
Képünk illusztráció
Fotó: Pinti Attila
Romániában az elmúlt három évben folyamatosan növekedett a közúti balesetben elhunyt személyek száma – figyelmeztet a Pro Infrastruktúra Egyesület az európai kimutatások alapján. Maros megye „nem követi a trendet”, tavaly ugyanis csökkent a súlyos közúti balesetek száma.
2018. szeptember 15., 09:412018. szeptember 15., 09:41
Az Európai Közlekedésbiztonsági Tanács nemrég hozta nyilvánosságra a tavalyi évre vonatkozó statisztikákat, adatokkal alátámasztva, hogy az uniós országokban milyen mértékben biztonságosak az utak, s mennyire gyakoriak a súlyos közúti balesetek. A jelentésre a Pro Infrastruktúra Egyesület hívta fel a figyelmet, amely közleményében kitér a romániai helyzetre.
Az uniós kimutatás szerint
Egymillió személyre számítva 99 halálos baleset volt, miközben az uniós átlag 55. De nemcsak az elmúlt évben, hanem immár három éve növekedik azon személyek száma, akik a romániai utakon veszítették életüket, így az ország továbbra is első helyen áll a halálos közúti balesetek gyakoriságát illetően.
Az uniós jelentés szerint a súlyos közúti balesetek száma részben a rossz utak és az autópályák hiánya miatt nő, de a sofőrök is figyelmesebben és a törvényeket betartva kellene vezessenek.
A hazai statisztikákból kiderül, hogy nőtt azon súlyos közúti balesetek száma, amelyek a sofőrök figyelmetlensége miatt következett be. A többéves kimutatások szerint a halálos közúti balesetekben általában a sofőrök és a gyalogosok veszítik életüket, s sokkal kevesebben a gépkocsi más utasai. A közlemény kitér arra is, hogy
Ez az összeg tartalmazza az illető iskoláztatására, egészségügyi ellátására költött pénzt, a baleset kivizsgálását és a temetkezési költségeket is ide számolták, valamint az adókat és illetékeket, amelyeket az elhunyt már nem fizet be az állampénztárba.
Az uniós statisztika kapcsán a Pro Infrastruktúra Egyesület szakemberei felhívják a közvélemény figyelmét arra, hogy a helyzet tovább romolhat, ugyanis a közúti közlekedést szabályozó törvények engedékenyebbek lettek. Emlékeztetnek, hogy a parlament megszavazta azt a törvényt, amely megtiltja a közúti rendőrségnek, hogy felirat nélküli kocsikkal radarozzon, s csak olyan helyeken használhatják a mozgó radarokat, ahol ez ki van jelölve.
Tavaly a megyében 44 személy vesztette életét balesetben, s 279-en súlyos sérüléseket szenvedtek. 2016-ban az elhunytak száma 51 volt, a hosszabb kórházi kezelésre szorultaké pedig 331.
Az energiaügyi minisztérium átalakítaná a rászoruló fogyasztók támogatási rendszerét, és fokozatosan készítené elő a földgázpiac liberalizálását – jelentette ki szombaton Csernavodán Dumitru Chisăliță.
Ha a Duna vízszintje még legalább 10–15 centiméterrel emelkedik, elképzelhető a csernavodai atomerőmű 2-es blokkjának újraindítása is – közölte szombati csernavodai látogatásakor Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter.
Több mint 1500 bírságot szabtak ki az október 26. és november 1-je közötti héten az autópálya-rendőrök, főként a biztonsági öv használatának elmulasztása és gyorshajtás miatt.
Átfogó közúti ellenőrzésekre lehet számítani novemberben Hargita megyében: a rendőrök a személyszállításra vonatkozó szabályok betartását, a járművek műszaki állapotát, a téli felszerelések meglétét és a közlekedési szabályok betartását is vizsgálják.
Az év első kilenc hónapjában 100 975 új vállalkozást jegyeztek be Romániában, 8,94 százalékkal kevesebbet, mint 2025 azonos időszakában – derül ki az Országos Cégnyilvántartási Hivatal (ONRC) szombaton közzétett adataiból.
Fagyos reggelre ébredtek szombaton Székelyföld lakói: Csíkszeredában mínusz 8,3 Celsius-fokot mértek, de a térség több településén is jócskán fagypont alá süllyedt a hőmérséklet.
Nyilatkozatban tiltakozik a romániai kistelepülések tervezett összevonása ellen a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ). A dokumentumot az 1500-nál kevesebb lakosú helységek RMDSZ-es elöljárói fogadták el pénteken Torockón.
November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.
A lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót nem vezetik be 2027-től – jelentette ki pénteken Románia pénzügyminisztere.
Újraindították a cernavodai atomerőművet pénteken – számol be a profit.ro gazdasági hírportál.
1 hozzászólás