Hirdetés
Hirdetés

Ünnepre készülnek Hargitafürdőn

•  Fotó: Gecse Noémi

Fotó: Gecse Noémi

A négy évvel ezelőtti kolostoralapításra emlékeznek, illetve Remete Szent Pál és Boldog Özséb atyákat ünneplik január 20-án a hargitafürdői Szent István-templomban a pálos szerzetesek. A szombaton délután hat órától kezdődő szentmisére, amelynek főcelebránsa Tamás József püspök lesz, mindenkit szeretettel várnak. A misét az erdélyi Mária Rádió élőben közvetíti.

Szabó Kamilla-Mária

2018. január 18., 13:262018. január 18., 13:26

2018. január 18., 13:282018. január 18., 13:28

Boldog Özsébnek, az egyetlen magyar eredetű férfi szerzetesrend, a pálosok alapítójának liturgikus emléknapja január 20-a. Özséb Esztergomban született 1200 körül, a krónikás, Gyöngyösi Gergely pálos történetíró leírása szerint híres magyar családból származott. Gondos nevelésben részesült, a Szent István által alapított káptalani iskolába járatták. Életrajzírója szerény, hallgatag, komoly fiúként jellemzi: imádság, böjt, elmélkedés érlelte hivatását. Szembetűnő vonása volt a magány szeretete, akkor érezte jól magát, ha félrevonulva elmerülhetett tanulmányaiban. Papként pedig „mindennap mély áhítattal mutatta be a szentmisét” – olvasható a Magyar Kurír Katolikus Hírportálon.

Remete Szent Pálról pedig így írnak: január 15-én emlékezünk a 3–4. században élt első keresztény remetére, a szerzetességnek mint a világtól elvonuló életformának első kezdeményezőjére. Róla kapta nevét a magyar alapítású pálos rend. Pál 228 körül született Thébában, ahol gazdag családban, nagy gonddal nevelték. 244-ben azonban árván maradt, férjes nővérével, nagy vagyonnal. A Decius-féle üldözés elől vidéki házába húzódott vissza, majd amikor hírét vette, hogy sógora meg akarja szerezni a vagyonát, a sivatagba menekült, hátrahagyva mindent. A sivatagban egy hegy tövében kies barlangra talált, ahol haláláig hat évtizedet töltött.

Hirdetés
Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 30., kedd

Medvét láttak Szécsenyben és Csíksomlyón

Medve jelenléte miatt figyelmeztették Ro-Alert üzenetben a csíkszeredaiakat kedd este.

Medvét láttak Szécsenyben és Csíksomlyón
Hirdetés
2026. június 30., kedd

Az erdőben kikötött, a hőségben sorsára hagyott kutyát mentettek a kézdi állatvédők

Súlyos kutyabántalmazási ügyről tájékoztatta a nyilvánosságot közösségi oldalán Forró Béla, a kézdivásárhelyi Benji Állatvédő Egyesület elnöke. Ez az eset mégis egyike a szerencsésebben végződőknek.

Az erdőben kikötött, a hőségben sorsára hagyott kutyát mentettek a kézdi állatvédők
2026. június 30., kedd

Megvannak az első eredmények, így vizsgáztak a nyolcadikosok

A nyolcadikosok 79 százaléka ért el legalább 5-ös átlagot az országos képességfelmérő vizsgákon – tájékoztatott kedden az oktatási minisztérium.

Megvannak az első eredmények, így vizsgáztak a nyolcadikosok
2026. június 30., kedd

Kezdeményezi az AUR Nicușor Dan felfüggesztését

A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnöke, George Simion kedden felszólította az államfőt, hogy ezen a héten bízzon meg valakit kormányalakítással, és bejelentette, hogy kezdeményezi Nicușor Dan felfüggesztését.

Kezdeményezi az AUR Nicușor Dan felfüggesztését
Hirdetés
2026. június 30., kedd

Vörös viharriasztást adtak ki Maros és Hargita megye több településére, RO-Alert üzeneteket is kiküldtek

Újabb vörös jelzésű időjárási riasztást adtak ki kedden délután Maros és Hargita megye több településére. A heves viharok, a nagyméretű jégeső és a felhőszakadások veszélye miatt a hatóságok mindkét megyében RO-Alert riasztást is küldtek.

Vörös viharriasztást adtak ki Maros és Hargita megye több településére, RO-Alert üzeneteket is kiküldtek
2026. június 30., kedd

Nicușor Dan: el kellene kerülni az előre hozott választások forgatókönyvét

Nicușor Dan kedden kijelentette, hogy fennáll az előre hozott választások lehetősége, de szerinte ezt a forgatókönyvet el kellene kerülni, mert nem hozna jelentős változást a politikai erőviszonyokban, és fenntartaná a jelenlegi patthelyzetet.

Nicușor Dan: el kellene kerülni az előre hozott választások forgatókönyvét
2026. június 30., kedd

Szétzúzta a vihar a Tatár-dombi kápolnát

Hatalmas erővel csapott le a szélvihar a Gyergyószárhegy határában álló kapolnára kedden délután. A vihar teljesen megrongálta a szabadtéri létesítményt.

Szétzúzta a vihar a Tatár-dombi kápolnát
Hirdetés
2026. június 30., kedd

Kidőlt fák és villámáradások – lecsapott a vihar Maros és Hargita megyére

Narancssárga jelzésű viharriasztás volt érvényben kedden délután Maros megyében, ahol az erős szél, a felhőszakadás több helyen is komoly fennakadásokat okozott.

Kidőlt fák és villámáradások – lecsapott a vihar Maros és Hargita megyére
2026. június 30., kedd

Beszoktatná a fiatalokat a nézőtérre a Figura Stúdió Színház

Közönségének alig 9 százaléka középiskolás korú – ezért alapvető cél lesz a jövőben, hogy nyisson a fiatalok felé a gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház.

Beszoktatná a fiatalokat a nézőtérre a Figura Stúdió Színház
2026. június 30., kedd

Locsolják a sepsiszentgyörgyi utcákat, hogy elviselhetőbb legyen a hőség

Sepsiszentgyörgyön olyan meleg van, hogy locsolni kell az utcákat. A TEGA köztisztasági vállalat naponta száz köbméter vizet használ fel a megyeszékhely hűtésére.

Locsolják a sepsiszentgyörgyi utcákat, hogy elviselhetőbb legyen a hőség
Hirdetés