Az épülő tüdőkórházban
Fotó: Bodor Tünde
A megyei és sepsiszentgyörgyi elöljárók meghívására pénteken délben Háromszékre érkezett Adrian Veștea fejlesztési, közigazgatási és közmunkálatokért felelős miniszter, aki Cseke Attilát váltotta a minisztérium élén. Tamás Sándor megyeitanács-elnök és Antal Árpád polgármester kíséretében megtekintette a folyamatban levő beruházásokat, de a terepszemle után az új közigazgatási reformot célzó új sürgősségi kormányrendelet-tervezetről is szó esett, illetve a jövő fejlesztési lehetőségei és azok az akadályok is terítékre kerültek, melyekkel a helyi elöljárók a napi munkában szembesülnek a befektetések megvalósítása közben.
2023. augusztus 04., 20:262023. augusztus 04., 20:26
A miniszteri látogatás az Országos Befektetési Társaság által finanszírozott és épülő új tüdőkórháznál kezdődött, ahol Tamás Sándor tanácselnök egyúttal bemutatta a vendégnek a Dr. Fogolyán Kristóf Sürgősségi Kórház fejlesztését és bővítését célzó összes projektet. Innen a Sepsi Arénához kísérték Veștea-t, ahol ugyan
A megyeházán a polgármesterekkel találkozott a miniszter
Fotó: Bodor Tünde
A jégcsarnok elsősorban ugyan a hoki és műkorcsolya sportágak fejlesztését teszi lehetővé, de lesz benne orvosi rendelő és alkalmas lesz közösségi rendezvények megtartására is. Jelenleg a CNI-nél zajlik a közbeszerzési eljárás, Antal szerint jövőre remélhetően megindulhat az építkezés is.
Tamás Sándor elmondta, hogy a miniszter munkalátogatásra érkezett, a napirenden három nagy témakör van:
Végül azok a problémák is terítékre kerülnek, amelyekkel a napi munka során szembesülnek a közigazgatásban, ezt a megyeházán a háromszéki polgármesterekkel szervezett találkozón beszélték át.
A Sepsi Aréna mellett fog megépülni az új jégcsarnok, de egyelőre még csak az annak kijelölt helyet tekinthette meg Adrian Vestea
Fotó: Bodor Tünde
„Romániának szerencséje van azzal, hogy Cseke Attilát Adrian Veștea követi a miniszteri székben, mert a projektek esetében folyamatosságról beszélhetünk.
– utalt Antal Árpád polgármester a nemrég még Brassó megye megyeitanács-elnöki funkcióját elfoglaló Veșteaval kiépített jó viszonyra. A polgármester a minisztertől a Sepsiszentgyörgy számára nagyon fontos jégcsarnok építéséhez kért támogatást.
Adrian Veștea, mint az előtte szólók is, kiemelte: mindig jól együttműködött a Kovászna megyei elöljárókkal és közös fejlesztési terveket dolgoztak ki a régió fejlődése érdekében.
Most a folyamatban levő beruházásokra és a jövő lehetőségekre koncentrál – mondta –, és elkötelezte magát az építő hozzáállás, a fejlesztés mellett, mondván:
Építő ember vagyok, az építkezést támogatom – állította a volt Brassó megyei tanácselnök, jelenlegi fejlesztési miniszter
Fotó: Bodor Tünde
Természetesen a brassói repülőtér is szóba került, hiszen ez Veștea legnagyobb megvalósítása, amihez a háromszéki elöljárók is hozzájárultak. A miniszter büszkén jelentette ki, hogy csütörtökön 1000 fős utasforgalom volt a brassói légikikötőben – így a hazai repterek élbolyába került –
„Bebizonyosodott, hogy a brassói reptér a jelenlegi 12 órás nyitvatartási idővel is életképes” – jelentette ki a fejlesztési miniszter, hozzátéve, hogy a légitársaságok üzleti alapon indítanak új járatokat, a forgalmat nézve. „Ezért mindenki vegyen jegyet brassói járatra” – biztatja a lakosságot.
A kényszerházasságot büntető törvénytervezet nem a kisebbségeket célozza, hanem több ezer lány és nő védelmét szolgálja – pontosított vasárnap a Facebook-oldalán a környezetvédelmi miniszter, a vitákat kiváltó jogszabályjavaslat egyik kezdeményezője.
Medvét láttak vasárnap este a Gyergyótölgyes községhez tartozó Hágótőn, ezt pedig jelentették a hatóságoknak – közli a Hargita megyei tűzoltóság.
Az aradi vértanúk, a barcaföldvári haláltábor községbeli áldozatai és az 1956-os forradalom hősei előtt hajtottak fejet október 19-én, vasárnap Gelencén. A hármas megemlékezést kopjafaavatás, koszorúzás, ünnepi műsor tette meghitté.
A bukaresti tömbházrobbanás után összesen 324 személy részesült tanácsadásban, és 82 személynek biztosítottak szállást hat hotelben – tájékoztatott vasárnap a Facebook-oldalán a főpolgármesteri hivatal.
Ünnepelt és emlékezett Csíkcsicsó közössége a hétvégén: a káposztafesztivál mellett vasárnap kopjafát avattak a tavaly elhunyt Potápi Árpád János államtitkár emlékére, és szalagot vágtak az ősszel birtokba vett, újonnan épült Pillangó óvodánál.
Marilyn Monroe felfedezője, a 20. századi divat- és művészi fotózás úttörője, de mindenekelőtt az alázatos és igényes munka híve volt Dienes Andor. A fotóművész tiszteletére vasárnap avattak emléktáblát szülővárosában.
Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes azt szeretné, hogy Romániában a jelenlegi 70 év fölé emelkedjen a várható élettartam, de ehhez szerinte a romániaiaknak többet kellene sportolniuk.
Újból lehűlt az idő, az ország több pontján is fagypont alá süllyedt a hőmérséklet vasárnap hajnalban.
Robbanás történt vasárnap reggel egy besztercei tömbházban, senki nem sérült meg – tájékoztatott a Beszterce-Naszód megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.
Meghibásodott gázvezetékhez riasztották a tűzoltókat szombaton este a Maros megyei Szászbogácsra, az eset miatt öt házból költöztették ki ideiglenesen a lakókat – közli a Maros megyei tűzoltóság.
szóljon hozzá!