Egy méterrel csökkent a Feketeügy folyó vízszintje Rétynél egy nap alatt, így feloldották a forgalmi korlátozást.
Kovászna Megye Tanácsa idén másfél millió lejjel támogatja az egyházakat. Eddig a kézdiszéki és az orbaiszéki történelmi egyházak vezetői írták alá a finanszírozási szerződéseket Tamás Sándorral, a háromszéki közgyűlés elnökével.
Az új fertőzések száma alacsony, a gyógyultaké magas volt kedden Hargita megyében. A térségben történt halálesetek száma ugyanakkor megugrott bizonyos vizsgálatok lezárása következtében.
Átadják a héten a terepet a kivitelezőnek, elkezdődik az a több felcsíki községet érintő víz- és csatornahálózat-építés, amelyre több éve készül a Bogát Önkormányzati Fejlesztési Egyesület. Jövő augusztusban kell befejezni a munkát, ehhez pedig az ütemterv szigorú betartására van szükség.
Több autóvezető is ittasan ült a volán mögé a román pünkösdi hosszú hétvégén Hargita megyében – adta hírül közleményében a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóosztálya.
Huszonnegyedik alkalommal szervezik meg a hétvégén a Marosvásárhelyi Napokat. A világjárványra való tekintettel kétnapos lesz a rendezvénysorozat, amely legfőképp a helyi értékekre és személyiségekre, művészekre, fellépőkre összpontosít.
Szánalmas, hogy egyesek a miniszter leváltását követelik, amikor ő az emberi életeket védi – szögezte le nyilatkozatában Fejér László Ödön háromszéki szenátor, a hétfőn Zágonban történt medvetámadás kapcsán.
A koronavírus-járvány elleni oltáskampány kezdete óta eltelt öt hónap adatait elemezte az Erdélystat. Az elemzés szerint Romániában május végéig a felnőtt korú lakosság mintegy 26 százaléka oltatta be magát.
Egyelőre 4,5 millió lejt irányoztak elő pluszban a marosvásárhelyi tanácsosok a szemétszolgáltatásra, hiszen előreláthatóan ki kell fizetniük a Sylevy cégnek pár számlát, amelyek törlesztését előzőleg megtagadták. A cég a bíróságon kereste igazát, és alapfokon nyert is.
Próbaútként indult, nagy értékű nyeremény lett a sepsiszentgyörgyi Artene Valentin Vasilică és a MIDA – Renault, Dacia, Nissan márkakereskedés tavaszi közös kalandjának vége. A Renault E-Tech Days áprilisi tesztvezetési napjaira jelentkező férfi egy Clio boldog tulajdonosává vált, az autót pedig örömmel adja át lányának.
Újabb elsőfokú, erdélyi folyókat is érintő árvízriasztást adott ki kedden az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA).

Többnapos havazás után vastag hóréteg borítja Csíkszék minden szegletét. A fehér tájak minden még egy ideig velünk maradnak, hiszen a szilárd csapadék után dermesztő hideg érkezett a térségbe.
Egy anyamedve három bocsával tört be a tusnádfürdői polgármester garázsába keddre virradóan. A vadak jelentős károkat okoztak.
Medveészlelés miatt tizennyolc alkalommal riasztották a rendőröket és a csendőröket Hargita megyében a román pünkösdi hosszú hétvége alkalmával. A hívások jellemzően Tusnádfürdőről futottak be, ahol károkat is okozott a nagyvad – számol be a Hargita megyei csendőrség sajtóosztálya.
Az ország teljes területét érintő, hőségre és fokozott légköri instabilitásra vonatkozó első- és másodfokú riasztásokat adott ki kedden az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) – írja az Agerpres hírügynökség.
Bölöni László lesz a vendége a Krónika Live videopodcast legújabb kiadásának. A marosvásárhelyi születésű egykori labdarúgót főleg a napokban zajló labdarúgó Eb-ről kérdezzük, de nem csak.
Noha a múlt héten szerették volna kialakítani Csíkszereda legújabb körforgalmát, az ismétlődő esőzések nem tették lehetővé a szükséges burkolatfestést, így a tervezett változtatás elmaradt. Most azonban elkezdődött a körforgalom kialakítása.
Több útlezárás is lesz az elkövetkező napokban Kovászna megyében, ugyanis második kiadásához érkezett a kizárólag autóklasszikusok számára szervezett Romanian Historic Rally – adják hírül a szervezők.
Hatmillió lejért pályázik Hargita Megye Tanácsa, illetve a székelykeresztúri önkormányzat azért, hogy inkubátorházat létesíthessenek Székelykeresztúron. Egy régi épületet szeretnének felújítani.