Hirdetés
Podcast

Bűncselekménynek minősülhet, ha nem tartják megfelelő körülmények között, vagy bántalmazzák az állatot

Polgármesteri hivatalokkal és civil szervezetekkel köt együttműködési szerződést a Maros megyei önkormányzat, a bántalmazott állatok ellátása és gondozása érdekében. A rendőrség intézkedik a bejelentett esetek ügyében, a megyei tanács pedig állja a költségeket.

Hirdetés

Mindennapi küzdelem és kitartás az elszigetelt tanyavilágban

Egy kilowattos teljesítményű napelemes rendszerekkel oldják meg az áramszolgáltatást a tizenöt házból álló tanyán, a Szentábrahám községhez tartozó Solymosilázon. A terepjárókkal megközelíthető településen jártunk, ahonnan két kilométert gyalogolnak a gyerekek az erdőn át, hogy felvegye őket az iskolabusz.

Mindennapi küzdelem és kitartás az elszigetelt tanyavilágban
Hirdetés
2021. június 20., vasárnap

Templomot árasztott el a víz, a Feketeügy rétyi hídján korlátozták a forgalmat

Korlátozták a forgalmat a 3,5 tonna feletti járművek számára a 13E jelzésű országúton, Rétyen, a Feketeügy feletti hídon. A vízszint a nap folyamán veszélyesen megemelkedett és elérte az út alatti tartógerendák szintjét.

Templomot árasztott el a víz, a Feketeügy rétyi hídján korlátozták a forgalmat
Hirdetés
2021. június 20., vasárnap

Évelő növények előnyben: nyáron kezdődő virágültetés Gyergyószentmiklóson

Többen is kifejezték nemtetszésüket az elmúlt hónapokban amiatt, hogy a gyergyószentmiklósi parkok, zöld felületek virágágyásaiban csak a gyomok és a telet túlélt virágok voltak láthatók. Jó hír, hogy elkezdték a városszépítést.

Évelő növények előnyben: nyáron kezdődő virágültetés Gyergyószentmiklóson
2021. június 20., vasárnap

Újítják az utat a Hagymás-tetőn

Európai uniós forrásokból újítják fel a Barót-Olasztelek-Vargyas és Hargita megye határa közötti 16 km-es útszakaszt.

Újítják az utat a Hagymás-tetőn
Újítják az utat a Hagymás-tetőn
2021. június 20., vasárnap

Újítják az utat a Hagymás-tetőn

Hirdetés
2021. június 20., vasárnap

Emberre támadt a medve Kápolnásfalu határában

A törzsén sebesítette meg egy medve azt a gazdát, aki vasárnap délután egy órakor villanypásztorait ment ellenőrizni a Kápolnásfaluhoz tartozó Tizenhétfalusiban. Információink szerint műteni kell az áldozatot.

Emberre támadt a medve Kápolnásfalu határában
2021. június 20., vasárnap

Koncerttel emlékeztek Cseh Tamásra a Madarasi Hargitán

Cseh Tamás 1996-os, a Madarasi Hargitán adott koncertjét elevenítették fel vasárnap ugyanazon a helyszínen.

Koncerttel emlékeztek Cseh Tamásra a Madarasi Hargitán
Hirdetés
2021. június 20., vasárnap

Házi őrizet helyett hatósági felügyelet alá került Lukács Antal

A brassói táblabíróság döntése alapján házi őrizet helyett hatósági felügyelet alá került – 60 napig – Lukács Antal.

Házi őrizet helyett hatósági felügyelet alá került Lukács Antal
2021. június 20., vasárnap

Több üveg, kevesebb elektronikai hulladék gyűlt

Befejezte az első félévi lom- és üveggyűjtési akcióját a háromszéki TEGA Rt. köztisztasági vállalat. A négy hónapig tartó akció során több üveg gyűlt össze, mint tavaly a hasonló időszak, viszont kevesebb elektronikai hulladék.

Több üveg, kevesebb elektronikai hulladék gyűlt
2021. június 20., vasárnap

Késsel támadt egymásra két nő, tömegverekedésbe fordult át a dulakodás

Késsel támadt egymásra két nő, a dulakodásba ezt követően több személy is becsatlakozott vasárnap délben a maroshévízi piac területén. Az indulatok megfékezéséhez a rendőrség és csendőrség gyorsreagálású egységeinek közbelépésére volt szükség. 

