
Ráfizetett a hőszigetelésekre Csíkszereda, és további kiadások következhetnek
Fotó: Veres Nándor
Két pert is elveszített első fokon Csíkszereda a 2015–16-ban tömbház-hőszigeteléseket végző cégekkel szemben, amelyektől a késlekedés miatt a várost ért jelentős veszteséget próbálja behajtani. Ha másodfokon is ellenük döntenek, nemcsak a kártérítés marad el, még fizetni is kell.
2017. december 02., 16:552017. december 02., 16:55
2015-ben több kivitelezési szerződés alapján végeztek tömbház-hőszigeteléseket Csíkszeredában, és a megbízott cégek késlekedése miatt nem tudták tartani a határidőket, így a munkálatokat a következő évben is folytatni kellett.
mert az év végi határidőt túllépő munkálatok esetében a hőszigeteléseket pályázatok és szerződések alapján támogató Központi Regionális Fejlesztési Ügynökség nem folyósította a finanszírozást.
Az elveszett pénzt a város saját költségvetéséből pótolta, illetve a hőszigetelések befejezésekor a hiányzó uniós finanszírozás ellenértékét nem fizették ki az egyik cégnek. Ezeket a lépéseket bírósági eljárások is követték, kiállított számláinak ki nem fizetése miatt a bukaresti AF Consulting nyújtott be keresetet, a város pedig a jelenleg felszámolás alatt levő másik két cég – a bákó Consizo Grup és a bukaresti EOL Facility – ellen indított pert, hogy megpróbálja visszaszerezni az uniós támogatásokból származó, elveszített összegeket.
A perbe hívott cégek közül kettő a hőszigeteléseket sem fejezte be
Fotó: Veres Nándor
Első fokon leghamarabb az AF Consulting által indított perben született ítélet.
az általa kiállított és ki nem fizetett számlák, illetve a felszámított késedelmi kamatok ellenértékeként. A város ugyanakkor azt kérte, hogy kötelezzék a céget összesen 2,15 millió lej kifizetésére, amely az uniós finanszírozás ki nem fizetett részét jelenti az általuk hőszigetelt 10 tömbház esetében. A Hargita Megyei Törvényszék a felperes AF Consultingnak adott igazat, elutasítva egyúttal a város által támasztott követelést. Az elsőfokú döntés ellen a város a Marosvásárhelyi Ítélőtáblához nyújtott be fellebbezést, ezt később tárgyalják.
A Csíkszereda által a másik két cég ellen indított bírósági eljárás közül az egyik perben az EOL Facilityvel szembeni 8,2 millió lejes követelést, amely ugyancsak az elveszített uniós támogatás visszaszerzésére, illetve késedelmi kamatok törlesztésére irányult, a Hargita Megyei Törvényszék szintén elutasította. Az elsőfokú ítélet ellen a Marosvásárhelyi Ítélőtáblához fellebbezett a város, ennek tárgyalása ezután következik.
A harmadik cégtől,
ugyanilyen okból, ebben az ügyben még nem döntött a bíróság. A hőszigetelések miatt a Hargita Megyei Számvevőszékkel is perben áll Csíkszereda, mert a 2015-re vonatkozó jelentésükben az ellenőrök úgy ítélték meg, hogy a hőszigetelést végző cégektől be nem hajtott késedelmi kamatok 4,4 millió lejes hiányt eredményeztek a város számára. A város azt kérte, hogy ezt a megállapítást érvénytelenítse a bíróság, ebben a perben még nem született ítélet.
A munkahelyen bekövetkezett robbanásban megsérült és kórházba szállították csütörtökön a Bumbești-Jiu településen található Sadu Gépgyár (Uzina Mecanică Sadu) egyik munkását – közölte a Gorj megyei Területi Munkaügyi Felügyelőség (ITM).
A Romániai Magyar Középiskolások Szövetsége (MAKOSZ) a Román Országos Diáktanáccsal közösen tiltakozik az egyenruhák bevezetése ellen. Tiltakozásuk jeléül a diákokat arra kérik, hogy hétfőn, szeptember 28-án öltözzenek feketébe.
A kormány csütörtöki ülésén 142,7 millió lejt különített el 75 színház, opera, filharmónia és egy athénéum finanszírozására. számára 50 településen.
Elbocsátásokat jelentett be a piacvezető román telekommunikációs vállalat, az Orange, azt azonban nem hozta nyilvánosságra, hogy hány munkahelyet kíván megszüntetni – írta a profit.ro gazdasági hírportál.
A szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) ügyészei zárlat alá vették Călin Georgescu mogoșoaiai házát abban az ügyben, amelyben a korábbi elnökjelöltet csalással gyanúsítják.
A kormány csütörtöki ülésén elfogadott határozatával jóváhagyta a Brassó–Fogaras autópálya műszaki-gazdasági mutatóit.
A nyugdíjak hibás kiszámítása nem „jelenségszintű” probléma, az embereknek bízniuk kell abban, hogy járandóságukat helyesen állapították meg – jelentette ki a Bihar megyei nyugdíjpénztár igazgatója.
Magyar Péter miniszterelnök és kísérete vatikáni látogatása első állomása a Szent Péter-bazilika magyar kápolnája volt, ahonnan az apostoli palotákba ment tovább a XIV. Leó pápával való magánaudienciára csütörtökön.
Lezárult a jelentkezés a VIBE Epic Class Battle második kiírására: 11 megye 37 iskolájából 68 osztály, összesen 1727 középiskolás diák vág neki a decemberig tartó kihívássorozatnak.
Több mint kétszer annyi bejelentés érkezett idén a 112-es segélyhívó számra lakott területek közelében észlelt medvékről Hargita megyében, mint a múlt év azonos időszakában – közölte csütörtökön a Hargita megyei csendőrség.
szóljon hozzá!