
Fotó: Olti Angyalka
Ilie Bolojan a csütörtöki kormányülés utáni sajtótájékoztatóján kijelentette, hogy a kormány intézkedéseket fontolgat az üzemanyagárak emelkedésének mérséklésére, ha a közel-keleti konfliktus miatt a drágulás a következő időszakban is folytatódik.
2026. március 13., 09:582026. március 13., 09:58
2026. március 13., 10:202026. március 13., 10:20
A kormányfő kérdésre válaszolva elmondta, hogy a térségben kirobbant háború jelentősen megzavarta a kőolaj és a finomított üzemanyagok szállítási láncait, ami világszerte áremelkedést okozott. Hozzátette, hogy a kőolaj világpiaci ára 40–50 százalékkal emelkedett, ami Romániában is az üzemanyagok drágulásához vezetett – írja az Agerpres.
Bolojan emlékeztetett, hogy Románia a kőolajat és az abból előállított üzemanyagok több mint kétharmadát importálja, ezért a hazai árak alakulását nagyrészt a világpiaci árak határozzák meg. „Vannak tényezők, amelyek rajtunk múlnak, és vannak olyanok, amelyekhez alkalmazkodnunk kell” – magyarázta.
A miniszterelnök szerint a romániai töltőállomásoknál is emelkedtek az árak, de mérsékeltebb ütemben, mint a nemzetközi piacokon. Hangsúlyozta, hogy a kormány folyamatosan figyelemmel kíséri a piaci folyamatokat.
– jelentette ki Bolojan.
Meghosszabbították a fuvarozók gázolajár-támogatását
A kormány csütörtök esti ülésén meghosszabbította az év végéig a közúti fuvarozók gázolajár-támogatási programját – közölte a kabinet sajtóirodája.
A támogatási program keretösszege 652 millió lej, amelyből mintegy 6200 vállalat részesülhet. A támogatást a pénzügyminisztérium költségvetéséből finanszírozzák, és vissza nem térítendő támogatás formájában folyósítják, legkésőbb 2027. április 30-áig.
A támogatás mértéke időszakonként változik: a 2026. január-március között vásárolt gázolaj után 65 banit, az április és december közötti időszakban pedig 85 banit térítenek vissza literenként.
A kormány szerint az intézkedés célja a szállítmányozási ágazat támogatása az üzemanyagárak emelkedésének körülményei között, valamint a román fuvarozók versenyképességének megőrzése és a szállítási szolgáltatások folyamatosságának biztosítása a nemzetközi energiapiacok ingadozásai idején.
Törvényjavaslatot nyújtott be az RMDSZ, amely szerint a jelenlegi 292 lejes gyermekpénzt 100 lejre csökkentenék, a fennmaradó összeget pedig „jelenléti ösztöndíjként” csak a rendszeresen iskolába járók kapnák meg, további 50 lejjel kiegészítve.
A Román Nemzeti Bank (BNR) szerdán 5,1004 lej/euró hivatalos árfolyamot jelentett be, ez pedig az első alkalom az elmúlt egy évben, hogy az európai valuta átlépte az 5,1 lejes pszichológiai küszöböt.
Hamarosan érkeznek az európai uniós források Magyarországra – közölte Magyar Péter leendő miniszterelnök, miután egyeztetett Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével szerdán Brüsszelben.
Első házként elfogadta szerdán a szenátus azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a középiskolák számára, hogy igazgatótanácsi döntéssel betiltsák a mobiltelefonok használatát az iskolában.
Belép a román piacra a Normal dán kiskereskedelmi vállalat – írja az MTI a profit.ro gazdasági portál információ alapján.
Az alkotmánybíróság szerdai döntése szerint sérti az alkotmányt az a törvénytervezet, amely szerint a romániai kluboknak a hivatalos mérkőzéseken legalább 40 százalékban hazai sportolókat kell szerepeltetniük a 2026–2027-es szezontól.
Április 29-én elhunyt Czegő Zoltán (1938–2026) költő, író, újságíró – közölte a szerző halálhírét a Magyar Írószövetség. A több elismerést kapott szerző számos verseskötete, elbeszélése, novellája, regénye és publicisztikája jelent meg.
Az alkotmánybíróság szerdán közölte, hogy helyt adott a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) beadványának és alkotmányellenesnek nyilvánította a közszolgálati televízió és rádió vezetőtanácsi tagjainak kinevezéséről szóló parlamenti határozatokat.
Nagy mennyiségű szemetet dobott ki a csíkszeredai Suta-tó mellett, ötvenezer lejes bírságot kapott érte egy helyi cég, amelyet nemrég sikerült azonosítania a Csíkszeredai Helyi Rendőrségnek.
A gyimesbükki Fejér Sándor joggal nevezhette magát a sors kegyeltjének, hiszen a csodával határos módon maradt életben a Bilibók-tetőn, s került messzi földre. Idegenből hazaküldött levelei a szülőföldszeretet szépirodalmi igényű megnyilvánulásai.
szóljon hozzá!