
Fotó: Csató Andrea
Meg kell őrizzük a nemzetünket összetartó belső határainkat, amihez mindennapos cselekvésre van szükség – hangzott el szerdán, a Nemzeti Összetartozás napján Székelyudvarhelyen, a Millenniumi emlékműnél.
2025. június 04., 19:552025. június 04., 19:55
2025. június 04., 19:592025. június 04., 19:59
Tizenöt éve hirdette ki Sólyom László egykori magyar köztársasági elnök, hogy a trianoni békediktátum évfordulóján a magyarság a Nemzeti Összetartozás napját fogja ünnepelni – emlékeztetett Szakács-Paál István, Székelyudvarhely polgármestere. Mint mondta:
Fotó: Csató Andrea
„A határok nem csak földrajzi és politikai értelemben léteznek. Létezik olyan pozitív belső határ is, amely megóv, megőriz és egyben tart bennünk nemzeteket.
– magyarázta az elöljáró, aki szerint vigyáznunk kell az említett belső határainkra.
Hangsúlyozta, hogy a szétszakítottságból összetartozást kell kovácsolni, ezt a célt szolgálják a mindennapi tevékenységek, a testvérvárosi, valamint a szakmai és baráti kapcsolatok is.
Fotó: Csató Andrea
Both Hajnal, Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusának konzulja emlékeztetett, hogy
„Az idő múltával azonban bebizonyosodott, hogy amit a térképek szétválasztottak, azt a közös nyelv, a kultúra, a hit és az emlékezet egyben tartotta.
Fotó: Csató Andrea
– szögezte le. Hozzátette, a nemzeti összetartozás napjainkban nem csupán érzés, de cselekvés is a közös programok, intézményes együttműködések, oktatási és szociális rendezvények révén.
– így Both Hajnal.
Koszorút helyeztek el a Millenniumi emlékműnél
Fotó: Csató Andrea
Ezt követően Bereczki-Orbán Zsolt református lelkipásztor mondott beszédet, illetve kérte Isten áldását a magyarságra.
Az eseményen, amely a Millenniumi emlékmű megkoszorúzásával zárult, a Székely Dalegylet előadását lehetett végighallgatni.
Kábítószer-kereskedelemmel kapcsolatban végeztek házkutatást Brassóban a rendőrök, amikor a gyanúsítottak az ablakon kidobálva próbáltak megszabadulni a terhelő bizonyítékoktól.
A jövő hét második felében az ország legtöbb régiójában viharossá válik az időjárás, a hőmérsékleti értékek pedig kissé elmaradnak a sokéves átlagtól – közölte szombaton az Országos Meteorológiai Szolgálat.
Népviseletbe öltözött csíkszékiek és helyiek töltötték meg szombat reggel a csíkszeredai Szabadság teret: elkezdődött az Ezer Székely Leány Napja.
Spontán nézeteltérés miatt verekedett össze egy társasház belső udvarán a büntetett előéletű após és veje; előbbi pedig egy tompa tárggyal is lesújtott – közli a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság. A konfliktus során anyagi kár is keletkezett.
Két Hargita megyei fiatal támadt három kortársára egy magyarhermányi bárban. Mivel az agresszorok egyike törött üvegekkel okozott sérüléseket, őt pénteken előzetes letartóztatásba helyezték – tájékoztat a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság.
Gázpalackokat lopott egy férfi Nagyajtán, majd miután elkapták a rendőrök visszaszolgáltatta, majd később ismét eltulajdonította azokat – tájékoztat a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság, megjegyezve, hogy azóta őrizetbe vették a gyanúsítottat.
Mintegy 2500 ukrán állampolgár lépte át illegálisan a román határt a hegyeken át 2026 első hat hónapjában, ami körülbelül 33 százalékos csökkenést jelent a múlt év azonos időszakához képest.
Előzetes letartóztatásba került két sepsiszentgyörgyi fiatal, miután egy helybéli benzinkút hátsó bejáratán behatolva pénzt tulajdonítottak el egy ott dolgozótól – közli a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság.
A nyári érettségire beiratkozott diákok 99,4 százaléka vett részt pénteken a kisebbségekhez tartozó diákok anyanyelvéből tartott írásbeli vizsgán – számolt be az oktatási minisztérium.
Öt férfit vettek őrizetbe pénteken 24 órára az érettségi csalásokkal kapcsolatos ügyben, miután a Fehér megyei ügyészség több tucat házkutatást tartott több megyében.
szóljon hozzá!