
Fotó: Hunyadi János
Szűknek bizonyult a gyergyóalfalvi színházterem, zsúfolásig telt népviseletbe öltözött gyerekekkel és a fellépéseket követő szülőkkel. Két év szünet után ismét megtartották a Felszállott a páva nevet viselő gyergyó-medencei néptánctalálkozót.
2022. május 19., 13:202022. május 19., 13:20
Több, mint kétszáz gyergyószéki kisiskolás táncolt, énekelt a gyergyóalfalvi kultúrház színháztermében, de jóval többen is szerettek volna itt lenni, lettek volna még olyan csoportok, akik készültek erre az eseményre, de a létesítmény csak ennyi résztvevőt tudott befogadni. Amint az eseményt immár 19. alkalommal a szervező Hunyadi Irén elmondta:
Fotó: Hunyadi János
A Felszállott a páva Gyergyó-medencei kisiskolások népdal, énekes népi gyermekjátékok néptánc, népzene és népmese találkozója mottójául Szajbély Mihály gondolatát választották: „Hagyomány az, ami él a múltból, kapcsolódik a jelenhez és folyamatosan bővül a jelen múlttá válása által.”
– vetette fel a rendezvény kapcsán Hunyadi Irén.
Fotó: Hunyadi János
Szerinte, hogy ezek a szokások ne tűnjenek el, szükséges, hogy
Fotó: Hunyadi János
„Úgy gondolom, a székely-magyar nemzet továbbélésének biztosítékai vagyunk. És örülök, hogy sokan vagyunk, akik így gondoljuk, ezért is van az, hogy már hívni sem kell az iskolákat a találkozóra, már előre érdeklődnek, jelentkeznek, részt akarnak venni ebben a találkozásban” – mondta el zárásként a rendezvényszervező.
Fotó: Hunyadi János
Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.
Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
Az energiaügyi minisztérium átalakítaná a rászoruló fogyasztók támogatási rendszerét, és fokozatosan készítené elő a földgázpiac liberalizálását – jelentette ki szombaton Csernavodán Dumitru Chisăliță.
Ha a Duna vízszintje még legalább 10–15 centiméterrel emelkedik, elképzelhető a csernavodai atomerőmű 2-es blokkjának újraindítása is – közölte szombati csernavodai látogatásakor Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter.
szóljon hozzá!