
Fotó: Both Ildikó
Majdnem egy órás vita előzte meg a sepsiszentgyörgyi tanács rendes havi ülését, az ok ismét a két magyar frakció közti ellentét. Vádaskodások, ellenkezések hangzottak el a polgármesterrel és a hivatal munkájával szemben az MPP részéről, ám konkrét javaslatot nem fogadtak el.
2010. április 29., 17:382010. április 29., 17:38
2010. április 29., 21:382010. április 29., 21:38
Fotó: Both Ildikó
A csütörtöki vitát a tíz nappal ezelőtti rendkívüli ülés anyaga váltotta ki, illetve az azt követő események. A Magyar Polgári Párt frakciója úgy véli manipuláció áldozatai lettek az utolsó tanácsülésen, melynek következtében Bálint József alpolgármester feladatkör nélkül maradt a hivatalban.
Fotó: Both Ildikó
A vita tehát már a napirend elfogadása előtt megkezdődött, annak ellenére, hogy több tanácstag is jelezte először a napirendet kell elfogadni, majd a különféléknél javasolni ezt a lehetőséget.
Az ülésevezető tovább vádaskodott, mint mondta, ő a tanácsot képviseli, azokat akik félre lettek vezetve. A kirobbant vita némi derültséget is okozott a tanácsosok körében, akik nemrég még azt gondolták fellélegezhetnek, hiszen végre a normalitás jellemzi majd a helyi üléseket.
Fotó: Both Ildikó
Amiért néhányan nem olvassák el a kiküldött anyagokat, azért nem az apparátus a felelős, tette hozzá a városvezető.
Az ügyben Sztakics Éva alpolgármester asszony is felszólalt, és felhívta kollégái figyelmét, hogy az elmúlt ülés anyaga végigkövethető az interneten, valamint az is, hogy mikor került fel az oldalra.
Fotó: Both Ildikó
A többrendbeli magyarázás után is fenntartotta a polgári párt a vádjait, ugyanakkor Bálint József alpolgármester azt is kijelentette, hogy az április 19-én elfogadott, személyét érintő határozat módszerileg és tartalmilag is törvénytelen volt.
Fotó: Both Ildikó
Kovács azt is bejelentette, a ciklus feléig vállalta a frakcióvezetést, így ma lemondott helyét pedig Bálint József vette át. A közel egy órán át tartó vita végén a polgármester kihangsúlyozta, senki nem volt félrevezetve, a továbbiakban pedig amint a brassói táblabíróság meghozza döntését konkrét, leellenőrizhető feladatokat ad majd az alpolgármesternek. Addig is az ügyet lezártnak tekinti.
A javaslatot pedig, mely értelmében nyomtatott formában is kézhez kapnák a tanácsosok az ülések anyagait, többségi szavazattal elutasították.
Több felszólaló is elmondta, fölösleges pénzköltés a nyomtatás és kiszórás, hiszen MPP-s tanácstag kezdeményezésére kaptak laptopot és internethozzáférést a tanácsosok, hogy minél előbb láthassák az ülések anyagait. Így, a jövőben is elektronikus formában olvashatják el a határozat-tervezeteket, feltehetően nagyobb odafigyeléssel.
Letért az útról kisteherautójával és egy ház kerítésének hajtott egy 43 éves férfi Uzon községben. Az ittasan vezető, korábban közlekedési bűncselekmény miatt már elítélt sofőrt őrizetbe vették, majd 30 napos házi őrizetbe helyezték.
Jogosítvány nélkül vezette gépjárművét az a férfi, akit a háromszéki rendőrök Torján állítottak meg ellenőrzésre. Kiderült, a férfi jogosítványát már korábban, közlekedési bűncselekmények miatt bevonták, ráadásul erősen ittas állapotban ült volán mögé.
Mintegy két hektáron égett a száraz növényzet Dobollón, majd néhány órával később Kézdiszentlélek térségében, Perkőn kigyulladt az aljnövényzet csütörtökön.
Elfogadta a sepsiszentgyörgyi képviselő-testület az új parkolási szabályzatot, amely egységes rendszerbe foglalja a lakónegyedi és a városközponti fizetéses parkolást. Drágul a parkolás, bővülnek a fizetős övezetek, és indul a Sepsi Parking App.
Őrizetbe vették azt a Kovászna megyei sofőrt, aki szerdán ittasan és gépjárművezetői engedély nélkül vezetett Felsőcsernátonban. Mint kiderült, nem első alkalommal cselekedett így.
Zsarolás, fenyegetés, zaklatás és a magánszféra megsértése miatt vettek őrizetbe egy torjai férfit a Kovászna megyei rendőrség bűnügyi nyomozói.
Már több mint 138 ezer alkalommal béreltek kerékpárt a sepsiszentgyörgyi Sepsi Bike rendszerben. A kezdeti technikai nehézségek után a szolgáltatásnak mára több mint 7 ezer regisztrált és több mint 4300 aktív felhasználója van.
A romániai oktatási rendszer súlyos szerkezeti gondja évek óta változatlan: miközben az elméleti líceumok elszippantják a legjobb képességű diákokat, a szaklíceumok minden nyáron megküzdenek a beiskolázási terv teljesítéséért.
Több mint három hete nem működik az Országos Kataszteri és Ingatlan-nyilvántartási Ügynökség (ANCPI) honlapja, ami sokaknak bosszúságot okozott, de sok plusz kiadást is eredményezett. Ügyvédet kérdeztünk a kialakult helyzetről.
Összesen hét házkutatást tartottak egy prostitúciós ügyben vasárnap Kovászna, Prahova és Dâmbovița megyékben, két személyt pedig őrizetbe is vettek Sepsiszentgyörgyön – közölte a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság.