Hirdetés

Hargita és Maros megyében is riasztották a tűzoltókat a rossz idő miatt

Kilenc megye 13 településén kellett közbelépniük a hivatásos tűzoltóknak az elmúlt huszonnégy órában az esőzések és az erős szél okozta károk elhárítására – írja az Agerpres hírügynökség az országos katasztrófavédelem tájékoztatására hivatkozva.

Hirdetés

A járványügyi helyzettől függetlenül is jól haladnak az útfelújítási munkálatok

Az ütemterv szerint halad a 131A jelzésű megyei út Homoródszentmárton és Homoródkeményfalva közötti szakaszának újjáépítése, így legkésőbb jövő évben befejeződik a munkálat. Azt is megtudtuk, hogy a felújítás miért nem terjed ki a Homoródkeményfalva és Homoródfürdő közötti részre.

A járványügyi helyzettől függetlenül is jól haladnak az útfelújítási munkálatok
Hirdetés
2020. június 11., csütörtök

Meg-megeredtek az ég csatornái is a rendhagyó udvarhelyi úrnapi ünneplésen

Mintha visszaköszönt volna 2020 Úrnapján az a – szabad vallásgyakorlást korlátozó – négy évtized, amikor nem tarthattak a város utcáin eucharisztikus körmenetet a hívek. A járványhelyzet szűkítette ugyan az ünneplés kereteit, a lelki élmény viszont mélyült.

Meg-megeredtek az ég csatornái is a rendhagyó udvarhelyi úrnapi ünneplésen
Hirdetés
2020. június 11., csütörtök

Ami befolyik, az rögtön kifolyik

Noha 2019-ben szinte minden tekintetben jobban kerestünk, mint egy évvel azelőtt, ez korántsem jelentette azt, hogy több lett a pénzünk. Nagyobb volt a bevétel, de lényegesen több volt a kiadás is, így még messze vagyunk a nyugat-európai mércétől, ahol a polgárok jövedelmük mintegy feléből meg tudnak élni.

Ami befolyik, az rögtön kifolyik
Ami befolyik, az rögtön kifolyik
2020. június 11., csütörtök

Ami befolyik, az rögtön kifolyik

2020. június 11., csütörtök

Napok óta nem gyarapodott a koronavírussal összefüggésbe hozható halálesetek száma Maros megyében

A járvány kezdete óta Maros megyében 694 koronavírussal fertőzött személyt vettek nyilvántartásba június 11-éig. A fertőzéssel összefüggésbe hozható halálesetek száma napok óta nem növekedett. 

Napok óta nem gyarapodott a koronavírussal összefüggésbe hozható halálesetek száma Maros megyében
Hirdetés
2020. június 11., csütörtök

Aggódik a képviselő, hogy eltűnik a kockakő, a polgármester cáfol

Cáfolja a gyergyószentmiklósi polgármester az egyik helyi képviselő állítását, miszerint aszfalttal fogják burkolni a gyergyószentmiklósi múzeum előtti, macskakővel kirakott tér egy részét. A most esedékes javítások és későbbi teljes felújítás is természetes kockakővel történik.

Aggódik a képviselő, hogy eltűnik a kockakő, a polgármester cáfol
2020. június 11., csütörtök

Szombat reggelig viharokra lehet számítani, újabb riasztás áradásra

Szombat reggelig érvényes sárga riasztást adott ki csütörtökön az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) az ország egész területére a várható viharok miatt – írja az Agerpres hírügynökség.

Szombat reggelig viharokra lehet számítani, újabb riasztás áradásra
Hirdetés
2020. június 11., csütörtök

A tervek szerint októberben pótolják a Székelyföldi Operahetet Csíkszeredában

2020. október 20–25. között szervezi meg a II. Székelyföldi Operahetet Csíkszereda Polgármesteri Hivatala és a Kolozsvári Magyar Opera – áll a szerkesztőségünkbe eljuttatott közleményben.

A tervek szerint októberben pótolják a Székelyföldi Operahetet Csíkszeredában
2020. június 11., csütörtök

A kézdivásárhelyi kórház újabb négy alkalmazottja fertőződött meg koronavírussal

Hatra emelkedett a koronavírussal fertőzött egészségügyi alkalmazottak száma a kézdivásárhelyi kórházban.

A kézdivásárhelyi kórház újabb négy alkalmazottja fertőződött meg koronavírussal
2020. június 11., csütörtök

Öt új esettel emelkedett a fertőzések száma Hargita megyében

Az adatok alapján nem állt meg a koronavírus-fertőzés terjedése Hargita megyében, újabb 5 személy tesztje lett pozitív a csütörtöki összesítés szerint.

