A tervek szerint idén elkezdik egy új hegyimentőbázis építését Bálványos térségben. Azért oda, mert ez a természetjáró turisták által leginkább látogatott helyszín Kovászna megyében.
Az eddigi gyakorlattól eltérően 2023-ban egyetlen személynek adományozható Pro Urbe díj Kézdivásárhelyen, amit a városi tanács ítél oda, és a város napján, június 28-án adja át. Jelöléseket március 16-ig fogadnak.
Hagyományos farsangtemetést tartanak szombaton, február 18-án Kézdivásárhely főterén, míg egy hét múlva, 25-én Bölönben is.
Középiskolások számára hirdet szónokversenyt Sepsiszentgyörgy Önkormányzata és a Kónya Ádám Művelődési Ház a Petőfi-emlékév alkalmából.
Életbe lépett Románia új agrárstratégiája, amelynek alapja az Európai Unió Közös Agrárpolitikája. A 2023-2027 között érvényes pályázati lehetőségekről tájékoztató körutat szervez és útmutató kiadványt jelentetett meg Vincze Loránt EP-képviselő.
Hamarosan kikerül a nyomdából a Mikó Imre Jogvédelmi Szolgálat 2022. évi beszámolója. Benkő Erikánál nem csak arra kérdeztünk rá, hogy miért angol nyelven teszik közzé a jelentést, hanem az úzvölgyi temető ügye is terítékre került.
Az elmúlt napokban egy üzletlánc két háromszéki egységében bírságolt a Kovászna megyei fogyasztóvédelem – olvasható a hatóság Facebook-oldalán.
Lakásban rekedt személyt szabadítottak ki Sepsiszentgyörgyön hétfőn este a Kovászna megyei tűzoltóság munkatársai.
Kovászna város ismét profitál a fejlesztési minisztérium által még tavaly útjára indított országos helyreállítási terv (PNRR) pályázati kiírásából: több mint 14,2 millió lej értékben kaptak támogatást középületek energiahatékonyságának javítására.
Noha idén későn kezdődött a síszezon, a pályák beüzemelésével párhuzamosan máris akadt dolguk a hegyimentőknek. Kovászna megyében sem tétlenkedtek: a síszezon kezdete óta a sugásfürdői pályán 3 olyan baleset is történt, amelynél be kellett avatkozniuk.
Kisteherautó ütközött a Regiotrans Bereckből Brassó irányába tartó menetrend szerinti vonatjáratával kedden 13 óra körül Kézdivásárhelyen, a Vágóhíd utcai sorompó nélküli vasúti átkelőnél.
Az orbaiszéki Gelence műemlék temploma Székelyföld egyik legismertebb építészeti kincse, idegenforgalmi nevezetessége. A 13. század első felében, nem sokkal a tatárjárás után épült (újjá), azóta dacol az idő és a történelem viharaival.
Február 14-én manapság piros szíves üzenet, virágcsokor és egyéb kényeztetés dukál. Legalábbis az angol kultúrkörből importált divat jegyében. Pedig kár Nyugatot majmolni, amikor mifelénk is érdekes hagyományok fűződnek Bálint napjához.
Három országból érkeztek diákok és tanárok Kézdivásárhelyre, hogy péntekig a helyi Bod Péter Tanítóképző Érzelmi intelligencia fejlesztése önkéntesség által című programsorozaton vegyenek részt.
Egyre többen tartják fontosnak, hogy segítsék a törökországi és szíriai földrengések károsultjait: gyűjtőpontok nyíltak Csíkszeredától Sepsiszentgyörgyig, és a jelek szerint több rendben szállítanák a segélyeket Bukarestbe.
Erős szélre és hóviharra figyelmeztet az országos meteorológiai szolgálat (ANM). Az elsőfokú (sárga) figyelmeztetés kedd reggel lép érvénybe és húsz megyét érint.
Virág Endre tavaly áprilisban vette át a sepsiszentgyörgyi Háromszék Táncegyüttes vezetését. Az együttes korábbi táncosaként, a megyei művelődési központ táncszakelőadójaként, a Romániai Magyar Néptánc Egyesület elnökeként nagy rálátása van a szakmára.
A szervezők számára izgalmasan, a látogatóknak kellemesen telt el a Szalonnafeszt első háromszéki kiadása, amely pénteken farkasordító hidegben startolt Sepsiszentgyörgyön, majd kellemes, fagypontközeli, havas délutánon ért véget vasárnap.
A Kőrösi Csoma Sándor Közművelődési Egyesület és a Kovásznai Városi Művelődési Ház közös szervezésében február 13-án, hétfőn 18 órakor a kovásznai Városi Művelődési Ház Ignácz Rózsa-termében mutatják be Dimény H. Árpád költő Fák Daphnénak című kötetét.