
Képünk illusztráció
Fotó: 123RF
Elfogadta szombaton az országos vészhelyzeti bizottság (CNSU) azt a határozatot, amely szerint vörös besorolást kap Nagy-Britannia – írja az Agerpres hírügynökség.
2021. május 29., 22:082021. május 29., 22:08
2021. május 29., 22:102021. május 29., 22:10
Az intézkedést az indokolta, hogy
A CNSU szombati határozata értelmében ugyanakkor a harmadik országból Romániába érkező külföldi állampolgároknak 14 napra karanténba kell vonulniuk, függetlenül attól, hogy milyen besorolású térségből jönnek. Ez alól kivételt képeznek – többek között – a beoltottak, az elmúlt 90 napban a betegségen bizonyítottan átesett személyek, a 3 évesnél kisebb gyerekek, valamint azok a 3 és 16 év közötti gyerekek, akik fel tudják mutatni egy, indulás előtt legtöbb 72 órával végzett PCR-teszt negatív eredményét.
Egy másik intézkedés szerint mentesülnek a karanténkötelezettség alól a koronavírus-fertőzéssel diagnosztizált betegek azon kontaktszemélyei, akik a fertőzöttel való kontaktust megelőző 90 napban bizonyíthatóan átestek a betegségen.
Alin Tișe Kolozs megyei tanácselnök szerdán bejelentette, hogy indul a Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnöki tisztségéért a párt következő kongresszusán. Döntését azzal indokolta, hogy a PNL szerinte rossz irányba halad, és változásra van szükség.
Várhatóan november 6-án, pénteken kapcsolják vissza az országos villamosenergia-rendszerre a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát, amelynek újraindítását szerdán kezdték meg – közölte a Nuclearelectrica.
Az 1990-es rendszerváltás mulasztását pótolja a kormány az ügynökakták nyilvánosságra hozásával – jelentette ki miniszterelnök a titkosszolgálati iratok nyilvánosságra hozatala kapcsán rendezett szerdai, budapesti sajtótájékoztatón.
Három településen is szünetelni fog az ivóvíz-szolgáltatás szerdán éjjel, illetve csütörtökön napközben. Gyulakután hálózati munkálatok, Kovásznán csőtörés, Gelencén pedig szakaszolócsap felszerelése miatt kell vízszünetre számítani.
Négy személyt és két vállalatot, köztük a Distrigaz gázszolgáltatót állítja bíróság elé a bukaresti ügyészség a 2025 októberében a főváros Rahova negyedében történt gázrobbanás ügyében, amelyben négyen életüket vesztették.
Bővítenék az újszülöttkori szűrőprogramot, összehangolnák a ritka betegségek kezelését végző orvoscsapatok munkáját, és megkönnyítenék a gyermekkorú betegek átállását a felnőttellátásra – jelentette be az egészségügyi miniszter.
A piacvezető OMV Petrom szerda délben 5 banival csökkentette a benzin literenkénti árát, amely így, egy hónap elteltével ismét 10 lej alá csökkent a Petrom-töltőállomásokon – derül ki a Profit.ro gazdasági portál által elemzett adatokból.
Hiába kezdeményezték, nem kapnak szabadnapot a szülők a tanévnyitó napjára: a képviselőház szerdán elutasította az erre vonatkozó törvénytervezetet. A javaslat az óvodás és iskolás gyermekek szüleire vonatkozott volna.
Románia a 31. helyről a 32. helyre csúszott vissza az európai vásárlóerő-ranglistán, miközben Magyarország három helyet javított. A romániai egy főre jutó vásárlóerő alig több mint fele az európai átlagnak – derül ki a NielsenIQ friss felméréséből.
Katonai tiszteletadás mellett, Baka András köztársasági elnök és Ruff Bálint miniszterelnök-helyettes jelenlétében ünnepélyesen felvonták, majd félárbócra eresztették a nemzeti lobogót az Országház előtti Kossuth Lajos téren.
szóljon hozzá!