Hiába zajlik a meteorológiai nyár, hétvégén csak elvétve fogja meghaladni a nappali hőmérséklet a 25 Celsius-fokot, és szinte mindenhol záporokra, viharos széllökésekre számíthatunk. A derűlátó működtetők már megnyitották a strandokat, tárt karokkal várva a vendégeket és a nappali hőmérséklet emelkedését.
Ötödik alkalommal szervezik meg június 23. és 27. között a Filmszereda – Székelyföldi Mozgókép Fesztivált Csíkszeredában. Az érdeklődők 17 filmet tekinthetnek meg az ötnapos rendezvényen, és a korábbi kiadásokhoz képest idén kibővítették a vetítési helyszínek számát.
Kétkerekű suli címmel tartott preventív közlekedésbiztonsági képzést a Hargita megyei diákoknak a Continental Safety Hungary szervezet, amely az interaktív előadásokon túl még szimulációs tréninget is biztosított a fiataloknak. Cél a balesetmegelőzés.
Új időszakos kiállítással jelentkezik a Csíki Székely Múzeum, amelynek címe Lányok, asszonyok Nagy Imre művészetében. A kiállítás megnyitóját pénteken tartották, a tárlat július 30-ig látogatható, hétfő kivételével naponta 9 és 16 óra között.
Egy nagy kan medvét ütött el Alsóboldogfalva környékén a Kék Nyílként ismert, Segesvár és Székelyudvarhely között közlekedő vonat. Az eset vélhetően csütörtök este történt, az elpusztult vadat pénteken fedezték fel a hatóságok.
Hatórás műtétsorozatra volt szükség a Románandrásfalva közelében pénteken medvetámadás áldozatává vált férfi életének megmentéséhez. Sérülései annyira súlyosak voltak, hogy ez a második legösszetettebb eset, amit az őt ellátó mellkassebész az elmúlt tizenegy évben tapasztalt.
Elégedett az A3-as autópálya Nyárádtő-Marosvásárhely közötti szakaszának építési ütemével és a helyszíni tájékozódás során megdicsérte az építtetőt pénteken Cătălin Drulă közlekedésügyi miniszter.
Több, sérülésekkel járó közúti baleset is történt csütörtök folyamán a Hargita megyei utakon – adta hírül pénteki közleményében a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság.
Autóverseny miatt lezárják a 135-ös jelzésű megyei út Nyárádmagyarós és Sóvárad közötti szakaszát néhány órára június 20-án, vasárnap.
Kihívásokról, finanszírozási lehetőségekről egyeztetett Hargitafürdőn a vízügyekkel foglalkozó közösségi fejlesztési társulások országos szövetsége. A pénteki ülésen többek között Vasile Dărăban, a társulatokat tömörítő szövetség elnöke és Tánczos Barna is jelen voltak.
Japánsztrájk formájában tiltakoznak az alacsony bérek és a rossz munkakörülmények miatt a csíkszeredai tömegközlekedési vállalat sofőrjei. A cég vezetője sajnálja a kialakult helyzetet, a megoldás azonban a városházát terheli.

Többnapos havazás után vastag hóréteg borítja Csíkszék minden szegletét. A fehér tájak minden még egy ideig velünk maradnak, hiszen a szilárd csapadék után dermesztő hideg érkezett a térségbe.
A korábbi naphoz hasonlóan mindössze egy új fertőzést azonosítottak pénteken is Hargita megyében, és újabb halálesetek sem történtek az elmúlt 24 órában.
Csapdával igyekszik befogni a székelyudvarhelyi Cserehát-negyedben garázdálkodó medvét a Nagy-Küküllő Vadász- és Sporthorgász Egyesület. Arra kérnek mindenkit, hogy ne menjenek a szerkezet közelébe.
Már a koronavírus-járványt megelőzően akut kérdés volt Romániában, Erdélyben a szenvedélybetegség, a pandémia azonban rátett egy lapáttal, ebben a helyzetben fokozódtak a függők megpróbáltatásai. Hogy miként juthat el az ember az addikcióig arról Kalóz János György kolozsvári pszichológus beszél.
Súlyosan megsebesített egy 54 éves férfit péntekre virradóan egy medve a Hargita megyei Románandrásfalva közelében lévő tanyán. A sérültet előbb a székelyudvarhelyi, majd a csíkszeredai kórházba szállították, műtétre szorul.
Országos szinten több oltópontot is bezártak, ugyanis csökkent az oltakozási kedv a lakosság körében. A visszaesés Gyergyószentmiklóson is tapasztalható, ezért hamarosan mobil csoportokkal a falvakon, házról házra járva is megkezdik a lakosság koronavírus elleni immunizálását.
Az epidemiológiai helyzet kedvező alakulása nyomán fokozatos átszervezések zajlanak a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórházban: ismét fogadnak nem Covidos betegeket a tüdőgyógyászati és a fertőző betegségek osztályán.
Elkezdik a Sepsi Aréna előtti körforgalom építését. Első lépésben a Csíkszereda felé vezető 12-es jelzésű országúton a terelőszakasz kivitelezését kell megoldják, hogy amíg a körforgalom épül, zavartalanul lehessen közlekedni.