
Fotó: Haáz Vince
Nem sietnek beszámolni tanácsosi tevékenységükről a Maros megyei önkormányzatba választott képviselők, a 34-ből csupán tizenegyen tették ezt meg. Valamivel jobb az arány a marosvásárhelyi testületben, de ott is kevés olyan RMDSZ-es képviselő van, aki anyanyelvén is beszámolt a város érdekében kifejtett munkájáról.
2022. május 22., 11:522022. május 22., 11:52
A közigazgatási törvény értelmében a helyi és megyei önkormányzati képviselőknek március végéig kellett közzétenniük az előző évi tevékenységi beszámolójukat. Megnéztük, hogy a marosvásárhelyi és a Maros megyei választott képviselők hogyan tettek eleget ezen kötelezettségüknek.
Maros Megye Tanácsában harmincnégyen képviselik a megye különböző régióit, közülük tizenhat a Romániai Magyar Demokrata Szövetség megválasztott képviselője. Kovács Mihály Levente megyeitanács-alelnök benyújtotta a 2021-re érvényes tevékenységi beszámolóját, amelyből megtudhatjuk, hogy milyen területekért felelős a megyei tanácsnál, hány gyűlésen vett részt, és hány, általa kezdeményezett tanácsi határozatot fogadtak el, de az is kiderül a többoldalas beszámolóból, hogy a sajtóban mikor és miről nyilatkozott és milyen közérdekű rendezvényeken vett részt. Kovács Mihály Levente tevékenységi beszámolója csak román nyelven érhető el a megyei tanács honlapján. Rajta kívül a magyarok közül csupán a Nyárádszeredát és térségét képviselő Szabó Árpád nyújtotta be tevékenységi beszámolóját 2021-re, és talán ő az egyetlen olyan választott képviselő, aki rendszeresen minden évben megteszi ezt. 2019-ben a 34-ből 11-en, míg egy évvel korábban csak 12 megyei tanácsos tett eleget a törvény által előírt kötelezettségének. Minden évben 2–3 magyar képviselő tette ezt meg.
Marosvásárhelyen a huszonhárom választott képviselőből tizenegy az RMDSZ színeiben jutott be a városi testületbe, de van további két magyar tanácsos is, az egyik a Szabad Emberek Pártját (POL), a másik a Népi Mozgalom Pártot (PMP) képviselve kapott elegendő szavazatot. Míg a 2020-as évre elég sok képviselő benyújtotta a tevékenységi beszámolóját, a tavalyi évre ez már nem mondható el, csupán 11-en tették meg. Ami az RMDSZ-es képviselőket illeti, ketten sem 2020-ra, sem 2021-re vonatkozóan nem számoltak be arról, hogy milyen bizottságban vannak és a tanácsban mivel foglalkoznak. Az egyik Szabó Árpád közgazdász, a másik Venczi Vidor János vállalkozó. Mindketten építő hozzászólásokkal szoktak szerepelni az üléseken, különösen Venczi Vidor János, aki szinte minden ülésen felszólal az általa képviselt roma kisebbség érdekében.
Nem tett eleget a törvényben előírt kötelezettségnek és nem nyújtotta be a tavalyi évre esedékes tevékenységi beszámolóját Tamási Zsolt, Kelemen Atilla Márton, Kakassy Blanka és Iszlai Tamás sem. A városi tanácsosok közül a leghosszabb beszámolója, több mint tíz oldalas, Berecki Sándor régésznek van, aki felsorolta, hogy milyen bizottságokban vett részt, hányszor volt ott az iskolaszéki gyűléseken és mi minden tett a közösségért. Kétnyelvű tevékenységi beszámolója csak Portik Vilmos alpolgármesternek és W. Szabó Péter informatikusnak van. Ők ketten a legtevékenyebbek a közösségi oldalakon is. Az alpolgármester többször közzétette, hogy mit tapasztalt, amikor a helyi rendőrökkel terepezett, és a népszámlálással kapcsolatban is több bejegyzése volt. W. Szabó Péter pedig közérdekű országos, de városi információkat, újdonságokat is megoszt rendszeresen Facebook-oldalán.
Az év első kilenc hónapjában 100 975 új vállalkozást jegyeztek be Romániában, 8,94 százalékkal kevesebbet, mint 2025 azonos időszakában – derül ki az Országos Cégnyilvántartási Hivatal (ONRC) szombaton közzétett adataiból.
Fagyos reggelre ébredtek szombaton Székelyföld lakói: Csíkszeredában mínusz 8,3 Celsius-fokot mértek, de a térség több településén is jócskán fagypont alá süllyedt a hőmérséklet.
Nyilatkozatban tiltakozik a romániai kistelepülések tervezett összevonása ellen a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ). A dokumentumot az 1500-nál kevesebb lakosú helységek RMDSZ-es elöljárói fogadták el pénteken Torockón.
November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.
A lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót nem vezetik be 2027-től – jelentette ki pénteken Románia pénzügyminisztere.
Újraindították a cernavodai atomerőművet pénteken – számol be a profit.ro gazdasági hírportál.
Országos botrányt váltott ki egy járókelő által készített fotó, amelyen az látható, hogy egy trikolórban hordják a zöldhulladékot a Suceava megyei Bosanci községben. Az ügyben a rendőrség is vizsgálatot indított, a polgármester pedig elnézést kért.
Luca Niculescu miniszterelnök pénteken a Victoria-palotában egyeztetett a kormány oktatási, ifjúsági, képességfejlesztési, foglalkoztatási és szociálpolitikai prioritásairól.
Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.
Az Európai Unió szociális védelemre fordított összesített kiadásai tavaly elérték az 5183 milliárd eurót, ami 4,9 százalékos növekedést jelent 2024-hez képest – derül ki az Európai Unió statisztikai hivatalának pénteken közzétett adataiból.
szóljon hozzá!