Átszervezték a vidéki rendőrőrsöket

Hétfőtől immár az új szerkezeti formában működnek Hargita megyében a vidéki rendőrőrsök. A falvak többségében csupán egy rendőr teljesít szolgálatot hivatali időben, a folyamatos járőrözést a regionális központok különböző egységei biztosítják. Van néhány olyan település is, ahol az őrsök megőrizték régi formájukat. Az átszervezés során leépítésekre is lehet számítani, ezek pontos száma október végén lesz ismert.

Rédai Botond

2011. szeptember 06., 16:322011. szeptember 06., 16:32

2012. február 10., 13:532012. február 10., 13:53

Az év első hónapjaiban került napirendre a téma, miszerint gyökeres átszervezésre készül a belügyminisztérium a vidéki rendőri szolgálattal kapcsolatban. Akkoriban három tervezetet is ismertettek a közvéleménnyel: az egyik szerint megmaradtak volna a községi rendőri állások, viszont az őrsök adminisztrálását egy regionális központ vette volna át. A második variáns szerint egy rendőr maradt volna a településeken, a többiek a regionális központokban teljesítettek volna szolgálatot. A harmadik elképzelés azt mondta ki, hogy a falusi rendőrőrsökre lakatot tesznek, a járőrözéseket a regionális központból végeznék, amelyekhez több település is tartozna. A hatóságok végül is a második variánst tartották kivitelezhetőnek.

„A gyakorlatba ültetés során Hargita megyében szeptember ötödikétől hat vidéki körzet működik, ezek központjai a városokban vannak” – tájékoztatta portálunkat Incze Miklós, a Hargita Megyei Rendőr-felügyelőség sajtószóvivőjének helyettese. Mint azt megtudtuk, Csíkban két körzet jött létre. Az egyes számúhoz tartoznak a felcsíki és gyimesi községek, azaz Csicsó, Madéfalva, Rákos, Csíkmadaras, Dánfalva, Karcfalva, Csíkszenttamás, Csíkszentdomokos, Szépvíz, Csíkszentmihály, Pálfalva, Gyimesfelsőlok. Szintén ide sorolandó Gyimesközéplok is, azzal a megjegyzéssel, hogy a községben megőrizte régi formáját a rendőrőrs, azaz saját gépkocsival rendelkezik és négy rendőr teljesít szolgálatot. Incze Miklós kihangsúlyozta, Középlok amellett, hogy megyehatáron van, igen kiterjedt település, ezért tartották indokoltnak az illetékesek az önálló őrs fenntartását. Állítása szerint Gyimesfelsőlok ehhez képest kisebb község, ugyanakkor közel található Szépvízhez, és nem mellesleg, az egyik járőrözési útvonalnak része is, így nem volt, amiért megtartani a régi működési formát.

A kettes számú vidéki körzethez az alcsíki és kászoni települések sorolandók: Csíkszentkirály, Csíkszentgyörgy, Csíkszentmárton, Csíkkozmás, Tusnád, Csíkszentimre, Csíkszentsimon és Kászonaltíz, utóbbi esetben ugyancsak hagyományos formában működik a rendőrőrs.

Udvarhelyszéken szintén két vidéki körzet alakult. A hármashoz került Etéd, Parajd, Felsőboldogfalva, Bögöz, Újszékely, Siménfalva, Székelyderzs, Farkaslaka, Nagygalambfalva, Korond, Románandrásfalva, Kányád, Szentábrahám, a régi struktúrát az etédi, illetve a parajdi őrs tartotta meg.

A négyes számú körzethez – melynek székhelye kivételesen Szentegyházán van – tíz községet soroltak, ezek a következők: Székelyvarság, Kápolnásfalu, Lövéte, Homoródalmás, Homoródszentmárton, Máréfalva, Oklánd, Oroszhegy, Zetelaka, Fenyéd. Közülük egyedül Székelyvarságnak maradt meg a hagyományos formában működő rendőrsége.

A Gyergyói-medencében hét településsel kezdte el működését az ötös számú vidéki körzet. Idetartozik Ditró, Gyergyószárhegy, Gyergyóalfalu, Vasláb, Gyergyóújfalu, Gyergyócsomafalva és Gyergyóremete.

A Maroshévíz környéki falvak (Bélbor, Galócás, Várhegy, Salamás, Gyergyóholló, Gyergyótölgyes) alkotják a hatos számú vidéki körzetet, ezek közül Bélbornak maradt meg a régi rendőrőrse.

Arra a kérdésre, hogy végül hány személy alkotja a vidéki rendőri állományt a megyében, Incze Miklós nem tudott felelni. Mint kifejtette, az átszervezés során leépítésekre is sor kerül, ám csupán október végére derül ki, hányan kell távozzanak a rendőrség kötelékéből, hiszen addig folyamatosan zajlanak a képességi vizsgák.

Elégedetlen polgármesterek

A vidéki rendőrség átszervezése nem nyerte el a csíki polgármesterek tetszését. Több községi elöljáró is kifejtette, semmi sem garantálja, hogy ebben a formában hatékonyabb lesz a rendőri munka. Főleg, hogy az új struktúrák kidolgozása során a hatóságok valahogy elfelejtettek konzultálni a helyi önkormányzatokkal. A polgármesterek azt is felvetették, hogy amelyik településen csak egy rendőr marad, az nyugodtan végezhetné dolgát a polgármesteri hivatalok egyik irodájában, így az önkormányzatok mentesülnének az őrsök fenntartási költségeitől, ám ez a kérés többnyire süket fülekre talált. A községvezetők abban sem hisznek, hogy az új vidéki rendőrségi struktúrák működése jelentős költségmegtakarítással járna. Ezzel kapcsolatban egyébként Incze Miklós helyettes rendőrségi szóvivő is elővigyázatosan nyilatkozott. Elmondása szerint még csak pár napja lépett életbe az új struktúra, így később derül ki, hogy tulajdonképpen milyen költségekkel jár a működés.

