
Élesen recseg a talpunk alatt a Cintos felől Istvánháza irányába vezető hóborította út, még szerencse, hogy alkoholos hőmérőket használnak manapság, mert a higanyos szála már ugyancsak dermedne a – 24 fokos hidegben (a higany – 39 fokon megfagy).
2012. február 11., 17:362012. február 11., 17:36
2012. február 12., 05:322012. február 12., 05:32
A falu határában, mindjárt a tábla mellett áll a farm
A falutábla szomszédságában álló, szinte észrevétlenül meghúzódó portán jó meleg fogad, duruzsol a házi hőközpont, ám őszinte sajnálatomra nem sokáig élvezzük a meleget. Az RMGE-MAROS elnök-mérnökével, Csomós Attilával és állatorvos előadójával, dr. Bocz Istvánnal, valamint a megyei mezőgazdasági igazgatóság szakereferensével, Sălăgean Danielaval bejárjuk a farmot a tulajdonos társaságában.
John Deere és Fiat
Ahány éves, annyi állata van – játszadozom a gondolattal, miközben Fülöp Zoltán után ballagok az önitatókkal is ellátott istállóban, mert épp csak úgy véletlenül kibukkant, hogy ottjártunkkor volt a születésnapja. Tizenöt évet azzal töltött el, hogy pátyolgatta az egyre növekedő farmot. Egyébként most is azért járunk itt, hogy a szakemberek felmérjék – miként lehetne pályázathoz jutni.
A pályázási lehetőségeket mérlegelték
„Úgy indult, hogy ’97-ben kimentem Hollandiába dolgozni. Akkor még csak két tehén volt a háznál. Aztán, amikor hazajöttem, még vásároltam hármat. Márkával, mert akkor az volt a »divat«. A következő évben megnősültem, s akkor úgy döntöttünk, hogy megépítjük a 18 férőhelyes istállót” – meséli a kezdetekről. De ez az istálló csak 2003-ig volt eléggé nagy. Akkor növelni kellett 30 férőhelyesre. Mert már ennyi volt az állat. Később kiderült, ez sem elég. Közben 2005-2007 között évenként ment Hollandiába dolgozni és farmerkedést tovább-tanulni. Az ott megkeresett pénzből hozott egy száz lóerős John Deere és egy 650-es Fiat traktort. (Ja kérem, amit a hollandok „levetnek” azzal mi még egy jó évtizedig vidáman elboldogulunk.) Azok most is bevetésre készen állnak a gépszínbe, tisztára suvickolva, olajazva, fényesítve. De vásárolt forgóboronát, önrakodó utánfutót, műtrágyaszórót, vegyszerező gépet, markoló rakodót, meg még néhány, egy korszerű gazdaságban nélkülözhetetlen okos masinát. Közben meg nőtt az állatlétszám is. Mostanra 29 fejősetehén, 10 fiatal állat – négy már betöltötte az egy évet – bőg az istállókban. Azazhogy nem is bőg, mert nincs oka rá.
A szabadtartásban nevelt borjak vidáman bírják a mínusz 24 fokot
Félezer tonnás silógödrök
A múlt évben 14 hektáron termesztett silónak való takarmányt. „170 utánfutóval hordtunk be, az remorkánként 3 tonnával számolva, ugye kiadja a több mint félezer tonnát, ami még sok is egy évre” – számolgat a gazda. Hogy mekkora munka volt ezzel, csak az tudja felmérni, aki már rakodott remorkára és arról le, tárolt be silót, taposott, fóliázott. Azért nem olyan nagy az a munka – vígasztal Zoltán. Ott van az a markológép, azzal fel lehet rakodni, az utánfutó pedig önműködően leüríti.
Több mint 250 tonna jó minőségű siló az egyik\"gödörben\"
Összesen 55 hektár területet használ, ennek egy része saját tulajdonú, egy másik része a családé, s mintegy fele bérelt terület. De hát ennyi állathoz kell is, nem lehet úgy számolni, mint régen, amikor azt mondták, hogy egy hektár eltart, el kell hogy tartson egy tehenet. Mert ezek az állatok nem járnak a legelőre. Istállós, nem kötött tartásban állnak a fedél alatt, s megesznek fejenként 35 kiló silót, egy kiló napraforgó-pogácsát, két kiló búzakorpát, s olyan két kilónyi búza-árpa-törökbúza kevert tápot. Csemegének meg ötkilónyi lucernát. Akkor meg nincs mit csodálkozni, ha egy laktáció alatt – ami 305 nap – fejenként megadják az 5100 liter tejet. Csak a napi termelés átlagosan félezer liter körül mozog a farmon.
