
Májusban egy fiatal férfi lelte a halálát munkahelyén. Egy aprítógépet tisztított, amikor az elindult, és ő szörnyethalt. Szeptember 5-én délután egy 33 éves férfi szenvedett halálos munkabalesetet.
2011. szeptember 06., 13:352011. szeptember 06., 13:35
2011. szeptember 06., 15:332011. szeptember 06., 15:33
Egy harminchárom éves férfi, a megyeközpontbeli Carton Star Kft. alkalmazottja szeptember 5-én délután szörnyethalt, miután, eddig ismeretlen okból, a feje a kartondobozprésbe szorult. Sajtóinformációk szerint a balesetet végignézte az áldozat felesége, aki azonnal értesítette a Maros Megyei Rohammentő-szolgálatot. A mentősök a helyszínre érve azonban már semmit sem tehettek a férfi életének megmentése érdekében. „Mire a helyszínre értünk, az áldozat már elhunyt. Súlyos koponyatraumát szenvedett. Megpróbáltuk újraéleszteni, de nem sikerült, ehhez túl súlyosak voltak a sérülései” – nyilatkozta az egyik helyi román nyelvű lapnak Maria Salanţa mentőorvos.
„Az áldozat 2010 novembere óta állt a cég alkalmazásában. A prés körül tevékenykedett, amikor az véletlenül beindult. Jelenleg azt vizsgáljuk, hogy ez hogyan történhetett meg, illetve, hogy betartották-e a munkavédelmi előírásokat” – nyilatkozta az üggyel kapcsolatban Andrei Mureşan, a Maros Megyei Munkafelügyelőség vezetője. Hozzátette, egyes vállalkozásoknál sajnos a munkavédelmi felkészítőt csak papíron tartják meg.
Egyirányúvá alakítják Marosvásárhelyen a Papiu utcát a Negoj és a Hosszú utca közötti útszakaszon.
Szombaton fél tíztől fogadják az első korcsolyázókat a marosvásárhelyi várba felállított szabadtéri jégpályán. A hivatalos megnyitó csak december 5-én lesz.
Hat utas érintett abban a péntek reggeli autóbalesetben, amely Maros és Hargita megye határánál Szalárdon történt.
A gyalogosok fegyelmezettlensége miatti baleseteket szeretnék elkerülni, ezért oktató jelleggel tájékoztattak, illetve szabálysértő járókelőket bírságoltak az elmúlt héten – közli a Maros Megyei Rendőr-főkapitányság.
Megtöltötték a marosvásárhelyi városháza nagytermét azok a lakók, akik a közlekedési bizottság döntéseihez kívántak hozzászólni. Az egyik vitatott témát a Kövesdomb lakónegyed egyes utcáinak egyirányúvá alakítása képezte.
Több jármű forgalmi engedélyét is bevonták a rendőrök a hétvégén Szászrégenben, ahol átfogó ellenőrzést végeztek. 128 személyt igazoltattak, 38 járművet állítottak meg és ellenőriztek, továbbá hat kereskedelmi egységet is vizsgáltak.
Kiosztották a 33. Alter-Native Nemzetközi Rövidfilm Fesztivál díjait Marosvásárhelyen. A fesztivál fődíját idén egy magyar rendező alkotása nyerte el.
Ismét virágkorát éli az a fajáték, amely egy madzaggal összekötött kalapácsszerű részből és egy lyukas golyóból áll. A kendama játék azonban több iskolában tiltólistára került sérülésveszélyre hivatkozva.
Idén országszerte már 150 tűzeset történt lakóépületekben, ebből 54 esetet a tisztítatlan vagy hibás kémény okozott, és két halálos áldozatot is követeltek már a lakástüzek idén Maros megyében. A megelőzésre hívták fel a figyelmet a tűzoltók.
Marosvásárhelyen december 5-én, a Mikulás érkezésének napján nyitják meg a karácsonyi vásárt a Színház téren.
szóljon hozzá!