Az erdélyi tudós társaság neves alakjait szólaltatja meg legújabb könyvében Tánczos Vilmos. A történések színe és visszája című interjúkötetet Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusán mutatták be, a szerzővel Mirk Szidónia-Kata szerkesztő beszélgetett.
Egy nem megszokott bejegyzés látott napvilágot a napokban a Civil Csíkszereda Facebook-csoportban: egy parkolóbérletet kiváltó hölgy a két pénztárost dicsérte példaértékű kedvességük és türelmük miatt. Nem bérletért ugyan, de mi is felkerestük őket.
Fegyelem a játékban: ekképpen jellemezhetnénk Fazakas Ildikó INTRO című, Csíkszeredában nyílt kiállítását. A grafikus ugyanis alkotásaiban játszik a térrel, a textúrákkal, a technikákkal, és mindezt sajátos művészi módján teszi.
Találkozási alkalmat és együttgondolkodási lehetőséget kínál a Magyar Színházak Szövetsége által szervezett színházi seregszemle, a MAFESZT, amelyet január 16-21. között tartanak. A vándorfesztivál házigazdája ezúttal a nagyváradi Szigligeti Színház.
Gyergyószentmiklóson és környékén szinte képtelenség úgy felnőni, hogy ne kerüljünk bele – szinte akaratlanul is – a jégkorongozók világába. A mérkőzések pedig lehetőséget nyújtanak arra is, hogy találkozzunk egymással, és jól érezzük magunkat.
Szász Endrére emlékeznek a januári hónap tárgyával a Csíki Székely Múzeumban. A világhírű művész 99 évvel ezelőtt, 1926. január 7-én született Csíkszeredában. A Halas férfi című alkotását a múzeum jegypénztárában lehet megtekinteni.
Milyen különbségeket, esetleg átfedést tapasztalhatunk, ha két különböző vallású és eltérő hagyományokkal rendelkező településről származó személy évek óta együtt köszönti az új évet? A Balázs-Bécsi házaspárhoz kopogtattunk be.
Chandler Bing, sokak kedvenc szereplője a Jóbarátok sorozatból, de ki gondolná, hogy mekkora árat kellett az őt alakító Matthew Perrynek fizetnie azért, hogy ekkora hírnévre tegyen szert. Memoárjában Matthew maró őszinteséggel ír minderről.
Mit tudunk az irodalomba belopózott karácsonyról? Milyen meghatározó versek és prózaszövegek mutatják be az erdélyi téli ünnepet? S hogyan tud korrajzként szolgálni egy-egy téli, karácsonyi mű? Balázs Imre József irodalmárral beszélgettünk.
Ugyanabból a szögből, ugyanolyan képkivágással, ugyanolyan fókusztávolságú objektívvel fényképezte újra édesapja ötven évvel ezelőtt Gdańskban készült fotóit Szentes Zágon. Ezekből a képekből jött létre az egyik legszemélyesebb kiállítása GDAŃSK50 címmel.
Kívül esik a felkapott turisztikai útvonalakon, noha rengeteget tudna adni a turistáknak a közel 700 éves múlttal rendelkező kis háromszéki falu, Dálnok. Történetéről vaskos monográfiára való anyag gyűlt össze, és még nincs minden megírva...

Bartos Mónika csak 23 éves, de a rohammentő-szolgálatnál végzett sok ezer önkéntesóra során megtanulta: az életmentésben a gyorsaság, a csapatmunka és szakmai tudás kulcsfontosságú.
A zenés színház egyik ikonikus darabját tűzte műsorára a Csíki Játékszín: A muzsika hangja című musical bemutatóját december 20-án tartják. A népes szereplőgárdát felsorakoztató produkció rendezője Szenteczki Zita, koreográfusa Korom Sára.
A katolikus egyházi naptár sorrendjében tárgyalja a szenteket a Catalogus sanctorum, amelyben háromezernél is több legendát gyűjtött össze a velencei szerző, Petrus de Natalibus püspök. A szentek életéről szóló munkáját 1372-ben fejezte be.
Karácsonyi tudományos előadással ajándékozta meg a csíkiakat Nagy Péter fizikatanár, aki ezúttal a Márton Áron Főgimnázium diákjaival lépett fel. A Valami szépet című est második kiadásán a fény és a zene került a középpontba.
Átfogó, emberi értékekre hívja fel a figyelmet ez a kötet, különös emberekről mesél egy kivételes ember – fogalmazott Juhász Anna Puskás Ferenc Hugolin ferences szerzetes Különös emberek című könyve kapcsán, amelyet a héten Budapesten mutattak be.
Életre szóló élmény – fogalmazták meg többen is a zetelaki színjátszók mintegy nyolcvan szereplőt felsorakoztató nagyprodukciójáról. A Pro Zetea Egyesület társulata legutóbb Maroshévízen lépett fel a nagy sikerű A dzsungel könyve című előadásával.
Burista Emese és Benedek Szabolcs a Csoma Szobája Alapítvány önkéntes programjának köszönhetően jutott el a Himaláján található Zanglába. Az önkéntes munka célja a 240 évvel ezelőtt született Kőrösi Csoma Sándor egykori lakóhelyének restaurálása volt.
Hét városba hozta el legújabb – Radnóti Miklós és Gyarmati Fanni különleges kapcsolatát érzékeltető – koncertszínházi produkcióját Vecsei H. Miklós és a QJÚB formáció. Az előadások előtt Juhász Anna irodalmár vezette be a témába a közönséget.