Ukrajnában jó, ha van egy zöld pipád

Gyorsan lelomboz a biztosítónk: nem járul hozzá ahhoz, hogy a Székelyhon lízingelt szolgálati autójával behajtsak Ukrajna területére. Pedig naivan már mindent elterveztem azzal kapcsolatban, hogy Csíkszereda Városházának felajánlását még megfejelem egy jó kis önálló mozgással. Azaz miután túl leszünk a protokolláris részeken (a Csíkszeredából Beregszászra szállított iskolai bútorzat jelképes átadásán és átvételén), én még kibővítem a beregszászi látogatást egy nappal, és elautókázok erre-arra.

korábban írtuk

Iskolai bútorokat adományozott Beregszásznak Csíkszereda

Újabb támogatással segíti Csíkszereda testvérvárosát, Beregszászt: iskolai padokat, székeket és katedrákat juttattak el a háború sújtotta kárpátaljai településre kedden. A bútoradomány mellett a lelki támogatás fontosságát is hangsúlyozták.

A biztosító viszont nagy úr, így maradtunk az eredeti forgatókönyvnél: Beregszász kistérség polgármesterének, Babják Zoltánnak a meghívására Korodi Attila, Csíkszereda polgármestere, Bors Béla, Csíkszereda alpolgármestere, Antal Renáta városházi alkalmazott, Burus János Botond, a Hargita Népe munkatársa és jómagam utaztunk Kárpátaljára november 4-én. Persze a városháza által biztosított szolgálati kisbusszal.

Kedves román határőrök, aprólékos ukrán vámosok

„Amikor 2022 márciusában, a háború kitörése után néhány héttel áramfejlesztőket vittünk Beregszász testvértelepülésünkre, visszafele jövet az ukrán-román határnál legalább hét sorban vesztegeltek az autók. Tömegek akarták elhagyni az országot” – emlékezik vissza Bors Béla, miközben összegyűjti az útleveleinket. Nem hiába idézi fel az emlékeit, ezúttal ugyanis

A román határőrök mindkét alkalommal nagyon kedvesek, az ukránok pedig „precízek” – utóbbiaknak elég csak annyit mondanunk, hogy „egy delegáció tagjai vagyunk”, máris másként kezelnek.

Másként, azaz nem kaszabolják szét a csomagjainkat egy papírvágó késsel, mint ahogy szemünk láttára tették egy ukrán rendszámú busz esetében.

Mondjuk is az összegeket: 9,52 euró/MB, hívásonként 1,9 euró/perc, hívás fogadásaként 1 euró/perc, egy SMS ára pedig 0,48 euró.

A Beregszászig tartó háromnegyed órás utunk alatt féltucatnyi falun haladunk át, ám mindegyikben szembetűnő a sötétség, legyen szó utcai világításokról vagy magánházakról.

Néhányan biciklivel közlekednek, de teljes sötétségben, nemhogy lámpát nem használnak, de még a macskaszemeket is leszerelték a kerékpárokról. Nekünk érthetetlen a látvány, nekik az évek során ez lett a normális. „Az utat viszont rendbe tették” – jegyzi meg az alpolgármester, aki három évvel ezelőtt soha nem látott gödrös szakaszon tette meg a Halmi és Beregszász közötti szakaszt.

Oldott vacsora közben jön a rossz hír

Este hét órára érkezünk meg vendéglátóinkhoz. Na, de melyik hét óra?

Ha viszont ukránokkal tárgyalnak, mondjuk egy találkozó időpontját egyeztetik, azonnal a kijevi órára váltanak. Mi mindenesetre budapesti hétre érkezünk Beregszászra.