Késsel támadt egymásra két nő, tömegverekedésbe fordult át a dulakodás
2021. június 20., vasárnap

Városokon is kevés a logopédus, nemhogy vidéken

Az online oktatás során végzett logopédiai tevékenység sem volt eredménytelen, amennyiben mindkét oldalon megfelelő műszaki körülmények között – számítógéppel, kamerával, mikrofonnal – dolgozhattak. Azoknál a gyerekeknél azonban, ahol nem adatott meg a kellő felszerelés, utólag kellett korrigálni a lemaradást.

Városokon is kevés a logopédus, nemhogy vidéken
Hirdetés
Hirdetés
Téli csoda Csíkszéken
Megnyitás

Téli csoda Csíkszéken

Többnapos havazás után vastag hóréteg borítja Csíkszék minden szegletét. A fehér tájak minden még egy ideig velünk maradnak, hiszen a szilárd csapadék után dermesztő hideg érkezett a térségbe.

2021. június 20., vasárnap

Nem igazoltak új fertőzéseket a hétvégén Hargita megyében

Szombathoz hasonlóan vasárnap sem azonosítottak új fertőzéseket Hargita megyében, és halálesetek sem történtek a térségben. Ugyanakkor a gyógyultak száma is nulla volt. 

Nem igazoltak új fertőzéseket a hétvégén Hargita megyében
Hirdetés
2021. június 20., vasárnap

A heves zivatarok megmutatták, hogy gondok vannak az esővíz-elvezetéssel Székelyudvarhelyen

Nemcsak Székelyudvarhely régi, hanem az új városrészeiben is gondot okoz az esővíz elvezetése, akárcsak a hét eleji heves esőzés után: a mélyebben fekvő utcákban gyakran megáll a víz. A probléma egyrészt abból fakad, hogy a meglévő vízelvezető árkokat sem hagyják szabadon a lakók.

A heves zivatarok megmutatták, hogy gondok vannak az esővíz-elvezetéssel Székelyudvarhelyen
2021. június 20., vasárnap

Múzeumok éjszakája Székelyudvarhelyen: középpontban a segesvári csata

Rendhagyó kínálattal várta az érdeklődőket szombaton a Haáz Rezső Múzeum, amely a járványügyi helyzet enyhülésének köszönhetően egy év kihagyás után megtarthatta a Múzeumok éjszakája című rendezvényét. A különleges alkalom központi központi témája az 1849-es segesvári csata volt.

Múzeumok éjszakája Székelyudvarhelyen: középpontban a segesvári csata
2021. június 19., szombat

Soós Zoltán marosvásárhelyi polgármesterrel román-magyar viszonyról, Székelyföldről – de nemcsak

Minden döntése kétélű fegyver, hiszen amennyiben kedvez a marosvásárhelyi magyaroknak, rögtön felháborodást válthat ki a románság körében; és nyilván fordítva. Soós Zoltán polgármester ennek tudatában is állítja, etnikai konfliktuszóna helyett valódi sikertörténet helyszíne lehet Marosvásárhely.

Soós Zoltán marosvásárhelyi polgármesterrel román-magyar viszonyról, Székelyföldről – de nemcsak
Hirdetés
2021. június 19., szombat

A vártnál hosszabb időbe telik a volt banképület átalakítása, elhúzódik a költözés

Nyáron még nem, csak ősszel fogadhat ügyfeleket a volt Postabank épületében a csíkszeredai városháza több osztálya. A pénztár, az adó- és illeték-, valamint az urbanisztikai osztály, illetve a személyi nyilvántartó költözésére várni kell, az előkészületek elhúzódnak.

A vártnál hosszabb időbe telik a volt banképület átalakítása, elhúzódik a költözés
2021. június 19., szombat

Sem új fertőzés, sem új haláleset nem történt Hargita megyében

Egyetlen egy új fertőzést sem azonosítottak szombatig Hargita megyében, valamint újabb halálesetek sem történtek az elmúlt 24 órában.

Sem új fertőzés, sem új haláleset nem történt Hargita megyében
Hirdetés
2021. június 19., szombat

Medveinvázió Erdőszentgyörgyön

Medvék jelenlétére figyelmezteti a lakosságot, főként a fiatalokat Erdőszentgyörgy polgármestere, Csibi Attila Zoltán, aki érdeklődésünkre elmondta, szinte minden hozzájuk tartozó falu határában medvék járnak éjjelente, de van egy, amelyik a kisváros utcáin sétál minden este sötétedés után.

Medveinvázió Erdőszentgyörgyön
Medveinvázió Erdőszentgyörgyön
2021. június 19., szombat

Medveinvázió Erdőszentgyörgyön

Hirdetés

Szavazógép

Szavazás Melyik időszámításnál maradjunk?

Szavazás eredménye
Hirdetés