
Fotó: Haáz Vince
A hagyományokhoz híven az őszi iskolakezdésre nyitott újra a marosvásárhelyi Mircea Birău Városi Uszoda, amelyben kisebb-nagyobb felújításokat eszközöltek, és rugalmasabbá tették a programot is.
2023. szeptember 12., 17:482023. szeptember 12., 17:48
2023. szeptember 12., 18:532023. szeptember 12., 18:53
Nyaranta rendszerint bő két hónapra bezár a marosvásárhelyi városi uszoda. Az építtető nevét viselő intézményben ekkor végeznek kisebb-nagyobb javításokat, fertőtlenítenek, takarítanak.
Mint a városi uszoda vezetője, Harai István a Székelyhonnak elmondta, idén nyáron is fontos alkatrészeket és berendezéseket cseréltek ki, javíttattak meg, ugyanakkor
A legnagyobb újdonság az, hogy ezután nem az előre meghatározott órákban lehet belépni, hanem a nyitvatartás alatt bármikor, két órára vagy akár többre is.
„Míg eddig meghatározott időben nyitottuk meg a kapukat, akkor lehetett belépni és másfél órát a medencékben tartózkodni, ezt a rendszert most felszámoltuk. Ez azt jelenti, hogy
Ezzel felszámoltuk azt, hogy akik nyitás előtt pár perccel érkeznek, az uszoda előtt kelljen várakozzanak hóban, jégben, fagyban, vagy hogy aki nem tudott a kijelölt belépési időre érkezni, az kevesebbet úszhasson vagy egyáltalán be se jöjjön.
Fotó: Haáz Vince
Ezenkívül a kisgyermekes családoknak is előnyt jelent a most bevezetett program, hiszen ha nem tudnak öltözéssel, vetkőzéssel, hajszárítással beleférni a két órába, akkor kedvező áron maradhatnak tovább is” – sorolta az igazgató.
A kis- és nagymedencét, szaunát magában foglaló városi uszoda keddtől péntekig 6–22 óra között tart nyitva, szombaton és vasárnap 8–20 óra között. A felnőttjegy két órára 14 lej, 3–14 éves gyermekek és nyugdíjasok számára a jegy 11 lej.
ami azt jelenti, hogy aki még egy órát szeretne bent tartózkodni, annak további hat lejt kell törlesztenie távozáskor. Az időt a belépéskor kapott karkötőről olvassák le, ezzel kell nyitni és csukni a szekrényt is. Jó hír továbbá, hogy már nemcsak készpénzzel, hanem bankkártyával is lehet fizetni.
Fotó: Haáz Vince
Kedden reggel kipróbáltuk az új rendszert és zavartalanul működött. Úgy értékeljük, hogy ezáltal némiképp a kora reggeli órákra jellemző zsúfoltság is elkerülhető, hiszen nem mindenki fog ugyanabban az órában érkezni és távozni.
Fotó: Haáz Vince
Fotó: Haáz Vince
Fotó: Haáz Vince
Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök csütörtökön kijelentette, hogy jövő héten újraindulhat az Országos Kataszteri Hivatal (ANCPI) kibertámadás miatt leállt tevékenysége.
Nőtt a bejelentett családon belüli erőszakos esetek száma Hargita megyében: az év első felében 261 bűncselekményt jegyeztek, szemben a tavalyi azonos időszak 199 esetével. A rendőrség szerint az áldozatok nagyobb bizalommal fordulnak a hatóságokhoz.
Újabb két korszerű és környezetbarát bölcsődét adtak csütörtökön át Hargita megyében. Az új intézmények Siménfalván, valamint Csíkszentgyörgy községben, Csíkbánkfalván épültek.
A természettudományok és a matematika-informatika szakokra volt a legnehezebb idén bejutni a nyolcadik osztályt végzetteknek Székelyföldön. A magyar tagozaton 8,80 volt a legmagasabb utolsó bejutási átlag az egyik székelyföldi líceumban.
A Henley Passport Index júliusi adatai szerint a román útlevél a 11. helyen áll a világon, ami Románia eddigi legjobb helyezése ebben a rangsorban – közölte csütörtökön a Facebook-oldalán Cătălin Predoiu ügyvivő belügyminiszter.
Aláírták a gyergyószentmiklósi Mobilitás 2 projekt kivitelezési szerződését, így augusztusban kezdődhetnek a munkálatok. A közel 15 millió lejes beruházás többek között útfelújítást, új járdákat, parkolókat és zöldfelületek rendezését is magában foglalja.
Több mint 23 köbméter, eredetét igazoló okmányok nélküli faanyagot találtak a rendőrök egy Hargita megyei erdészeti vállalkozásnál végzett ellenőrzés során. Az érintett cégre 10 ezer lejes bírságot szabtak ki, a faanyagot pedig elkobozták.
Alexandru Rogobete szociáldemokrata (PSD) képviselő csütörtökön a Facebook-oldalán bejelentette, hogy módosító javaslatot nyújtott be, amellyel mentesítené az egészségügyet a létszámstop alól.
Több mint száz alkohol és drogtesztet végzett a közúti rendőrség Tusványos első két napján, azonban mindegyik eredménye negatív lett. Műszaki meghibásodások miatt azonban kilenc sofőrt büntettek összesen valamivel több mint 5 ezer lejes bírsággal.
A magyar autonómiatörekvések jelenéről és jövőjéről vitáztak Tusványos második napján politikusok, jogászok és nemzetpolitikai szereplők. A beszélgetés középpontjában Székelyföld, Vajdaság és az európai kisebbségvédelem állt.
szóljon hozzá!