Vendéglátóink nagyszerű emberek, a két polgármester barátként üdvözli egymást, majd vacsorázni hívnak. Rögtön közvetlen beszélgetés alakul ki, nyilván nekünk, újságíróknak mind-mind olyan kérdéseink vannak, amire a polgármester és három kollégája őszintébbnél őszintébb válaszokat ad. Ez arra ösztönöz minket, hogy másnapra egy nagyobb interjút kérjünk Babják Zoltántól. „Rendben van, de egy dolgot tudnotok kell,

A vacsora hangulata oldott, mindaddig a pillanatig, amíg Huszár Péter, Beregszász alpolgármestere nem közli a rossz hírt: „négy tanárunkat éjszakára bent tartják a hadkiegészítő parancsnokságon”. Mindenki befeszül, mi nem értünk semmit, ezért kérdezünk: miről van szó?

Diákokról van ugyan szó, de közülük ketten tanárként már dolgoznak; ezért is nevezik tanároknak őket. A diákok/tanárok ügyében másnap a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) és Szijjártó Péter magyar külügyminiszter is azonnal megmozdult. Azt nem tudjuk, hogy ez közrejátszott-e, de tény, hogy a fiatalok szerdán elhagyhatták a parancsnokságot.

Reserv+ mobilalkalmazás és a zöld pipa

A diákok esete további beszélgetési témát ad. Például kiderül számunkra, hogy mennyire harapófogóban vannak az ukrajnai polgármesterek. Nekik ugyanis első körben kötelező módon kézbesíteniük kell a sorozóleveleket. Ezt próbálják megtenni, azonban ma már szinte egyetlen érintettet sem találnak otthon:

Így a behívók a postaládákban vesztegelnek. Időnként tartanak egy-egy razziát a TCK-sok, akik férfiakat tuszkolnak be a kisbuszokba (ezeket szoktuk látni itthon a közösségi média felületein).

Alkalmanként több tucatnyi férfit kényszerítenek így sorozásra, a polgármestereknek pedig rosszalló leveleket írnak a parancsnokságokról: „érdekes módon önök hónapok óta egyetlen katonát sem biztosítottak a hazának, mi azonban egyetlen nap alatt huszonnégyet”.

– vonjuk le a következtetést a nap végén. „Sokan ráadásul úgy élik a mindennapjaikat, hogy attól tartanak: a zöld pipa egyszer csak eltűnik” – mondja egyik vendéglátónk.

Érdeklődésünkre a polgármester elmagyarázza, hogy Reserv+ néven az ukrán védelmi minisztérium kifejlesztett egy mobilalkalmazást, amely digitális katonai nyilvántartási szolgáltatásokat nyújt. Vagyis lehetővé teszi a hadkötelesek számára (például tanároknak, diákoknak, nagycsaládosoknak, önkormányzati vezetőknek, beteg családtagokat gondozóknak), hogy halasztás iránti kérelmet kezdeményezzenek.

Ezt legtöbb három hónapra kaphatják meg az érintettek, akik neve után az alkalmazásban egy zöld pipa van.

„Kiváltható az újabb zöld pipa pénzzel?” – kérdezzük. Vendéglátóink kénytelenek még a kérdést sem érteni…

A szálloda éttermében csak mi vagyunk, mindaddig, amíg meg nem érkezik tizenöt középkorú ukrán hölgy. Vacsoráznak, beszélgetnek, dalolgatnak, majd jön egy idős harmonikás, aki azokat a nótákat játssza, amiket az asszonyok kérnek tőle. Jól érzik magukat. Megtudjuk a pincértől, hogy a szomszédos megyéből jöttek át egyetlen napra és éjszakára egy kicsit kikapcsolódni, hiszen Kárpátalja az egyetlen megye, ahol éjszaka nincs kijárási tilalom. Tudjuk, tudjuk, ezt korábban már jeleztük, de jólesik még egyszer kitérni erre.

Beregszász háborús mindennapjai

Másnap reggel kilenckor kezdődik a hivatalos programunk – nyilván budapesti kilencről van szó. A reggelinél találkozunk az ukrán hölgyekkel, akik kávézás után buszra ülnek és hazamennek.

