Sokadszorra került a helyi tanács napirendjére szerdán a gyergyószentmiklósi víz- és csatornahálózat felújításának, illetve bővítésének ügye. A beruházásokhoz ismét új dokumentációkat fogadtak el.
2011. április 13., 17:252011. április 13., 17:25
2011. április 13., 18:352011. április 13., 18:35
A tanácshatározatokról egyöntetűen szavazott a testület
Márciusban, rendkívüli ülésen fogadták el a még 2006-ban elindított és az Országos Beruházási Ügynökség (CNI) finanszírozását elnyerő víz- és csatornahálózat felújítási projekt többszörösen átdolgozott terveit. Mint kiderült, az illetékes szakhatóság ezt a dokumentációt sem fogadta el. A városi tanács asztalára ezúttal az eredeti tervek kerültek vissza, azaz a beruházás a 2006-os elképzelések szerint indulhat el – ha végre elindul.
Mezei János polgármester szerint ez most tényleg a végleges dokumentáció, amit a bukaresti szakemberek is elfogadnak, és júniusban már indul a munkálat kivitelezése. Új vízház és új derítőállomás, valamint 36 kilométer ivóvízvezeték és 16 kilométer csatorna épül ki. A tanácsülésen egyébként elhangzott, a fővárosi szakhatóság 54 hasonló projekt közül mindössze kettőt utasított el, ebből a Gyergyószentmiklósi tervezet volt az egyik.
Ugyancsak a víz- és csatornahálózat bővítését célozza meg az az előtanulmány, amelyet szintén szerdán fogadott el a tanács. Ez a CNI-projekt kiegészítése lenne, és ez már a város egész területére kiterjesztené a vezetékek cseréjét, illetve a rendszer bővítését. A 6 790 000 lej értékű beruházáshoz azonban nincs anyagi háttér. A cél az, hogy amint egy ilyen pályázat kiírása megtörténik, legyen készen a szükséges dokumentáció.
A szerdai tanácsülésen a két „vizes kérdés” elfogadása mellett szavaztak még két erdei út városi tulajdonba vételéről is. A Meggyes-patak és a cohárdi erdei út korábban az állam tulajdonában és a Romsilva kezelésében volt, ezek most – más erdei utakhoz hasonlóan – Gyergyószentmiklós leltárába, kezelésébe kerülnek át.
Felemelő és feltöltő az az összetartozás és szeretet, ami csak itt tapasztalható meg – vélik a zarándokok, akiket arról kérdeztünk, miért látogatnak évről évre a Nagy- és Kissomlyó-hegy közötti nyeregbe, a Hármashalom-oltárhoz pünkösdkor.
Fokozott biztonsági intézkedések lesznek érvényben vasárnap a gyergyószentmiklósi Szent Miklós-templom előtti téren tartandó pünkösdi szentmisén.
Melléképületek és a lakóház tetőtere is kigyulladt Maroshévízen péntekre virradóan. A helyszínre több tűzoltócsapat is kiszállt.
A Monturisttal kapcsolatos zavaros ügyek, a városi közszolgáltatások átszervezése és a távhő ártámogatásának megszüntetése is napirendre került a gyergyószentmiklósi önkormányzat májusi soros ülésén.
Ismét különleges pillanatnak lehet tanúja Gyergyószentmiklós csütörtökön este: újra befut a Boldogasszony Zarándokvonat, több mint nyolcszáz zarándokkal.
Második helyezést ért el Borszék a 2026-os Év Desztinációja díjátadó gálán a balneoklimatikus üdülőhelyek kategóriájában. A Fontana Gyógyfürdő is rangos elismerést kapott.
Rendőrök, csendőrök és nyomkövető kutya indult egy nyolcéves gyermek keresésére hétfő reggel Gyergyószentmiklóson, miután a fiú eltűnt otthonról.
Folytatódnak a közműmunkálatok Gyergyószentmiklóson, ezért forgalmi korlátozások várhatók – tájékoztat a polgármesteri hivatal közösségi oldalán.
Több mint 1800 diák és számos felnőtt sajátíthatta el az újraélesztés alapjait azon a tizenkét órás képzésmaratonon, amelyet Gyergyószentmiklóson szerveztek meg pénteken. Megtanulhatták, miként kell cselekedni szívleállás esetén az első percekben.
Új módszereket ismertek meg és hivatásuk fontosságáról hallgattak előadásokat az idősgondozásban dolgozók a Gyulafehérvári Caritas katolikus segélyszervezet konferenciáján Gyergyószentmiklóson, kedden.
szóljon hozzá!