Vásárhelyi Forgatag: mindenki le kell tudjon ülni egymással beszélgetni

– Az előző évekhez képest könnyebb volt megszervezni?  Mi az, amivel minden évben meg kell küzdeni?

– Minden szervezés más, ugyanakkor hasonló. Pár évvel ezelőtt laikusként megmosolyogtam, amikor azt mondták egy-egy rendezvény szervezői, hogy egy éven keresztül szervezkednek. Ma már értem, hogy ez egyáltalán nem nagyotmondás. Irodánk és állandó munkatársunk van, aki az éves ügymenetért felel. Pályázatok megírása, lebonyolítása, elszámolása, előkönyvelés, adminisztrációs feladatok, intézményi kapcsolattartás, irodavezetés tartozik a feladatai közé. Kulcsfontosságú szerepkör. A támogatói körrel való kapcsolattartás egy másik olyan tevékenység, ami egész évre kinyúlik. Ezek azok a területek, amelyekre azt mondhatjuk, hogy ha nem is hibátlanul, de valamilyen rutinnal helyt tudunk állni. A korábbi években óriási energiákat vitt el a helyi politikai helyzetben való egyensúlyozás. Lábujjhegyen úgy mozgolódni, hogy senkinek a tyúkszemére ne lépjünk rá. Nem állítom, hogy erre most nem kell odafigyelni, de ma már talán sasszézni is lehet az egyet jobbra, egyet balra lépések mellett. Ezekről a kalandokról egyszer lehet majd emlékiratokat írok.

– Hogyan áll össze a program? Mindeniknek van egy felelőse, aki ért valamihez vagy ismer valakit, vagy jó ötletei vannak?

– Ennek a módszertana az évek során folyamatosan fejlődött. Az elsőnél sokat ötleteltünk közösen. Aztán a harmadikra megtanultunk szűrni, ugyanis

Nehezen szoktuk meg például, hogy felhívnak és azt mondják: „fel akarunk lépni nálatok”. Akkoriban, ha ilyen hívást kaptunk, azt hittük ingyen ajánlják fel. Aztán mindig rácsodálkoztunk az összegre, ami követte a felajánlást. Meg kellett tanulni, hogy itt is van kereslet, kínálat és iszonyú sok spammelés. Akik igazán segítenek, azok a partnerintézmények. Ők tudják sikeressé tenni ezt a hetet. Ők tudják vásárhelyivé tenni a Vásárhelyi Forgatagot.

Csak hálával tudok az ottani kollégákkal folytatott munkáról beszélni, mint ahogy a Maros Művészegyütteséről is, akik kezdetektől fogva jönnek, fellépnek, szerveznek, és nem nyújtanak be utána számlát. De említeni kell a Studium-Prospero Alapítványt, akik a Borudvart vitték sikerre az elmúlt években, a Szférát, akik különleges színt visznek ebbe a kavalkádba. Vagy azokat a partnereket, akik például az anyaországból segítenek. Ilyen a Hagyományok Háza is, velük tavaly kezdődött az együttműködés, ami idén teljesedett ki igazán.

–  Érezték úgy ez alatt a hat év alatt, hogy belefáradtak?  Ha igen, mi vagy ki segített túllépni a holtponton?

– Igen, éreztük. Először talán 2016-ban. A rendezvényt megelőző hét szokott kiábrándító lenni. Ilyenkor van a legtöbb negatív visszajelzés, elégedetlenkedés. A nehézkes közigazgatás vagy a hatóságok hozzáállása eleinte elkeserítő volt. Hozzá kell tennem, hogy a hatóságokkal való együttműködésünk – helyi rendőrségtől a csendőrségig – évről évre jobb, kiszámíthatóbb.

A Vásárhelyi Forgatagból sokan szeretnének egy szeletet. Amíg ez így van, addig jogunk sincs továbbállni.

Ezért próbálunk a román embereknek is minél többet megmutatni az értékeinkből. Szóval a hivatallal javult a kapcsolat, s az utóbbi két évben ebben minden eddiginél nagyobb szerepet vállalt magára a marosvásárhelyi RMDSZ is. Tudom, hogy ezt egyesek az én számból nem szeretik hallani, illetve azt is tudom, hogy ez magától értetődő dolog, hiszen magyar ügyről beszélünk, de akkor is el kell mondani. Általában csak a rosszat szeretjük hangoztatni, a megszokható jó dolgok ismertetéséről valahogy meg tudunk feledkezni.

– Miért jó, ha a vásárhelyiek ezt a hetet az év legfontosabb vagy legszínesebb eseményének tekintik? Miért ajánlja mindenkinek?  

– Ez a csapat igyekszik. Tényleg. A szervezők túlnyomó része elsősorban lelkesedésből, jóra való törekvésből dolgozik. Lehet patetikus, lehet giccses kijelentés, de

Folyamatosan próbáljuk képezni magunkat. Szóval ez mindenképp méltányolható azzal, hogy aki marosvásárhelyi, az legalább egy programra ellátogat. A fesztiválokat, s velük egy kalap alatt a városnapokat is sokan szeretik úgy beállítani, mint fölösleges hajcihő. Én Márai Sándorral értek egyet, aki szép szavakkal írta le a Füveskönyvében, hogy az embernek miért van szüksége az ünnepre.

Szeretném, ha ezt éreznék a marosvásárhelyiek.