Csíkmadaras helyi rendőrséget hoz létre

„Nekünk van egy sajátos elképzelésünk, amely szerint 2012-től helyi rendőrséget alakítunk. Azt szeretném, hogy a helyi közösség vegye kezébe a közbiztonság ügyét, nincs szükségünk idegenekre” – nyilatkozta korábban portálunknak Csíkmadaras polgármestere. Bíró Lászlónak nem nyerte el tetszését a reformterv, a megoldást a helyi alakulat létrehozásában látja. Az elképzelések szerint egyelőre két személyt alkalmaznak, a szolgálat pedig jövőre tud működésbe lépni, hiszen fenntartására a helyi költségvetésből kell pénzt elkülöníteni, és erre idén már nincs lehetőség.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. január 12., hétfő

Folytatódnak a Tarisznyás estek Gyergyószentmiklóson

Idén is folytatják a Tarisznyás-estek sorozatát Gyergyószentmiklósón a Tarisznyás Márton Múzeumban.

Folytatódnak a Tarisznyás estek Gyergyószentmiklóson
Hirdetés
2026. január 10., szombat

A fiatalok éve Gyergyóban: mit hoz az ifjúsági fővárosi cím?

Gyergyószentmiklós viseli Magyarország külhoni ifjúsági fővárosa címet idén, amelyet Cegléd testvérvárossal párban nyert el. A kitüntetéssel járó 100 millió forintos támogatás konkrét fejlesztéseket hoz: például ifjúsági központ épül.

A fiatalok éve Gyergyóban: mit hoz az ifjúsági fővárosi cím?
2026. január 07., szerda

Kigyulladt a salamási rendőrség tetőzete – frissítve

Súlyos tűzesethez riasztották a tűzoltókat: Salamáson lángra kapott a helyi rendőrőrs épülete. A tűz az épület tetőszerkezetét és a manzárdot érinti, mintegy 200 négyzetméteres felületen.

Kigyulladt a salamási rendőrség tetőzete – frissítve
2026. január 07., szerda

Istállótűz Gyergyóremetén: mintegy 500 négyzetméteren pusztítottak a lángok

Egy lángoló mezőgazdasági épülethez riasztották szerdán reggel a tűzoltókat Gyergyóremetére: egy nagyméretű istálló gyulladt ki egy farmon. Szerencsére sem emberi sérülés nem történt, sem állatokban nem esett kár.

Istállótűz Gyergyóremetén: mintegy 500 négyzetméteren pusztítottak a lángok
Hirdetés
2026. január 06., kedd

Javuló céges, romló lakossági adófizetés Gyergyószentmiklóson

A lakosság kisebb arányban volt jó adófizető, a cégeknél viszont jelentős adósságcsökkenés történt 2025-ben Gyergyószentmiklóson. A 2026-os évre vonatkozó helyi adók és illetékek befizetése január 15-től lehetséges a városban.

Javuló céges, romló lakossági adófizetés Gyergyószentmiklóson
2026. január 04., vasárnap

A vendégek fizetnek, a város profitál: új lendületet adnának a gyergyói turizmusnak

Turisztikai Desztináció Menedzsment alapításával tenné ismertebbé, vonzóbbá a városi és gyilkostói vendéglátóhelyeket, valamint a turisztikai kínálatot Gyergyószentmiklós. Az új évtől bevezetett idegenforgalmi illeték teremti meg ehhez az alapot.

A vendégek fizetnek, a város profitál: új lendületet adnának a gyergyói turizmusnak
2026. január 03., szombat

Fa dőlt az útra Gyergyószentmiklós és Gyilkostó között – frissítve

Teljesen lezárták a forgalmat a 12C jelzésű országút Gyergyószentmiklós és Gyilkostó közötti szakaszán szombat reggel, miután az erős havazás miatt az úttestre dőlt egy fa.

Fa dőlt az útra Gyergyószentmiklós és Gyilkostó között – frissítve
Hirdetés
2026. január 01., csütörtök

Egészséges kisfiú Gyergyószentmiklós idei elsőszülöttje

Császármetszéssel segítették a világra az év első újszülöttjét a gyergyószentmiklósi kórházban. A kisfiú és édesanyja is egészségesek.

Egészséges kisfiú Gyergyószentmiklós idei elsőszülöttje
2025. december 31., szerda

„Veres az ég alja, szél lesz” – időjósló mondókák nyomában Kisné Portik Irénnel

Ma, amikor a különféle alkalmazások akár percnyi pontossággal jelzik előre az esőt, vagy azt, hogy mikor süt ki a nap, a népi időjóslás több ezer éves következtetései már nem létfontosságúak, de egy könyv segít abban, hogy mégse menjenek feledésbe.

„Veres az ég alja, szél lesz” – időjósló mondókák nyomában Kisné Portik Irénnel
2025. december 31., szerda

Tűzijátékkal és koncerttel búcsúztatják az óévet Gyergyószentmiklóson

Idén is a főtéren, a központi parkban rendezik meg Gyergyószentmiklóson a szabadtéri szilveszteri ünnepséget. A szervezők közös óévbúcsúztatóra és újévköszöntésre várják a helyieket és az ide látogatókat koncerttel és éjféli tűzijátékkal.

Tűzijátékkal és koncerttel búcsúztatják az óévet Gyergyószentmiklóson
Hirdetés