most nehéz helyzetbe.

Haldokló turizmus: újabb elbocsátás körvonalazódik Parajdon
2026. április 22., szerda

Írói naplók titkai tárulnak fel Székelyudvarhelyen

Megnyitották a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum Írói naplókat bemutató vándorkiállítását szerdán délután Székelyudvarhelyen, a Haáz Rezső Múzeumnak otthont adó Haberstrumf-villában.

Írói naplók titkai tárulnak fel Székelyudvarhelyen
Hirdetés
2026. április 22., szerda

Már internetről rendelik a szintetikus drogokat a fiatalok

Ijesztő tények láttak napvilágot a Hargita Megyei Területi Közrendi Hatóság udvarhelyi ülésén: a fiatalok sokszor internetről rendelik az ellenőrizetlen összetételű szintetikus drogokat. Az áru önkiszolgáló csomagautomatákba érkezik, onnan veszik át.

Már internetről rendelik a szintetikus drogokat a fiatalok
2026. április 22., szerda

Kétnapos programmal készülnek a szejkefürdői majálisra

Kerékpáros felvonulással, előadásokkal, filmvetítésekkel és családi programokkal várják az érdeklődőket a székelyudvarhelyi majálison, amely idén is a Szejkefürdőn lesz április 30-án és május 1-jén.

Kétnapos programmal készülnek a szejkefürdői majálisra
2026. április 20., hétfő

Írói naplókat mutatnak be a Haáz Rezső Múzeumban

Megnyitják az írói naplókat bemutató vándorkiállítást, amely április 22-én érkezik Székelyudvarhelyre, a Haáz Rezső Múzeumba.

Írói naplókat mutatnak be a Haáz Rezső Múzeumban
Hirdetés
2026. április 19., vasárnap

Módosul a 4-es busz útvonala és menetrendje Székelyudvarhelyen

Megváltozik a 4-es autóbusz útvonala és menetrendje április 20-tól, a járat mindkét irányban érinti a Riverside lakóparkot Székelyudvarhelyen

Módosul a 4-es busz útvonala és menetrendje Székelyudvarhelyen
2026. április 17., péntek

Könyvtári érdekességeket mutat be Róth András Lajos

Róth András Lajos nyugalmazott könyvtárőr tart előadást április 23-án, csütörtökön Székelyudvarhelyen.

Könyvtári érdekességeket mutat be Róth András Lajos
2026. április 16., csütörtök

Jubilál a csendőrség: egyenruhában és civilben is együttműködve

Sporteseményekkel ünnepelt csütörtökön az idén 35 éves Hargita Megyei Csendőr-főkapitányság székelyudvarhelyi egysége. A cél az volt, hogy még jobban összekovácsolódjon a csapat, és fejlesszék kapcsolataikat a többi hatósággal.

Jubilál a csendőrség: egyenruhában és civilben is együttműködve
Hirdetés