Öt új esettel emelkedett a fertőzések száma Hargita megyében
2020. június 11., csütörtök

Megint kétszáz fölött az új fertőzöttek száma, Hargita megyei beteg is elhunyt

Ismét nőtt az új fertőzések száma, sőt már kétszáz fölé emelkedett, szemben az elmúlt időszak alacsonyabb fertőzési mutatóival. Az elmúlt huszonnégy órában 237 új megbetegedést és kilenc halálesetet jegyeztek, az elhunytak egyike Hargita megyei.

Megint kétszáz fölött az új fertőzöttek száma, Hargita megyei beteg is elhunyt
Hirdetés
Hirdetés
Kristof Béla és Rebeka története: amikor egy álom apáról lányára száll
Megnyitás

Kristof Béla és Rebeka története: amikor egy álom apáról lányára száll

Kristof Béla és Rebeka, a Csillag születik idei győztesei a döntő utáni éjszakát még a fővárosban töltötték, kedden pedig már Székelyudvarhelyen beszélgettünk velük.

2020. június 11., csütörtök

Látogatható a gernyeszegi Teleki-kastély

Megnyitotta kapuit a látogatók előtt a gernyeszegi Teleki-kastély. Szombaton és vasárnap délelőtt 11 és délután 3 óra között előzetes telefonos egyeztetés alapján tekinthető meg a kastély és a kastélypark.

Látogatható a gernyeszegi Teleki-kastély
Látogatható a gernyeszegi Teleki-kastély
2020. június 11., csütörtök

Látogatható a gernyeszegi Teleki-kastély

Hirdetés
2020. június 11., csütörtök

Másfél éve próbálják létrehozni a helyi rendőrséget Csíkszeredában

Még nem lehet tudni, mikor alakulhat meg a csíkszeredai helyi rendőrség, amelynek létrehozási folyamatát 2018-ban indította el a helyi önkormányzat. Az első állások meghirdetéséhez most jóváhagyásra vár a polgármesteri hivatal.

Másfél éve próbálják létrehozni a helyi rendőrséget Csíkszeredában
2020. június 11., csütörtök

Úrnapja zárja a tavaszi ünnepkört

A katolikus egyház csütörtökön az Úr testének és vérének főünnepét, azaz Úrnapját üli. Az Oltáriszentség pirosbetűs napja zárja a tavaszi ünnepkört. A rítusokban, jelképekben bővelkedő Úrnapja hagyományos megünneplését idén a járványügyi intézkedések nagyban befolyásolják.

Úrnapja zárja a tavaszi ünnepkört
Úrnapja zárja a tavaszi ünnepkört
2020. június 11., csütörtök

Úrnapja zárja a tavaszi ünnepkört

2020. június 11., csütörtök

„Koronás emlékeket” vár a csíkszeredai múzeum

A Csíki Székely Múzeum szeretné összegyűjteni a világjárvány okozta helyzet, a karantén és a kijárási tilalom térségünkhöz köthető történeteit, tárgyait azért, hogy ezeket a közösségünk számára megőrizzük, illetve, hogy általuk később is megérthessük, értelmezhessük a mostani időket.

„Koronás emlékeket” vár a csíkszeredai múzeum
Hirdetés
2020. június 11., csütörtök

Magyarázzák a narancssárga füst eredetét a vegyipari kombinátnál

Narancssárga füst szállt fel több percig szerda délután Marosvásárhelyen a vegyipari kombinát egyik kéményéből. A jól látható jelenséget többen megörökítették, és a Facebookon újra támadás indult a vásárhelyi levegő szennyezettségéért okolt műtrágyagyártó ellen.

Magyarázzák a narancssárga füst eredetét a vegyipari kombinátnál
2020. június 11., csütörtök

Székelytámadt-vár: idén csak a felújítás és restaurálás terve készül el

Elkezdődött a székelyudvarhelyi Székelytámadt-vár restaurálását és felújítását szolgáló beruházás, bár egyelőre a kevésbé látványos tervezési szakasszal indítottak. A műemlék teljes rendezésének tervét a Guttmann Szabolcs műemlékvédelmi szakember vezette cég készíti.

Székelytámadt-vár: idén csak a felújítás és restaurálás terve készül el
Hirdetés
2020. június 10., szerda

Árvíz után: a károk felmérésén és a helyreállításon dolgoznak

Kaszálókat, udvarokat, házakat, pincéket, öntöttek el a kedd esti esőzések nyomán a medrükből kilépő patakok Kápolnásfaluban, Szentegyházán, Lövétén, Homoródfürdőn, Homoródalmáson és Homoródszentmártonban. Egy farmon közel tízezer pulyka veszett oda.

Árvíz után: a károk felmérésén és a helyreállításon dolgoznak
Hirdetés

Szavazógép

Szavazás Melyik időszámításnál maradjunk?

Szavazás eredménye
Hirdetés