
Fotó: Fülöp-Székely Botond
Megalapításának harmincadik évfordulóját ünnepli hétvégén a székelyudvarhelyi Alla Breve Vegyeskar, amely rendhagyó koncerttel készül az alkalomra.
2023. október 16., 17:572023. október 16., 17:57
A jubileumi koncert szombaton délután öt órától kezdődik a székelyudvarhelyi városháza Szent István termében, ahová mindenkit szeretettel várnak.
A székelyudvarhelyi polgármesteri hivatal, valamint a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. által támogatott rendezvényen Kovács László karnagy fog vezényelni, valamint a kórostagokat Fehér Izabella és Ilyés Benczédi Zsolt kíséri zongorán.
Azóta számos székelyföldi és Kárpát-medencei előadást tudhatnak maguk mögött: egyházi művek mellett
Több megmérettetésen is bizonyítottak: egyebek mellett elnyerték a Seprődi János Kórusszövetség Arany Koszorús Kórus minősítését, de a Liviu Borlan nemzetközi verseny nagydíját is megkapták.
Mindössze néhány másodperc választott el egy járókelőt attól, hogy súlyos sérüléseket szenvedjen, amikor a lugosi rendőrség egyik melléképületében robbanás történt.
Sepsiszentgyörgyön január 20-án, kedden, 17 órától lakossági fórumot tartanak, amelynek fő témája az adóemelés lesz – jelentette be közösségi oldalán a város polgármestere, Antal Árpád.
Inkább érdeklődtek, mintsem fizettek – nem alakultak ki hosszú sorok a csíkszeredai városháza ügyfélközpontjában az adófizetésre a pénztáraknál. A tumultus elmaradt az első adófizetési napon, csütörtökön.
Újabb kilenc elhalálozást okozott az influenzavírus Romániában a múlt héten; ezzel húszra nőtt az idei influenzaszezon haláleseteinek száma – közölte csütörtökön az Országos Közegészségügyi Intézet (INSP).
Törökország idén vadászgépeket küld Észtországba és Romániába a NATO légtérrendészeti misszióinak keretében – jelentette be csütörtökön a török védelmi minisztérium.
Két romániai is szerepel az Europol nemzetközi körözési listáján mint a legkeresettebb bűnözők. Indonéziában fogták el közülük az egyiket.
Különösen hideg idő, fagyos éjszakák és reggelek, vegyes halmazállapotú csapadék és megélénkülő szél várható keddig Románia egész területén – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) csütörtökön kiadott figyelmeztető előrejelzéséből.
A kormány szerdán elfogadott határozata szerint napi 22 lejről napi 32 lejre emelkedik a gyermekeket, fogyatékkal élőket és más sérülékeny csoportokat ellátó bentlakásos intézményekben az egy főre jutó élelmezési keret összege.
Helyi költségvetés híján még csak visszafogottan terveznek a háromszéki önkormányzatok, így a gidófalvi is, amelynek polgármestere közösségi oldalán számolt be a tervekről.
szóljon hozzá!