
Fotó: Bodnár Arthur
A székelyudvarhelyi rendőrség csütörtökön, március 18-án előállított egy férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy két nappal korábban egy általános iskola kisdiákjait zaklatta szóban, illetve tettekkel is. Információink szerint a férfi a nemi szervét mutogatta a lányoknak, és obszcén szavakkal illette őket.
2010. március 18., 18:262010. március 18., 18:26
2010. március 18., 19:232010. március 18., 19:23
Fotó: Bodnár Arthur
A Bethlen-lakótelepen a férfi több ízben is zaklatta a lányokat az elmúlt napokban, a szülők panaszt tettek a rendőrségen. Az egyik, neve elhallgatását kérő szülő azt közölte, hogy a lánya elmesélése szerint az illető az iskolától nem messze várta őket, és elővette a nemi szervét, illetve kergette is őket. A rendőrök csütörtökön előállítottak egy férfit, ám – mint megtudtuk – egyelőre nem biztos, hogy az a személy követte el a bűncselekménynek számító tettet. Szembesítés még nem történt, erre csak pénteken, március 19-én kerül sor a rendőrségen. Székelyudvarhelyen tavaly ősszel volt hasonló eset, akkor lakossági bejelentés után egy 33 éves férfit előállított a rendőrség. Az illető ittas állapotban a nemi szervét mutogatta hölgyeknek – tettét előbb beismerte a rendőrségen, majd letagadta, az ügy kivizsgálása azóta is folyamatban van.
Két személy megsérült péntek reggel egy ráfutásos balesetben a Szejkefürdő térségében. A balesetben három jármű volt érintett.
Kórházba szállítottak egy fiatalt, aki elektromos rollerrel balesetezett csütörtök este Székelyudvarhelyen.
Lakossági tájékoztató fórumokat szerveznek vasárnap Szentegyházán az új Hargita megyei hulladékgazdálkodási rendszerről.
Fehérbe borult a Madarasi Hargita csütörtök délutánra, miután a lehűlés és a csapadék havazást eredményezett.
Tizenharmadik alkalommal szervez adománygyűjtést a székelyudvarhelyi Rotary Club és a Vöröskereszt az élelmezés és a kenyér világnapja alkalmából. A kezdeményezéshez a város több pontján is csatlakozhatnak a segíteni szándékozók.
Alsó végtagjain sérült meg az a juhász, akire kedd délután támadt rá egy medve a Felsőboldogfalva községhez tartozó Telekfalva határában. A férfit a székelyudvarhelyi kórházba szállították a történteket követően.
Ünnepi megemlékezéssel, diákfellépésekkel, zenével és történelmi kvízműsorral idézik fel az 1848-as agyagfalvi székely nemzetgyűlés örökségét az Agyagfalvi Emlékházban, október 16-án, pénteken.
Elektronikai hulladékgyűjtés lesz szombaton Székelyudvarhelyen, a gyűjtés végén ez alkalommal is lesz tombolasorsolás, melyen értékes nyeremények várják a résztvevőket.
Felhívást intézett a kápolnásfalusi gazdákhoz Szentegyháza polgármesteri hivatala, miután az utóbbi időben több bejelentés is érkezett a község közigazgatási területén kóborló, kápolnásfalusi gazdák állatai miatt.
Javítási munkálatok miatt szünetel az áramszolgáltatás kedden, október 13-án 8 és 12 óra között Székelyudvarhely több utcájában.
szóljon hozzá!