Fél napig kábeltévé- és internetszolgáltatás nélkül maradt Csíkszereda több városrésze, miután a Vörösmarty Mihály és a Mihail Sadoveanu utcák kereszteződésében lévő villanyoszlop aljánál valaki péntek éjjel elvágta három telekommunikációs szolgáltató optikai kábelét.
Már csak a harangot kell felszerelni, illetve az utolsó simításokat elvégezni a décsfalvi templomnál, hogy augusztus 6-án felavathassák – tájékoztat közleményben Bögöz Község Önkormányzata.
Elbocsátotta a papságból a Gyulafehérvári Ortodox Érsekség egyházmegyei tanácsa a Nyárádszeredához tartozó székelymosoni papot, akit azzal gyanúsítanak, hogy megpróbált rávenni egy 17 éves fiút, létesítsen vele szexuális kapcsolatot – írja az Agerpres hírügynökség.
A csíkszeredai önkormányzati képviselő-testület pénteki ülésén a tanácsosok elfogadták azt a terveztet, amely a távhő lakossági árának csökkentését tartalmazta.
Többségében növekedett a fizetése a csíkszeredai önkormányzat szakapparátusához tartozó dolgozóknak az új egységes bértörvény bevezetésével – az alapbérek megállapításáról szóló határozattervezetet pénteki soros ülésén fogadta el az önkormányzati képviselő-testület
Ismeretlen elkövető ellen tett feljelentést a rendőrségen a farkaslaki polgármester, miután valaki elzárta a Gordon-tetői víztartály fővezetékét, ezáltal fél napra víz nélkül hagyva a falu háztartásait.
A Csíkszeredai Nemzetközi Jazzfesztivál kilencedik kiadása kezdődött el csütörtökön egy „hangoló nappal”, amelyet az Ólommadár kultúrkocsmában tartottak.
A Pro Terra Alapítvány ingyenes ötnapos önismereti műhelymunka-sorozatot szervezett VI-VII. osztályos diákok számára.
Lüktetett az ihlet a székelyudvarhelyi Pulzus alkotótábor hatodik kiadásán. A csütörtökön megtartott hatodik táborzáró kiállítás tárlatanyagába bekerült alkotásokon a művészek önelemező-, illetve kísérletezőkedve érzékelhető leginkább.
163 lejt „zsákmányolt” két kiskorú szerdán egy csíkszeredai férfitól. A gyanúsítottakat egy nappal a rablótámadás elkövetése után azonosították.
Több mint kétszer annyiba kerülnek a székelyudvarhelyi városközpontban a közvilágítási hálózaton végzett munkálatok, mint azt a tervező előzőleg felbecsülte. A beruházás elkezdése után ugyanis – szakemberek javaslatára – módosítások történtek.
Élmények, amelyekért érdemes eljönni és visszatérni – főként ezek miatt érkeztek a fiatalok Székelyföld minden szegletéből keddtől vasárnapig Tusványosra. Családias hangulat, sok ismerős – jellemezték a rendezvényt.
Az RMDSZ Csíki Területi Szervezete az Eurotrans Alapítvánnyal együttműködve honosítási kiszállást szervez Kászon községbe.
Utas, vigyázz, itt nincs buszmegálló! – egy lámpaoszlopra függesztett kartonpapír figyelmezteti az utasokat a csíkszeredai Nagyrét utcai „megállóban”, hogy ott már nem állnak meg a távolsági buszjáratok.
A nővérek és az egészségügyi asszisztensek számát tekintve megfelelően ellátottak a Hargita megyei kórházak. A Csíkszeredai Megye Sürgősségi Kórházban például közel ötszáz asszisztens dolgozik jelenleg.
Ötven tűzoltó verseng csütörtök óta Székelyudvarhelyen, hogy a hivatásos tűzoltók megmérettetésének országos szakaszára továbbjussanak. Olyan próbákat kell teljesíteniük, amelyekkel felkészültségüket mérik fel.
Ismét közbeszerzési eljárást ír ki a székelyudvarhelyi polgármesteri hivatal a tömegközlekedési szolgáltatásra, ezúttal azonban módosított feltételekkel. A városvezetés célja, hogy közpénz ráfordításával, a menetrend kibővítésével valóban közszolgáltatássá tegyék a töm
Huszonkét ügyben hozott döntést Székelyudvarhely önkormányzati képviselő-testülete a csütörtökre összehívott júliusi ülésen.
A hűvösebb napok után ismét felmelegszik a levegő Székelyudvarhelyen és környékén, a pénteki csúcshőmérséklet elérheti a 26 Celsius-fokot.