Vendéglátóinkkal több beregszászi iskolába is ellátogatunk, mindeközben nézzük a városkát, amely lehetne akár Székelyudvarhely vagy Gyergyószentmiklós, de Kézdivásárhely is. Azaz mégsem,

Azonnal összezavarodunk: amit egy európai uniós tagállam egyenesen megtilt, az Ukrajnában természetes? Emlékezzünk csak a csíkmadarasi magyar zászló esetére.

Beregszászon két iskolában, a Bethlen Gábor Magyar Gimnáziumban és a Kossuth Lajos Magyar Tannyelvű Középiskolában már várnak minket.

Ha nem lenne óvóhely, akkor csak távoktatásban működhetnének az intézmények. Ezt senki sem szeretné, ezért egy-egy óvóhely olyan, amilyen, de a lényeg, hogy óvóhelynek megfelel. Az ország más részéről érkező ukrán anyanyelvű tanulókat a beregszászi ukrán tannyelvű iskolákban fogadták be, ők nem nagyon érintkeznek a magyar gyerekekkel.

A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Egyetemre is hivatalosak vagyunk, Csernicskó István rektor málnás süteménnyel és kávéval vár.

A rektori hivatalban zajló beszélgetés intellektuális élmény számunkra, az intézményvezetőnek óriási a rálátása az ukrajnai helyzetre. Ám az ő keze is meg van kötve, számára is evidencia – legyen szó bármilyen hivatalos nyilatkozatról –, hogy „ki kell űzni az ellenséget és helyre kell állítani a rendet az országban”. Az akadémiai kapcsolatai az ország minden pontjára kiterjednek, ezért egy harkovi/harkivi esetet talán megoszthatunk olvasóinkkal.

„A háború kitörésekor a harkivi egyetem egyik tanár ismerősömet is besorozták. Az ő feladata annyi volt, hogy a katonatemetéseken hivatalos részvétnyilvánítás mellett az elhunyt katona családtagjainak át kellett adnia a szépen összefogott ukrán zászlót.

Csernicskó Istvánnál egy órát töltünk – fél háromra ugyanis mennie kell a hadkiegészítő parancsnoksághoz az éjszakára bent tartott négy diákjuk ügyében. És ha már ott van, rákérdez az „ő zöld pipájára is”, hiszen épp november 5-én jár le a három hónapos halasztása, hogy ismét jelentkeznie kelljen a hadkiegészítő parancsnokságon.

A beregszászi egyetem amúgy a legszebb időszakát éli: októberben kapta meg az egyetemi besorolását, addig tanárképző főiskolaként működött.

Így próbálják felkarolni azokat kárpátaljai magyar diákokat, akik a háború miatt elhagyták Ukrajnát és Magyarországon telepedtek le.

És ha már felsőoktatás, íme egy érdekesség: Ukrajnában még mindig a szovjet típusú tanügyi rendszer van érvényben. Vagyis a tanulók 11 osztályt végeznek (nincs 12. osztály), így tulajdonképpen már 16–17 éves korban érettségiznek, majd felvételiznek az egyetemre. Az oktatási rendszer azonban reform alatt áll: a mostani nyolcadik osztályosok már 12 osztályt fognak végezni.

Egy vérből valók vagyunk

Beregszász első írásos említése 1063-ból származik, amikor már létezett egy település a mai város helyén. Kétség nem fér hozzá, hogy napjaink Beregszásza, Csíkszereda testvérvárosa meg fogja ünnepelni az írásos említésének ezredik évfordulóját is.

A kisváros utcáin élet van, nem tapintható a háború feszültsége. Ha viszont jobban szétnézünk, egy dolog azonnal feltűnik: hiányoznak a felnőtt korú férfiak. Erre nem kell különösebb kommentárt fűznünk.

Azt azonban ki kell mondanunk, le kell írnunk – muszáj, még akkor is, ha ez magától értetődő –, hogy Beregszászon valahogy minden pillanatban úgy éreztük, hogy mi, székelyek és a kárpátaljai magyarok tényleg egy vérből valók vagyunk.

Veletek vagyunk, kárpátaljai magyarok!