
Fotó: Vargyasi Levente
Elkészült a sepsiszentgyörgyi városnapok főszínpadának végleges programja – jelentették be hétfői sajtótájékoztatójukon a szervezők. A visszafogottabb költségvetésből adódó módosítások máris vitát szültek a románság körében.
2018. február 26., 16:452018. február 26., 16:45
2018. február 26., 17:002018. február 26., 17:00
Antal Árpád polgármester kifejtette, a román kormány elvont hétmillió lejt a város költségvetéséből, ennek ellenére megtartják a 27. Szent György Napokat, bár mintegy
Ugyanakkor csökkentették a programpontok számát, ám a „minőségben nem kötöttek kompromisszumot” – hangzott el.
Az április 21-e és 29-e között sorra kerülő rendezvény első felében lesz a kulturális hét, majd a háromnapos utcai fesztivál.
Fotó: Vargyasi Levente
A Szent György Napok nyitóhangversenye a Krisztus Király templomban lesz, a szuperprodukcióban Carl Orff Carmina Burana című zeneművét három zenekar, öt kórus és három szólista adja elő. A főszínpad programja végleges, az alapvető szempont az volt, hogy minél több irányzat kedvelői elégedettek legyenek – számolt be Knop Ildikó programkoordinátor.
Fotó: Vargyasi Levente
Már egy korábbi tanácsülésen is felvetette egy szociáldemokrata önkormányzati képviselő, és a sajtótájékoztatón is próbált etnikai színezetet adni a városnapoknak egy román újságíró. Maria Graur újságíró a Ioan Lăcătuşu által alapított magyarellenes Despărţământului ASTRA nevű egyesület nevében hosszasan ecsetelte, hogy az általuk meghívott híres román népdalénekes nem léphet fel kisszínpadon.
Graur -t nem győzte meg, hogy a főszínpadon soha nem léptek fel népdalénekesek, sem magyarok, sem románok, és azt a javaslatot sem fogadta el, hogy meghívottja valamelyik kisebb színpadon énekeljen. A sajtótájékoztató előtt egyébként megbeszélésen volt a polgármesternél, és értesülésünk szerint az Országos Diszkriminációellenes Tanácsnál is kész feljelentést tenni az ügyben.
Fotó: Vargyasi Levente
Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere arra kért mindenkit, hogy
Rámutatott, hét együttes lép fel a főszínpadon, ebből egy német, kettő román, és négy magyar.
Rendhagyó megemlékezést és lovas napot tartanak szeptember 26-án, szombaton a bekecsi csata 110. évfordulója tiszteletére.
Az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (CNAS) tájékoztatása szerint az egészségbiztosítások informatikai platformja (PIAS) pénteken 22 órától 2026. szeptember 28-án, hétfőn 2 óráig nem lesz elérhető.
Nicușor Dan államelnök pénteken kihirdette a törvényt, amely eltörli annak lehetőségét, hogy a középiskolák külön felvételi vizsgát szervezzenek a kilencedik osztályba lépőknek.
Tavaly 8716 lej volt a havi bruttó átlagbér Romániában, 655 lejjel, azaz 8,1 százalékkal nagyobb, mint egy évvel korábban; a nettó átlagbér 2024-hez képest 307 lejjel (6,2 százalékkal) 5266 lejre nőtt 2025-ben – közölte az Országos Statisztikai Intézet.
Holtan találtak rá péntek délután a Bákó megyei Doftána (Dofteana) településről csütörtökön eltűnt 4 éves kisfiúra – közölte a megyei rendőrség.
Egy sérült medvét altattak el péntek reggel a brassói Salamon-kő környékén – közölte a város polgármesteri hivatala.
Három minisztere lesz az RMDSZ-nek Siegfried Mureșan kormányában, amennyiben a parlament bizalmat szavaz az új kabinetnek. A szövetség a kormányfőhelyettesi tisztséget is megtarthatná.
Étolajgyárat épít Erdélyben egy mezőgazdasági szövetkezet megbízásából a KÉSZ Group – írja a profit.ro gazdasági portál nyomán az MTI.
Az idei első negyedévben 9444 lej volt egy romániai háztartás havi átlagjövedelme, 0,9 százalékkal kevesebb, mint az előző három hónapban; az egy főre jutó havi bevétel két százalékkal 3908 lejre nőtt – közölte az Országos Statisztikai Intézet.
szóljon hozzá!