
Fotó: Erdély Bálint Előd
Kétnapos rendezvénysorozattal emlékezik meg a hétvégén a Balázs Ferenc Vegyeskar és Székelyudvarhely Polgármesteri Hivatala a helyi születésű Csanády Györgyre, az általa írt székely himnusz bemutatásának századik évfordulója alkalmából. Az eseményen a szerzőről készült szobrot is meg lehet tekinteni, amelyet véleményezési céllal állítanak ki.
2022. május 19., 10:352022. május 19., 10:35
2022. május 19., 11:572022. május 19., 11:57
Száz éve mutatták be a székelyudvarhelyi születésű Csanády György által megírt székely himnuszt, ezért kétnapos rendezvénysorozattal készül a hétvégére a polgármesteri hivatal, illetve a Balázs Ferenc Vegyeskar. Az események szombaton délelőtt tíz órakor kezdődnek, ekkor róhatjuk le tiszteletünket a szerző sírjánál, amely a belvárosi temetőben található, ugyanakkor a róla mintázott Bethlen Gábor utcai plakettnél is fejet hajtanak a részvevők.
Ugyanazon a napon délután hat órakor ismertetik a művelődési házban Lőrincz József Csanády költészetéről és munkásságáról szóló kötetét. Vasárnap délután öt órakor szintén a művelődési házban az egyesített kórus énekli el a székely himnuszt Kovács László karnagy vezényletében, majd levetítik a Csillagösvényen című dokumentumfilmet.
Évek óta vita folyik arról, hogy hová lehetne elhelyezni Székelyudvarhelyen a Balázs Ferencz Vegyeskar által kezdeményezett és több civil szervezet által támogatott Csanády-szobrot. Először a Zöld utcát választották helyszínként, ám ez ellen tiltakoztak a lakók. Ekkor a Haáz Rezső Múzeumot, illetve a Sétateret javasolták a kezdeményezők, ám ezeket végül a kültéri alkotások elhelyezése érdekében megalakult szakbizottság véleményezte negatívan. Utóbbinak tagja volt a kezdeményezők közül Bíró Edit önkormányzati képviselő, a Balázs Ferenc Vegyeskar vezetője is, de a nézetkülönbség miatt rövid időn belül lemondott a bizottságban betöltött tisztségéről.
A szobor elkészült, ám egyelőre csak ideiglenes helyszínen állíthatják ki
Fotó: Székelyhon
A református egyház időközben engedélyezte, hogy a belvárosi temetőjükbe kerüljön a szobor, amiért Bíró Edith hálás volt, de
Hangsúlyozta, az a legfontosabb, hogy méltó emléke legyen a jeles személyiségnek. Lapunknak ugyanakkor azt nyilatkozta, hogy
Ezt a hétvégétől bárki megtekintheti, ám nem lesz hivatalos leleplezés. Az alkotás mellé egy füzetet is el fognak helyezni, hogy az emberek leírhassák véleményüket a műről, illetve az emlékállítással kapcsolatban. Fontosnak tartja, hogy minél többen közöljék meglátásukat, hiszen ezek alapján szeretnék folytatni a szoborállítással kapcsolatos küzdelmüket.
– jegyezte meg keserűen Bíró Edit.

Nem értett egyet a székelyudvarhelyi köztéri alkotások elhelyezését véleményező szaktestület azzal az elképzeléssel, hogy a Haáz Rezső Múzeum udvarára kerüljön Csanády György szobra. A kezdeményezők új helyszínt keresnek.
Országos botrányt váltott ki egy járókelő által készített fotó amelyen az látható egy trikolórban hordják a zöldhulladékot a Suceava megyei Bosanci községben. Az ügyben a rendőrség is vizsgálatot indított, a polgármester pedig elnézést kért.
Luca Niculescu miniszterelnök pénteken a Victoria-palotában egyeztetett a kormány oktatási, ifjúsági, képességfejlesztési, foglalkoztatási és szociálpolitikai prioritásairól.
Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.
Az Európai Unió szociális védelemre fordított összesített kiadásai tavaly elérték az 5183 milliárd eurót, ami 4,9 százalékos növekedést jelent 2024-hez képest – derül ki az Európai Unió statisztikai hivatalának pénteken közzétett adataiból.
A bukaresti Otopeni repülőteret érintő bombafenyegetések nem elszigetelt esetek: pénteken Prágába és Szófiába tartó, illetve francia légteret használó járatokat is fenyegettek. A hatóságok több országban vizsgálják, ki állhat az incidensek mögött.
Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke november 9-én, hétfőn Romániába látogat a Fekete-tenger régiójába tervezett útja keretében.
Az otopeni-i repülőtérre érkező járatokat érintő bombafenyegetések közül egyik sem igazolódott be, a hatóságok vizsgálják az elkövetők kilétét és az incidensek közötti esetleges összefüggéseket.
Akár 15 ezer lejes állami támogatást is igényelhetnek a magánszemélyek megújuló energia tárolására alkalmas rendszerek telepítésére. A 400 millió lejes keretösszegű programra november 20-án indul a jelentkezés.
Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).
Az eMag idei Black Friday akciójának első 30 percében 259 millió lej értékben adtak le rendeléseket a vásárlók, 14 százalékkal meghaladva a tavalyi összeget – közölte pénteken a vállalat.
szóljon hozzá!