Egy személygépkocsi és egy quad ütközött vasárnap délután a 13A jelzésű országút Korond és Parajd között szakaszán. Az egyik sofőrről kiderült, nincs jogosítványa, a másiknál lőfegyvert és töltényeket találtak, amelyeket le is foglaltak.
Meleg időben lesz részünk a következő hetekben, de csapadékra is számítani lehet május utolsó és június első napjaiban.
Hogyan zajlott az általános sztrájk első napja az iskolákban? Erről érdeklődtünk iskolaigazgatóknál, akik intézményvezetőként nem sztrájkolhatnak.
Hétfőn a kézdivásárhelyi municípiumi kórház szülészet-nőgyógyászati osztálya részére 10 ezer lej értékben adományozott kellékeket és felszereléseket a helyi Rotary Klub. A jótékonykodás a másfél éve tartó felújítási programba illeszkedik.
Aszfaltozás kezdődik hétfőn Székelyudvarhely Felsőboldogfalva felöli kijáratánál a II. Rákóczi Ferenc utcában – a csütörtökig tartó munkálatok délután négy és este tíz óra között zajlanak. Autóval érdemes Farcád irányába kerülni.
Búvárok keresnek egy hétfő délelőtt a Marosba zuhant férfit a folyó marosvásárhelyi szakaszán.
A gyerekek nevelésében a szülőknek és a tanároknak központi szerepe van. Az ország több mint 90 after school központjában 4300 diák alkotja azt a közösséget, amelyet a „Fundația Nouă ne pasă” Alapítvány hozott létre és amelyet az eMAG-kliensek támogatnak.
A nagyon legyengült állapotban lévő, majd elpusztult egyed után – mindössze egy nap elteltével – újabb magára hagyott medvebocsot jelentettek a túrázók a szentegyházi hegyimentő csapatnak. A most megmentett példány már jobb egészségi állapotnak örvendett.
Az oktatási, a munkaügyi, a pénzügy-, valamint az európai projektekért és beruházásokért felelős minisztérium illetékesei megkezdték bizonyos jogszabályok kidolgozását, amelyek részben teljesíthetik a tanügyiek kéréseit.
Újabb katonai gyakorlatok zajlanak hétfőtől péntekig Sepsiszentgyörgy közelében. A Cireșoaia hegyivadász-alakulat parancsnoksága sajtóközleményben adta a lakosság tudtára, hogy a gyakorlatozás során vaktöltényeket fognak használni.
Elkezdődött Hargita megyében a megyei besorolású utak karbantartása. A javításokra szánt összeg ezúttal is kevésnek számít a megyei utak hosszához viszonyítva, de a legszükségesebb munkálatokat el tudják végezni az illetékesek szerint.

Az együtt végzett munka örömét, az aratás hagyományát és a kaláka közösségformáló erejét is megtapasztalhatták az érdeklődők szombaton Csíkszentkirályon.
Az alcsíki települések lakóinak nem kell majd Csíkszeredába utazniuk személyi igazolvány kiváltására, ha létrejön a Csíkszentsimonban tervezett személyi nyilvántartó iroda. Az ehhez szükséges beleegyezés és önkormányzati határozat már megvan.
Kisebb munkatelepeket hoznak létre május 22-től a segesvári várban, ahol több helyen nekifognak a várfal megerősítéséhez. A polgármesteri hivatal 2,1 millió eurót nyert az épített örökségként szereplő várfal visszaépítésére és megerősítésére.
Május 22-én, hétfőn általános sztrájk kezdődik az oktatásban – jelentette be vasárnap Simion Hăncescu, a Szabad Tanügyi Szakszervezetek Szövetségének (FSLI) elnöke a kormány képviselőivel való egyeztetés előtt.
Diákoknak, egyetemistáknak és pedagógusoknak is szervez képzéseket, a nagyközönségnek pedig érdekes programokat a magyarországi Mathias Corvinus Collegium (MCC), amely több éve van jelen Erdélyben, és immár székházzal rendelkezik Székelyudvarhelyen is.
A kormány és a kormánykoalíció számára prioritás az oktatás – jelentette ki vasárnap Nicolae Ciucă miniszterelnök.
Egy esés és emiatt négy év kihagyás után újra bátorságot szerzett ahhoz, hogy ismét motorbiciklijére üljön egy madéfalvi motoros, köszönhetően azoknak a vezetéstechnikai tréningeknek, amelyeket a Safety Bike Egyesület és a Rebel Wolves MC szervezett.
Aszfaltozási munkálatok kezdődnek hétfőtől a székelyudvarhelyi II. Rákóczi Ferenc utcában a város bejárata és a Jézus-kápolna közötti szakaszon, emiatt pedig forgalomkorlátozásokra kell számítani – közli a helyi polgármesteri hivatal.