
Tavaly a gyermekvédelmi hálózatban dolgozók sztrájkkal fejezték ki nemtetszésüket
Fotó: Sándor Csilla
Válsághelyzetbe került a Hargita Megyei Szociális és Gyermekvédelmi Vezérigazgatóság (DGASPC), sem az alkalmazottak bérére, sem a felnőttvédelmi szolgáltatást nyújtó központok működtetésére nincs pénze az intézménynek – közölte az Agerpres hírügynökséggel Elekes Zoltán igazgató.
2018. szeptember 14., 16:422018. szeptember 14., 16:42
2018. szeptember 14., 16:442018. szeptember 14., 16:44
Az intézményvezető rámutatott, a források hiánya miatt jelen állás szerint
nem tudják biztosítani a 790 alkalmazott októberi, novemberi és decemberi fizetését;
a felnőttvédelemmel foglalkozó központok fűtésére és élelemmel való ellátására szánt alapok is elfogytak;
a gyermekvédelmi központok működtetésének költségeit legfeljebb egy hónapig tudják még fedezni.
Amennyiben nem egészítik ki az intézmény költségvetését, kénytelenek lesznek ismét adományokból gazdálkodni, ahogyan az 2017 második felében is történt – magyarázta Elekes.
Az igazgató szerint a költségszintek aktualizálása jelentené a megoldást az évente ismétlődő problémára. Két éve kérik ezt az illetékes minisztériumtól, egyelőre azonban eredménytelenül.
– tette hozzá.
Elekes Zoltán rámutatott, „cinikus helyzet” állt elő, hiszen a munkaügyi minisztérium a szociális felügyeleten keresztül az alkalmazottak számának növelését kéri az intézménytől – ellenkező esetben kilátásba helyezte a különféle akkreditációk visszavonását –, ugyanakkor nem biztosítja a pénzforrást ehhez.
– magyarázta.
Elekes Zoltán
Fotó: Veres Nándor
A Hargita Megyei Szociális és Gyermekvédelmi Vezérigazgatóság tavaly augusztusban is hasonló gondokkal küszködött, egy ideig magánszemélyek, cégek adományaiból és a megyei tanács által kiutalt összegekből működtették a központokat. Akkor a gyermekvédelmi hálózatban dolgozók sztrájkkal fejezték ki nemtetszésüket. Végül a kormány novemberben tízmillió lejt utalt ki az intézménynek.
Két tanársegédet és két hallgatót vettek őrizetbe a konstancai Ovidius Egyetemen, miután a DNA szerint pénzért cserébe intézték el hallgatók sikeres vizsgáit. A gyanú szerint legalább 15-ön fizettek, az összegyűjtött pénz meghaladja a 37 ezer eurót.
Bennégett egy hídfőnek csapódott autóban két 16 éves fiú szombat reggel a Suceava megyei Fântâna Mare településen.
Huszonhat bűncselekményt tártak fel a román rendőrség Clean Waters 2026 elnevezésű akciójában, amelynek nyomán 22 személy ellen indult vizsgálat.
Újabb történelmi csúcsra emelkedett szombat reggel a benzin ára Romániában: egyes töltőállomásokon már 9,78 lejbe kerül egy liter standard benzin. A gázolaj ára eközben valamennyi nagyobb hálózatnál átlépte a 10 lejes literenkénti szintet.
Sárga jelzésű hőségriasztást adott ki szombatra az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) Románia nagy részére. Miközben több térségben 36 Celsius-fokig emelkedik a hőmérséklet, az ország nyugati és északi részén viharos időjárás is várható.
Robbanóanyagot tartalmazó dróndarabot ártalmatlanítottak pénteken a haditengerészet tűzszerészei a Sulina-ág bejáratától mintegy öt tengeri mérföldre keletre.
Három ember meghalt, kettő pedig megsérült pénteken egy közlekedési balesetben az Olt megyei Priseaca település közelében – közölte a román rendőrség közlekedési tájékoztató központja.
SRI-lehallgatások, visszavont vesztegetési feljelentés, két hiányzó irat, vitatott útépítési kifizetések és több mint egy évtizedes bírósági huzavona áll Borboly büntetőügyének hátterében. A védőügyvéd Kolozsváron mutatta be az elmúlt tizennégy évet.
Lejárt szavatosságú fertőtlenítőszereket találtak a Hargita megyei egészségügyi igazgatóság (DSP) ellenőrei a maroshévízi városi kórházban. Az intézményt megbírságolták, a termékek használatát megtiltották – közölte a DSP vezetője, Tar Gyöngyi.
Közel száz paptestvére, népviseletbe öltözött malomfalvi hívei és több száz helyi és távolról érkező gyászoló kísérte utolsó útjára pénteken a szerdán elhunyt Daniel Ernő plébánost.
7 hozzászólás