Közel a határidő, kevés a leadott kvótanyilatkozat

Pár nap múlva lejár a tavalyi nyilatkozatok leadási határideje. Már egy hét sem áll a termelők rendelkezésére, hogy visszaküldjék a Mezőgazdasági Kifizetési és Intervenciós Ügynökség (APIA) által kiküldött nyilatkozataikat. A gazdák ezúttal sem sietik el a válaszadást, a nyilatkozatok kevesebb mint fele érkezett vissza az ügynökséghez.

Szabó Kamilla-Mária

2013. május 09., 16:192013. május 09., 16:19

2013. május 10., 13:522013. május 10., 13:52

A feldolgozói kvótával rendelkező gazdák kvótáját a felvásárlók nyilatkozzák le a leadott tejmennyiség függvényében. A szabadeladási tejkvótára vonatkozó nyilatkozatokat már korábban kiküldték a községek állattenyésztő szövetségeihez, a helyi polgármesteri hivatalokba, valamint postázták a csíkszeredai és székelyudvarhelyi termelőknek – tudtuk meg Váncsa Rozáliától. A Hargita megyei tejkvótafelelős elmondta, ezek a gazdák a farmfüzeteik alapján kell kitöltsék a kézhez kapott nyomtatványokat, valamint dátummal és aláírással együtt kell visszajuttatniuk személyesen vagy postai úton  május 14-ig a megyei központba – ezzel a postai dátummal ellátott leveleket még elfogadják. Ha azonban a nyilatkozataikat nem juttatják vissza az érintettek, azzal elveszítik a szabadeladási kvótájukat, amit automatikusan visszavonnak az országos tartalékalapba. Ezáltal nem lesznek jogosultak például a hegyvidéki fejőstehén-támogatásra.

Az illetékes elmondta, a 67 településre kiküldött közel 7600 nyilatkozatból csupán 3100 érkezett vissza az eddig eltelt több mint egy hónap alatt. Ez a mennyiség elmarad a tavalyihoz képest, hiszen egy évvel ezelőtt a 7400 nyilatkozatnak több mint fele visszaékezett az ügynökséghez május 9-ig. A határidő lejárta után összesítik a kvótamennyiségeket, így május 25-én elkészülhet az országos mérleg. A mérleg függvényében június 1. és július 31. között a fejlődő, bővülő gazdaságok már igényelhetnek tejkvótát az országos tartalékalapból.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. február 04., szerda

Négy méter magas medveszobrot állítottak fel Tusnádfürdőn

A medvék által oly gyakran látogatott Tusnádfürdőn állították fel a turistalátványosságnak szánt, négy méter magas medveszobrot. Az impozáns fémalkotást szerdán avatták fel.

Négy méter magas medveszobrot állítottak fel Tusnádfürdőn
Hirdetés
2026. február 03., kedd

Tudomásul vették Csíkszeredában a pénzügyminisztérium adómegtartó levelét

Jelenleg nem lehet módosítani az adók mértékén – tudomásul vette a csíkszeredai képviselő-testület keddi azonnali ülésén a pénzügyminisztérium hivatalos levelét.

Tudomásul vették Csíkszeredában a pénzügyminisztérium adómegtartó levelét
2026. február 03., kedd

Baleset történt Csíkszereda és Szentegyháza között, egy ember megsérült

Baleset történt Szentegyháza és Csíkszereda között kedden délelőtt, egy ember megsérült.

Baleset történt Csíkszereda és Szentegyháza között, egy ember megsérült
2026. február 03., kedd

Menyhárt Korodinál járt, a polgármester a kormányhoz fordul adócsökkentésért

A Bolojan-kormányhoz fordul petícióban a csíkszeredai városvezetés, hogy még az országos költségvetés elfogadása előtt hozzon jogszabályt az adócsökkentésre. Az ügyben elindították az aláírásgyűjtést.

Menyhárt Korodinál járt, a polgármester a kormányhoz fordul adócsökkentésért
Hirdetés
2026. február 03., kedd

Márciusra kész lesz a csíkszeredai tömegközlekedés végleges menetrendje

Begyűjtötték a lakossági észrevételeket, fel is dolgozták annak érdekében, hogy a csíkszeredai városi tömegközlekedés járműveinek végleges menetrendjét kialakítsák. Ezt várhatóan március elején vezetik be.

Márciusra kész lesz a csíkszeredai tömegközlekedés végleges menetrendje
2026. február 02., hétfő

Hatósági engedélyre várnak a torlódás csökkentéséhez Csíkszeredában

Noha tavaly decemberben elkészült Csíkszeredában az Erőss Zsolt Aréna melletti parkoló újabb kijárata a Decemberi forradalom utca felé, azóta is zárva van. Megnyitásával elkerülhető lesz a Stadion utcában keletkező torlódás.

Hatósági engedélyre várnak a torlódás csökkentéséhez Csíkszeredában
2026. február 02., hétfő

Menyhárt János: „Nem vagyok AUR-os” – tiszta vizet öntene a pohárba a csíkszeredai tüntetés szervezője

Míg Csíkszereda polgármestere szerint a szombati megmozdulást az AUR párt használta ki feszültségkeltésre, a tüntetés szervezője állítja: civilként, pártpolitikai érdekektől függetlenül hívta utcára az embereket, és akár perre is kész az igazáért.

Menyhárt János: „Nem vagyok AUR-os” – tiszta vizet öntene a pohárba a csíkszeredai tüntetés szervezője
Hirdetés
2026. február 02., hétfő

Új iskolát építenek Gyimesközéplokon

A gyimesközéploki Majláth Gusztáv Károly Általános Iskola mellé egy új iskolaépületet építenek európai uniós támogatással. A tanintézet bővítése feloldja a zsúfoltságot, és lehetővé teszi, hogy a távolabb fekvő iskolák diákjai is ott tanuljanak.

Új iskolát építenek Gyimesközéplokon
Új iskolát építenek Gyimesközéplokon
2026. február 02., hétfő

Új iskolát építenek Gyimesközéplokon

2026. február 01., vasárnap

Korodi Attila: elfogadhatatlan, hogy az AUR szervezzen tüntetést Csíkszeredában

Elfogadhatatlan, hogy Csíkszeredában egy szélsőséges párt szervezzen tüntetést, embereket mozgatva, feszültséget szítva – jelezte rövid bejegyzésében Korodi Attila, Csíkszereda polgármestere, az AUR pártra utalva.

Korodi Attila: elfogadhatatlan, hogy az AUR szervezzen tüntetést Csíkszeredában
2026. január 30., péntek

Új övezeti rendezési tervet fogadtak el a csíksomlyói skanzen park létrehozására

A csíksomlyói skanzen-park létrehozásához szükségessé vált egy újabb övezeti rendezési terv (PUZ) elkészítése. A dokumentációt januári ülésén pénteken hagyta jóvá a csíkszeredai önkormányzati képviselő testület.

Új övezeti rendezési tervet fogadtak el a csíksomlyói skanzen park létrehozására
Hirdetés