
Fotó: Gábos Albin
A tavaly november végén a forgalom előtt megnyitott, jelenleg makadámútként használható új csíkszeredai elkerülő utat várhatóan nyáron aszfaltozzák le. Addig viszont stabilizálódnia kell az út szintjének, amely még süllyed.
2020. február 16., 09:082020. február 16., 09:08
2020. február 16., 10:192020. február 16., 10:19
A vasútvonal menti mocsaras terület tulajdonságai, és a még nagyobb költségeket jelentő talajcsere mellőzése miatt készült különleges alapozással, több réteg geotextília és georács beépítésével az észak-déli irányú elkerülő út, amelyen tavaly december óta nehézgépjármű-forgalom is közlekedik. A tervezői előírásokban az is szerepelt, hogy
Ez így is történt, csak a bevezető szakaszokra került aszfalt, az elkerülő út nagyobbik részén pedig forgalom és az időjárás alakítja egyelőre az út szintjét, amelyet rendszeresen tört kővel, kavicsozással állítanak helyre. Mint Szőke Domokos alpolgármestertől megtudtuk, ilyen beavatkozások már a kivitelezés időszakában is történtek, mert már akkor is helyezkedett az úttest.
Most még makadámúton lehet közlekedni, nyáron várható az aszfaltozás
Fotó: Gábos Albin
A munkálat tavalyi átvételekor több ponton megmérték az út szintjét, és ezeket a méréseket most is rendszeresen elvégzik – ezek alapján lehet követni az úttest mozgását. Szőke szerint
,,Amint stabilizálódott az út, lehet majd aszfaltozni. Várhatóan ez június-júliusban történik meg, de a mérések eredményei fogják alátámasztani. A tervező és a műszaki ellenőr ennek függvényében adja beleegyezését az aszfaltozáshoz” – foglalta össze az alpolgármester.
Fotó: Gábos Albin
Az aszfaltozás elvégzésére kiírtak a közbeszerzési eljárást, két cégtől is érkezett árajánlat, így ezek kiértékelése után várhatóan februárban szerződést is írnak alá. A munkálat becsült értéke a kiírás szerint 4,6 millió lej.
Jelenleg az elkerülő úton kell haladniuk azoknak a 3,5 tonnánál nagyobb súlyú gépjárműveknek, amelyek korábban a vasúti felüljáró hidat használták, ott ugyanis súlykorlátozást vezettek be. A híd tervezett újjáépítése idején pedig a nyugati irányból a városba érkező, illetve arra távozó autók csak ezen az útvonalon közlekedhetnek majd.
Hetvenkét órája dolgoznak a vízszolgáltató ügyeletesei Szászrégenben, ahol meghibásodott az a nagyméretű vízvezeték, ami az üzemből ellátja a várost. Az illetékesek szerint kedd estig megoldódhat a probléma.
Az Országos Kataszteri Hivatal (ANCPI) informatikai rendszereit megbénító kibertámadás a lakáspiac élénkülésének időszakában történt, hatásai pedig az egész gazdaságban érezhetők – vélik ingatlanpiaci tanácsadók.
Két, alkohol befolyása alatt vezető sofőrrel szemben intézkedtek vasárnap a Hargita megyei rendőrök. Egy székelyudvarhelyi férfi ellen büntetőeljárás indult, míg egy jogosítvány nélkül vezető csíkkozmási férfit 24 órára őrizetbe vettek.
Az év első öt hónapjában 13,62 százalékkal 3146-ra nőtt a fizetésképtelenné vált cégek és egyéni vállalkozók (PFA) száma a 2025 azonos időszakában regisztrált 2769-ről – derül ki a Cégnyilvántartási Hivatal honlapján kedden közzétett adatokból.
Három tengerész megsérült, miután tűz ütött ki a libériai felségjelzésű Gas Lisbon LPG-tartályhajón a Fekete-tengeren, Sfântu Gheorghe településtől mintegy 14 tengeri mérföldre.
Van egy fotód, amely egyetlen pillanat alatt visszarepít Tusványosra? Egy kép a kedvenc koncertedről vagy éppen egy spontán, felejthetetlen pillanatról? Most aztán tényleg érdemes előkeresni.
Közzétették kedden a tanárok véglegesítő vizsgájának óvás előtti eredményeit; 6345 pedagógus ment át a vizsgán, közülük 40-en tízes átlaggal.
Szikladarab zuhant kedden a 7-es országúton, az Olt völgyében egy személygépkocsira, amelynek egyik utasa, egy 71 éves férfi életét vesztette – közölte a Szeben megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.
Élete megtiszteltetésének tartja a kezdeményezők felkérését, rendkívül hálás érte.
Célegyenesbe fordultak az előkészületek Tusnádfürdőn, a kedden kezdődő 35. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor területén már szinte minden a helyére került.
szóljon hozzá!