
Fotó: CIVEK
Több hónapos munkafolyamat végére ért a Civilek Háromszékért Szövetség, illetve partnerei – elkészült a Sepsi Zöld Út, Háromszék első bicikliútja. Az utat csütörtökön nyitották meg a turisták előtt.
2010. november 05., 10:092010. november 05., 10:09
2010. november 05., 11:482010. november 05., 11:48
A tervezés és a kivitelezés összesen húsz hónapot vett igénybe, és valódi közösségi összefogás révén valósult meg. Az út célja a helyi látványosságok, a természeti és kulturális értékek, az egészséges életmód népszerűsítése a helyi lakosság és a turisták körében.
A Sepsi Zöld Út megvalósításában tizenkét civil szervezet, öt vállalkozás, kilenc önkormányzat és négy támogató szervezet vett részt – tájékoztatott Furus Levente CIVEK-irodavezető. Az út tizennyolc települést érint: Sepsiszentgyörgy – Árkos – Kőröspatak – Kálnok – Zalán – Oltszem – Bodok – Étfalva – Gidófalva – Martonos – Angyalos – Maksa – Réty – Magyaros – Lisznyó – Bikfalva – Uzon – Illyefalva.
Fotó: CIVEK
Számadatok szerint összesen 51 önkéntes kapcsolódott be, a dolgozott órák száma pedig 176. A felszerelt irányjelző táblák száma 134, ezek 66 gömbfaoszlopra, valamint kerítésekre és egyéb jól látható helyekre lettek felszerelve. Az útvonalra összesen 15 turisztikai információs táblát helyeztek ki, melyek a településeket, valamint a Bodoki és Baróti hegység, illetve a Rétyi Nyír ehető, mérgező és védett gombáit mutatják be. A munkálatok folyamatát Ürmösi Levente Mihály amatőr fényképész örökítette meg, összesen 1038 fotón. A Zöld Út arculatát Botos Attila (Golyó) tervezte meg.
Fotó: CIVEK
Az útvonal jövőbeni fejlesztése továbbra is a civil szervezetek feladata marad, természetesen szoros együttműködésben az önkormányzatokkal és helyi vállalkozókkal – mondják a projektet megvalósító fiatalok. A csütörtökön átadott bicikliutat már ki is próbálják, szombaton reggel 8 órakor a Borvíz utca kezdeténél (Vártemplom) várnak mindenkit egy rövid kerékpározásra. A túravezető Tulit Zsombor hegymászó, a Kovászna megyei hegyimentő-szolgálat vezetője lesz.
Folytatódik az Öt Nyáresti Koncert hatodik évada a Sepsiszentgyörgyi Református Vártemplom udvarán. Vasárnap este Pethő Csaba gitárművész fellépésére várják a közönséget.
Letért az útról kisteherautójával és egy ház kerítésének hajtott egy 43 éves férfi Uzon községben. Az ittasan vezető, korábban közlekedési bűncselekmény miatt már elítélt sofőrt őrizetbe vették, majd 30 napos házi őrizetbe helyezték.
Jogosítvány nélkül vezette gépjárművét az a férfi, akit a háromszéki rendőrök Torján állítottak meg ellenőrzésre. Kiderült, a férfi jogosítványát már korábban, közlekedési bűncselekmények miatt bevonták, ráadásul erősen ittas állapotban ült volán mögé.
Mintegy két hektáron égett a száraz növényzet Dobollón, majd néhány órával később Kézdiszentlélek térségében, Perkőn kigyulladt az aljnövényzet csütörtökön.
Elfogadta a sepsiszentgyörgyi képviselő-testület az új parkolási szabályzatot, amely egységes rendszerbe foglalja a lakónegyedi és a városközponti fizetéses parkolást. Drágul a parkolás, bővülnek a fizetős övezetek, és indul a Sepsi Parking App.
Őrizetbe vették azt a Kovászna megyei sofőrt, aki szerdán ittasan és gépjárművezetői engedély nélkül vezetett Felsőcsernátonban. Mint kiderült, nem első alkalommal cselekedett így.
Zsarolás, fenyegetés, zaklatás és a magánszféra megsértése miatt vettek őrizetbe egy torjai férfit a Kovászna megyei rendőrség bűnügyi nyomozói.
Már több mint 138 ezer alkalommal béreltek kerékpárt a sepsiszentgyörgyi Sepsi Bike rendszerben. A kezdeti technikai nehézségek után a szolgáltatásnak mára több mint 7 ezer regisztrált és több mint 4300 aktív felhasználója van.
A romániai oktatási rendszer súlyos szerkezeti gondja évek óta változatlan: miközben az elméleti líceumok elszippantják a legjobb képességű diákokat, a szaklíceumok minden nyáron megküzdenek a beiskolázási terv teljesítéséért.
Több mint három hete nem működik az Országos Kataszteri és Ingatlan-nyilvántartási Ügynökség (ANCPI) honlapja, ami sokaknak bosszúságot okozott, de sok plusz kiadást is eredményezett. Ügyvédet kérdeztünk a kialakult helyzetről.