
A parkolási övezetet jelző táblák. Egyik nyelven sem olvashatók a feliratok
Fotó: Gábos Albin
Hiába próbálta megbírságoltatni Csíkszereda polgármesterét a Dan Tanasă vezette egyesület amiatt, hogy szerinte nem hajtották végre a forgalmi táblák nyelvi sorrendjére vonatkozó bírósági ítéletet. Nem járt sikerrel, keresetét jogerősen elutasították.
2020. február 06., 12:072020. február 06., 12:07
Miután korábban egyszer már elérte, hogy jelentős összegre bírságolják, a Méltóságért Európában Polgári Egyesület (ADEC) hiába igyekezett, nem tudott ismét fogást találni Csíkszereda polgármesterén. A székely zászlók és Községháza feliratok elleni persorozatáról ismert blogger, Dan Tanasă vezette szervezet 2018 májusában kérte a Hargita Megyei Törvényszéktől, hogy kötelezze Ráduly Róbert Kálmánt az országos bruttó minimálbér 20 százalékának megfelelő összeg, illetve ennek késedelmi kamatai kifizetésére minden nap késlekedésért, mert szerinte a polgármester nem hajtott végre maradéktalanul egy 2017-ben született jogerős bírósági ítéletet.
Ezt az ítéletet végrehajtották, a kifogásolt táblákat újakra cserélték.
Az ADEC ezzel nem elégedett meg, úgy gondolták, hogy
Fotó: Gábos Albin
Azokon a táblákon ugyanis továbbra is a magyar felirat volt elöl. A per kezdetén a polgármesteri hivatal a kifogásolt feliratokat leragasztatta, ezek most sem láthatók. A Hargita Megyei Törvényszék a bírságolásra vonatkozó keresetet indokolatlannak minősítve elutasította, az egyesület fellebbezett, és részsikert érte el, mert az ítélőtábla újratárgyalásra visszaküldte az ügycsomót Csíkszeredába. Nem történt változás, tavaly a Hargita Megyei Törvényszék újabb, az előbbihez hasonló döntést hozott, elutasítva az ADEC keresetét.
Fotó: Gábos Albin
A bírósági ítéletek végrehajtása elmulasztásának indokával több pert is indított korábban az egyesület, amely nemcsak az államkincstár, hanem saját maga számára is igyekszik bevételeket biztosítani az esetleges nagy összegű bírságokkal – a kért késedelmi kamatok ugyanis az ADEC számláját gyarapítanák.
Az elöljáró ki is fizette az összeget. A korondi Községháza felirat ügyében, miután az ítélőtábla sajátosan értelmezte a Községháza felirat eltávolítására vonatkozó bírósági végzés végrehajtásának helyzetét, szintén bírságot helyeztek kilátásba, de az összeg meghatározása érdekében indított bírósági eljárás még nem zárult le. Ebben az esetben, ha bírságot kell fizetni, az ADEC is jelentős összeghez juthat.
Vastag kőfalak, lőrések és gyilokjáró veszik körül Csíkkarcfalva község templomát, amely nemcsak az imádságra, hanem a védekezésre is készült.
A híres francia színésznőt súlyos betegség után, vasárnap érte a halál. 91 éves volt.
A szélvihar miatt nem tudják elhagyni a térséget a Bilea-tó környéki menedékházakban elszállásolt turisták.
A karácsonyi ünnepkörhöz tartozik a Heródes által meggyilkoltatott fiúgyerekek, azaz „apró szentek” napja is, régen gazdag, mára kikopó szokásrenddel. Ilyenkor lehet büntetlenül megvesszőzni a lányokat, asszonyokat, de koránt sem nevelés céljával.
Az Apple TV-nél készült el, és futott be év végére 2025 egyik legjobb sorozata, a Pluribus. Vince Gilligan új folytatásos története egy meglehetősen egyedi apokalipszist tár a szemünk elé. Kritika.
Harmincnapos előzetes letartóztatásba helyezték szombaton a câmpinai Vasile Lascăr Rendőrképző Iskola egyik alkalmazottját, akit egy diák ellen elkövetett nemi erőszak kísérletével gyanúsítanak.
A szél élénkülésére figyelmeztető előrejelzést bocsátott ki szombaton az Országos Meteorológiai Szolgálat az ország nagyrészére, köztük a székelyföldi megyékre is.
Ugyan korlátozottak a lehetőségek azok számára, akik hétvégén már szeretnének sízni Székelyföldön, de érdemes figyelni a sípályák honlapjait, mert az éjszakák egyre hidegebbek és a hóágyúk éjjel-nappal dolgoznak.
Tizenegy autó ütközött össze péntek délután a Craiovát Pitești-tel összekötő, 12-es gyorsforgalmi úton, Olt megyében. A járművekben több mint harminc ember utazott, a hatóságok aktiválták a vörös beavatkozási tervet.
Oroszország a csütörtökről péntekre virradó éjszaka újabb dróntámadásokat intézett a román határ közelében lévő ukrán kikötői infrastruktúra ellen; a hatóságok RO-Alert üzenetben figyelmeztették az ukrán határral szomszédos Tulcea megye lakosságát.
3 hozzászólás