
Újraindult az ivó- és szennyvízhálózat építése Felsősófalván
Fotó: László Ildikó
Hosszas pereskedés után újraindult a felsősófalvi ivó- és szennyvízhálózat kiépítéséről szóló projekt, ugyanakkor Alsósófalván is gőzerővel dolgozik egy hasonló beruházáson a kivitelező. Utóbbi elengedhetetlen, hiszen a vezetékeknek mielőbb földbe kell kerülniük a főbb utcákban, különben a polgármesteri hivatal nem kérhet hosszabbítást egy másik, az utak felújításával kapcsolatos tervéhez, aminek harminc százaléka ősszel meg kell valósuljon.
2023. augusztus 05., 08:552023. augusztus 05., 08:55
Az eredményes közbeszerzési eljárást követően öt éve bíztak meg egy kivitelező céget a felsősófalvi ivó- és szennyvízhálózat kiépítésével, amelyre kormánytámogatást nyert a települést magába foglaló parajdi önkormányzat – fejtette ki lapunknak Nyágrus László helyi polgármester. Mint mondta, sajnos ezt követően a vállalat nem követte az ütemtervet, így
Fotó: László Ildikó
Ezzel nem értett egyet a kivitelező, így bíróságra terelte az ügyet, ami évekig tartó pereskedéshez vezetett. 2022-ben az önkormányzat alapfokon pert veszített, de a fellebbezéseket követően a táblabíróság és a legfelsőbb bíróság már neki adott igazat.
Már a pereskedés idején új terveket készíttetett a községvezetés, ugyanakkor újabb közbeszerzési eljárást hirdettek egy más kivitelező megtalálása érdekében. A jelentkezővel viszont csak a bírósági ügyek lezárta után köthettek szerződést, így a munka idén nyáron kezdődhetett el ismét.
– jegyezte meg az elöljáró.
Fotó: László Ildikó
Egy másik nehézség, hogy – az új tervek, illetve az építkezési anyagok árának növekedése miatt – időközben lényegesen emelkedett a projekt értéke, azaz nagyjából 23 millió lejre, ám a pluszköltségek előteremtésében a község segítséget kapott a fejlesztési minisztériumtól.
Gőzerővel zajlik az utcamodernizálás Alsósófalván
Fotó: László Ildikó
Az alsósófalvi ivó- és szennyvízhálózat kiépítésére az Európai Unió Vidéki Beruházások Ügynökségénél (AFIR) nyert pályázatot az önkormányzat, és gőzerővel zajlik a munka. Ez létfontosságú, ugyanis
Fotó: László Ildikó
Mindemellett az utcák leaszfaltozását és a sáncok kiépítését szolgáló támogatást a leszerződött feltételek szerint idén ősszel fel kell használni – a határidő meghosszabbítását csak akkor kérhetik, ha addig megvalósul a projekt legalább 30 százaléka. Ez azt jelenti, hogy
Fotó: László Ildikó
Öröm az ürömben azonban, hogy a hálózatok kiépítésének jó része befejeződött a nyomvonalakon, és az útépítő cég is munkához látott – az önkormányzat kérésére több helyszínen is dolgoznak a sáncok és a támfalak kiépítésével, valamint az útalapozással. Emiatt egyébként útlezárás is érvényben van:
„Nyilván versenyt futunk az idővel, de én bízom benne, hogy a végén mindhárom projekt megvalósulhat. Természetesen nem minden az önkormányzaton múlik, azonban mi megtesszük a tőlünk telhetőt” – közölte Nyágrus László.
Fotó: László Ildikó
Noha még nem vettek fel kölcsönt, több mint 9 millió lej értékű hitelvonalat nyitott a parajdi önkormányzat, amiből az alsósófalvi ivó- és szennyvízhálózattal, az említett utcamodernizálásokkal, illetve három kultúrotthon (Parajd, Felsősófalva, Alsósófalva) felújításával kapcsolatos projektek önrészét finanszírozhatják.
– jegyezte meg a polgármester. Kérdésünkre azt is elmondta, hogy a kultúrotthonok felújításával kapcsolatos beruházás esetében is versenyt futnak az idővel, hiszen a támogatások meghosszabbítását kell kérvényezniük. Ez azonban csak akkor lehetséges, ha szintén ősszel megvalósul az elképzelések harminc százaléka, jelenleg viszont még csak a közbeszerzési eljárás zajlik a kivitelezők megtalálása érdekében.
A polgármester szerint van remény, hogy ezek esetében is sikerrel járjanak, ám elképzeléseikbe már nem férnek bele a bürokrácia miatti esetleges időhúzások.
A Duna vízhozama a következő napokban is jóval elmarad a novemberi sokéves átlagtól – derül ki az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) vasárnap közétett előrejelzéséből.
Akár mínusz 11 Celsius-fokig is süllyedhet a hőmérséklet hétfőre virradóan Székelyföldön, de az ország szinte egész területén fagypont alatti értékekre kell számítani. A jövő hét közepétől azonban országszerte jelentős felmelegedés várható.
Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.
Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
szóljon hozzá!