Virágparádé a Rózsák terén

•  Fotó: Fancsali Attila

Fotó: Fancsali Attila

Tizedik alkalommal szervezik meg április 28. és május 2. között Marosvásárhelyen a virág-parádét, amelyen harminc vállalkozó mutatja be termékeit. A rendezvényt a város polgármestere nyitotta meg.

Fancsali Attila

2010. április 28., 16:172010. április 28., 16:17

2010. április 28., 16:282010. április 28., 16:28

•  Fotó: Fancsali Attila Galéria

Fotó: Fancsali Attila

A megnyitón felszólalt Marosvásárhely alpolgármestere Csegzi Sándor is, aki a virágóra gépezetéhez hasonlította a természet díszeit. „Nemsokára fel kell újítani a város egyik büszkeségét, a virágórát. Az alkatrészei megkoptak, ki kell cserélni őket, vigyázni kell rájuk. Ugyanúgy, ahogyan vigyázni kell a virágokra is. Terjeszteni kell a virágokat a városban, hiszen egykor Marosvásárhelyt a virágok városának is nevezték. Biztosíthatom a lakosokat arról, hogy évente mindig több és több virágot ültetünk el a városban, így a város méltó egykori nevéhez” – magyarázta.

Varga Tibor vállalkozó (fotó) Marosszentgyörgyről hozta be növényeit a vásárra. „Tujákat, borókákat nevelünk otthon az ültetvényünkön. Az ember próbál valahogy megélni, és mi egy lehetőséget láttunk ezeknek a nevelésében. Az utóbbi években sok házat építettek és a tulajdonosaik mostanság kezdenek jobban odafigyelni a kertjeikre, így egyre nagyobb az igény az élő díszekre. Kertépítéssel is foglalkozunk, ezért kifizetődőbb a növénytermesztés” – mondta a szakember.

A sátrak között sétálva azonban nem csak olyan termékeket találunk, amelyek valamilyen szinten kapcsolódnak a kertekhez, hanem olyanokat is, amelyekről csak hosszú belemagyarázás után állíthatjuk, hogy igen. Néhol csak papucsokat árulnak, míg máshol táskákat, de még ékszereket is lehet vásárolni.

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 08., kedd

Lángokba borult egy gazdasági épület Marossárpatakon

Tűz ütött ki Marossárpatakon kedden délután, de a tűzoltók gyors beavatkozása megelőzte a nagyobb bajt.

Lángokba borult egy gazdasági épület Marossárpatakon
2025. július 07., hétfő

Takarmánybálák égnek Nagynyulason, búzatábla Marosbogáton

Ötven szabad ég alatt tárolt takarmánybála lángol a Beszterce-Naszód megyei Nagynyulason, de fennáll a veszélye, hogy továbbterjednek a lángok, ezért mentek át segédkezni a Maros megyei tűzoltók.

Takarmánybálák égnek Nagynyulason, búzatábla Marosbogáton
2025. július 07., hétfő

Mezőgazdasági területek is lángolnak Maros megyében

Száraz növényzet és haszonnövények kaptak lángra hétfőn délután több Maros megyei településen – közölte a Maros megyei katasztrófavédelem.

Mezőgazdasági területek is lángolnak Maros megyében
2025. július 07., hétfő

Több mint százezer fesztiválozó vett részt a hetedik VIBE-on

A tavalyihoz képest nagyobb helyszínnel, sokkal több zenei programmal és előadással, illetve a világ harmadik legjobb DJ-párosával készült idén a VIBE fesztivál, amelyre a négy nap alatt 106 ezren látogattak ki – derül ki a záró közleményükből.

Több mint százezer fesztiválozó vett részt a hetedik VIBE-on
2025. július 07., hétfő

Tűz ütött ki Mezőbanyicán – három melléképület vált a lángok martalékává

Tűz ütött ki egy melléképületben Mezőbanyicán hétfőn hajnalban, a lángok a közeli lakóház tetejére is átterjedtek.

Tűz ütött ki Mezőbanyicán – három melléképület vált a lángok martalékává
2025. július 04., péntek

Utolsó útjára kísérték Kincses Előd jogászt, Orbán Viktor is részt vett a temetésen

Magyarországi és helyi hivatalosságok is elkísérték utolsó útjára Marosvásárhelyen Kincses Előd jogászt, közírót. A család kérésére a temetés, amelyen részt vett Magyarország miniszterelnöke, Orbán Viktor is, nem volt sajtónyilvános.

Utolsó útjára kísérték Kincses Előd jogászt, Orbán Viktor is részt vett a temetésen
2025. július 04., péntek

Elmaradnak a szászrégeni városnapok

Szászrégenben idén nem szervezik meg a városnapokat, inkább a fejlesztések befejezésére fordítják a pénzt.

Elmaradnak a szászrégeni városnapok
Elmaradnak a szászrégeni városnapok
2025. július 04., péntek

Elmaradnak a szászrégeni városnapok

2025. július 04., péntek

Kilencedszer szerveznek kastélynapot Bonyhán

Kilencedik alkalommal szervez családi napot az Erdélyi Református Nőszövetség a Maros megyei Bonyhán, a Bethlen-kastély parkjában július 5-én, szombaton.

Kilencedszer szerveznek kastélynapot Bonyhán
2025. július 04., péntek

Kimerült tűzoltók, elromló autók – Bukarestre várnak a megoldásért

Több mint egy hónapja nincs csapvíz a Kis-Küküllő menti településeken, és a helyzet kritikus: az ügyeletes tűzoltók kimerültek, a vizet szállító autók pedig meghibásodnak. A gondok megoldásához szükséges pénz még mindig várat magára Bukarestből.

Kimerült tűzoltók, elromló autók – Bukarestre várnak a megoldásért
2025. július 04., péntek

Belakták a fesztiválfalut, pörög a Vibe

Kisebb városhoz hasonlít a Marosvásárhely és Marosszentgyörgy határánál felépített Vibe fesztivál, ahová már beköltöztek a koncertezők, szórakozni vágyók. A szervezők mellett a kisboltosok, vendéglősök, taxisok is örvendenek a népszerű rendezvénynek.

Belakták a fesztiválfalut, pörög a Vibe
Belakták a fesztiválfalut, pörög a Vibe
2025. július 04., péntek

Belakták a fesztiválfalut, pörög a Vibe