Vonat gázolt halálra egy 14 éves diákot Sepsiszentgyörgyön szerda délután.
A csíkszeredai Petőfi Sándor Általános Iskola második osztályos diákjainak köszönhetően szerdától tizennégy zsáknyi szeméttel kevesebb szennyezi a környezetet Hargitafürdő és a Hármaskereszt között.
A helyi hatóságok, a római katolikus egyház képviselőivel és politikusokkal egyeztetett szerdán Marosvásárhelyen Miguel Maury Buendía érsek, a Szentszék romániai apostoli nunciusa a Római Katolikus Teológiai Gimnázium ügyében.
Két helyen is átszakította a beüzemelt villanypásztor kábeleit egy medve Kápolnásfalu határában, ahol halálosan megsebesített egy tehenet, amely rövidesen el is pusztult. A hajnali órákban támadó nagyvadat a pásztor kutyái kergették el.
Eltűnt a kilyéni református templom előtt felvont óriás székely zászló. A lobogó felvonását kezdeményező Magyar Polgári Párt sepsiszentgyörgyi vezetői arra gyanakodnak, hogy ellopták.
Nyolcadik osztályos iskolások látogatták meg a ballagási ünnepséget megelőzően a Fogarasy Mihály Műszaki Szakközépiskolát, és ismerkedtek azzal a kínálattal, amit a középiskola számukra nyújt, amennyiben ott folytatják ősztől a tanulmányaikat.
Nevelési témakört tárgyal a Figura új előadása, amelynek bemutatóját gyermeknapra időzítette a színház. Az élet fája című mesejátékot Moşu Norbert-László és Biró Réka írta, a produkció rendezője Csiki Zsolt.
A román parlament épülete előtt gyűltek össze a Tanügyi Szabad Szakszervezetek Szövetségének (FSLI) képviselői az egységes bértörvény tervezete ellen tiltakozva.
Továbbra is a tanintézetek vezetőtanácsa dönt arról, hogy nyitva maradhatnak-e órák után az iskolaudvarok. Ha pozitívan döntenek, a város saját költségvetéséből őrző-védő szolgálatot fizet ezek felügyeletéért.
Frontálisan ütközött két gépkocsi a 15-ös országúton, a Maros megyei Sáromberke területén. Többen a roncsok közé szorultak – tudósít az Agerpres hírügynökség.
Tűz ütött ki szerdán Marosvásárhelyen, az egykori Ilefor bútorgyár egyik elhagyott csarnokában.
Alex végzett egy bevásárlási kísérletet. Az eredmény meglepő volt. Egyik nap tudatosan, listával ment vásárolni – 27 perc, 80 lej, szinte nulla élelmiszer-pazarlás. Másik nap csak beugrott a boltba, lista nélkül – 55 perc, 125 lej, több élelmiszert vett, mint amire szüksége volt, és jóval több került a kukába.
A szabadtéri programoknak kedvező időjárás lesz a csütörtökön kezdődő minivakáció ideje alatt, de záporesőre is számíthatunk legalább két nap. Jó tudni, hogy a közösen ünnepelt pünkösdre való tekintettel vasárnap a nagyáruházak zárva lesznek.
A hétvégére jósolt, több tízezres átutazó tömeg gondos tervezés hiányában megbéníthatja a forgalmat Székelyudvarhelyen, hiszen a városközpontban zajló munkálatok időnként még egy megszokott hétköznapon is akadályozzák a közlekedést.
Neve már életében fogalommá vált Székelyudvarhelyen és a régióban. Szakmai berkekben szinte mindenki tudta, kicsoda Zenglitzky Zoltán.
Sokszínű és elmélkedő jellegű az udvarhelyi művészek tavalyi munkáiból kiválasztott tárlatanyag, amelyből megszületett a Termés 2017 című kiállítás.
Tamás József püspök hozza Szent László csontereklyéjét a csíkszeredai Millenniumi templomba, amit a hívek csütörtökön, az esti szentmise előtt fogadnak.
Folytatódik a Csíkszentkirályról Büdösfürdőre vezető megyei út felújítása, az alapozással, átereszek építésével dolgozik a munkálattal megbízott cég. Nyáron aszfaltburkolat is készül a hátralevő közel négy kilométeres szakaszon, így még könnyebb lesz eljutni az üdülőhelyre.
Második alkalommal szervezik meg Madéfalván a Pünkösdi Forgatagot a hétvégén.