Az egyik silóról fellebbenti a fekete fóliát, s akkor előtűnik az egészséges, jó illatú takarmány. Erre mondja a hozzáértő, hogy: jön, hogy beleharapj. S a jó siló ilyen is – szép világos-sárgás színű, kellemes, étvágygerjesztő illatú. Egyébként a szakemberek szerint a siló minőségét legjobban úgy állapíthatjuk meg, ha ujjunk között szétmorzsolva enyhén aromás, kissé savanyú, nem csípős illatot érzünk, amely hamar elszáll. A jó minőségű világos, a növényrészek nem tapadnak egymáshoz, nem nyálkásak. Az íze enyhén savanykás. Na, ez ilyen.
Fehér megyébe szállít
Nemsokára érkezik a marosveresmarti szállítókocsi
Ezt a „töméntelen mennyiségű” tejet pedig értékesíteni kell. A megyében működő tejfeldolgozó-mammutok meglehetősen mostohán bánnak a termelőkkel, rosszul fizetnek, ezért aztán Fülöp Zoltán egy szomszéd (Fehér) megyei feldolgozónál próbálkozott. A marosveresmarti (Felvinchez tartozó) Unilact termékeket előállító gyár szívesen is fogadja a nagy mennyiséget szállító istvánházai gazdát, s szerződést is köt vele. Azóta literenkénti 1,39 lejes áron nekik szállít. A tárolás megoldott, ugyanis még 2006-ban vásárolt egy 550 literes hűtőtankot, ebbe kerül a három fejőgéppel kifejt napi tejmnnyiség. Ennyiért már a gyárnak is érdemes 26 kilométerről eljönni érte. A Fülöp-farmról beszállított tejből készült termékek eljutnak az ország minden részébe, ugyanis a gyár a nagy üzletházaknak (Metro, Selgros, Carrefour, Cora, Kaufland, Real, Univers All) is szállít tejtermékeket.
Egy országos kutatás szerint az óvodákban is gyakori a kiközösítés és a szóbeli bántás, de ha figyelünk a jelekre, akkor itt még könnyebben lehet kezelni ezeket a helyzeteket. A gyerekek érzelmeinek kifejezését pedig egy lila maci is segíti.
Január utolsó két hetében mintegy hatezer diák vette igénybe a marosvásárhelyi iskolabuszokat, melyek célja, hogy minél több diák önállóan jusson el a tanintézetbe, és a szülők ne autóval szállítsák őket.
Szállodát, lakóépületeket, kereskedelmi egységeket, műhelyeket hoznának létre az egykori marosvásárhelyi fotópapírgyárban és annak környékén. A csaknem hatvan méter magas épület jó állapotban van, átalakítása az egész lakónegyedre hatással lenne.
Átadták csütörtökön a Maros Megyei Katasztrófavédelemnek azt a 30 000 literes ivóvíz-szállító tartálykocsit, amit Marosvásárhely városa vásárolt meg helyi költségvetésből, és a tűzoltóság rendelkezésére bocsátotta.
A Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem Magyar Kara február 14-én, szombaton 19 órától mutatja be a Stúdió Színházban az Aranysárkány című előadást Vidovszky György rendezésében.
Értesítés nélkül kimaradó járatok, várakozó utasok: ez a mérlege a tömegközlekedési feszültségnek Maros megyében. Míg a peremtelepülési járatok olcsóbbak, a korábbi magánszolgáltatók egy része váratlan járatritkításokkal válaszolt a kieső bevételre.
Alig másfél óra alatt 52 szabálysértési bírságot szabtak ki sofőrökre a rendőrök Marosvásárhelyen egy átfogó ellenőrzés alkalmával csütörtökön. Több jogosítványt és forgalmi engedélyt is bevontak, ugyanakkor autókat is lefoglaltak.
Az alvásra fókuszál a marosvásárhelyi Szent Balázs Alapítvány idei multidiszciplináris konferenciája, amely az alvás-ébrenlét aktualitásait mutatja be magyar nyelven, neves hazai és külföldi előadók közreműködésével február 20–22. között.
Másodpercenként két köbméternyi vizet engednek le a bözödújfalusi gyűjtőtóból, hogy elérjék azt a telítettséget, ami biztonságos.
Karbantartási munkálatok miatt áramszünet lesz Marosvásárhely több utcájában csütörtökön 8 és 16 óra között.
szóljon hozzá!