
A kászonfeltízi iskolát kívül-belül felújítják. Változó körülmények
Fotó: Forrás: Kászon Polgármesteri Hivatala
Két Kászon községi iskolában is megváltozott körülmények között kezdhetik majd ősztől a tanévet a diákok, miután a felújítások befejeződnek. A kászonaltízi óvoda és napközi otthon építése is folyamatban van, ezt jövőben adják át rendeltetésének.
2022. május 21., 11:002022. május 21., 11:00
A múlt rossz emléke marad az udvari vécé a kászonfeltízi iskolában, amely azon kevesek közé tartozott Hargita megyében, ahol nem volt benti illemhely. Az 1800-as évek végén épült ingatlanban működő tanintézet teljes felújítása tavaly kezdődött el, miután több eredménytelenül végződött közbeszerzési eljárás után szerződést tudtak aláírni egy gyergyószentmiklósi céggel.
Kérdésünkre András Zoltán kászoni polgármester azt mondta,
A Helyi Fejlesztések Országos Programja (PNDL) keretéből megpályázott több mint 3 millió lejből az ingatlan belső átalakítását is elvégezték, a nagy termeket kisebbekre osztották, ugyanakkor bővítésként korszerű mosdókat, illemhelyeket építettek. Hasonló jellegű munkálat van folyamatban a kászonjakabfalvi iskolának és óvodának helyet adó ingatlanban is, amelyet szintén korszerűsíteni kell. Korábban erre ugyancsak a PNDL programja biztosított támogatást, ezt ki kellett egészíteni, a tanintézet a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségével (RMPSZ) partnerségben a magyar kormány óvodafejlesztési programjától kapott további segítséget.
Szintén a PNDL-program támogatásával kezdődött el az elmúlt évben Kászonaltízen egy új óvoda és napközi otthon építése, mivel a meglévő régi épület már nem felelt meg a követelményeknek. Négy licitet kellett kiírni a tervek elkészítésére és a kivitelezésre, amíg végül szerződést tudtak aláírni a munkálatok elvégzésére. Az emelkedő építőanyagárak már tavaly is jelentős árváltozást eredményeztek az áfástól 3 millió lejre tervezett építkezés költségeit illetően, ezt a kormány által a PNDL-program számára biztosított kiegészítéssel sikerült áthidalni – tudtuk meg a községvezetőtől.
Mivel az áremelkedés továbbra is számottevő, az anyagárak és bérköltségek változásának megfelelő kiegészítésére lesz még szükség.
– vázolta András Zoltán. Az alapok elkészítése után jelenleg az épület falainak felhúzásával dolgozik a kivitelező cég. A három óvodai csoport számára külön termeket biztosító épületben mosdók, öltözők, konyha, ebédlő is helyet kap, és korszerű napelemes, illetve napkollektoros rendszert is felszerelnek a tetőre.
A Kányád községhez tartozó Abránfalván szombaton, a Csíkpálfalva község részét képező Csíkdelnében pedig vasárnap este láttak medvét a házak között – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
Mindenszentek, november 1-je és halottak napja, november 2-a egymást kiegészítő ünnepek. Ilyenkor szoktunk megemlékezni elhunyt szeretteinkről, gyertyát gyújtva és virággal díszítve a sírokat.
Árokba borult egy több személyt szállító kisbusz egy kanyarban vasárnap este a Iași megyei Țigănași településen. Az első információk szerint húsz ember érintett a balesetben, közülük ketten eszméletlen állapotban vannak.
Egy hároméves gyermek sérült meg vasárnap Temesváron, miután egy temetőben rádőlt egy síremlék. A kiskorút kórházba szállították.
Novembertől új, lila színű nyugdíjszelvényeket kapnak azok a Kovászna, Hargita, Beszterce-Naszód és Ialomița megyei nyugdíjasok, akik bankszámlára vagy bankkártyára kapják a juttatást – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.
Az elmúlt 24 órában országszerte 487 járművezetőnek vonták be a jogosítványát, 116-nak gyorshajtás, 85-nek alkohol hatása alatti vezetés miatt – derül ki a Román Rendőrség vasárnapi közleményéből.
Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter vasárnap bejelentette, hogy az év végéig újabb gyógyszerekkel szeretnék bővíteni az ártámogatott készítmények jegyzékét, hogy minél több beteg hozzáférhessen a szükséges kezelésekhez.
Négy földrengés történt vasárnapra virradóra és vasárnap reggel Vrancea szeizmikus térségében. A legerősebb rengés a Richter-skála szerint 3,6-os magnitúdójú volt – közölte az országos földfizikai intézet (INCDFP).
Több mint ezeréves egyházi hagyomány áll mindenszentek ünnepe mögött, a temetők esti kivilágítása pedig az elhunyt szeretteinkre való emlékezés és az örök világosság jelképe. De honnan erednek ezek a szokások?
Több megyében is RO-Alert-figyelmeztetést kaptak szombat este, miután a román védelmi minisztérium radarjai légi célpontokat észleltek a Moldovai Köztársaság felől. A lehetséges drónbehatolás miatt vadászgépeket és egy harci helikoptert is riasztottak.
szóljon hozzá!