
Fotó: Kristo Robert
Immár harmadik alkalommal rendelt el halasztást a bíróság Csíkszereda rovásírásos helységnévtáblája ügyében. A per tárgya Csíkszereda tanácsának azon határozata, amelynek értelmében a város ki- és bejáratánál rovásírásos helységnévtáblákat helyeznének el.
2009. december 06., 16:272009. december 06., 16:27
Fotó: Kristo Robert
A legelső tárgyalást a bírósági sztrájk miatt halasztották el, másodszor azért rendelt el halasztást a bíróság, mert a Városháza által benyújtott óvást nem közölték ki a prefektúrának, illetve azért, mert Csibi Barnának a felszólalásra vonatkozó kérelme nem tartalmazott indoklást – tájékoztatott Szőcs Csongor, a rovásírásos helységnévtáblák elhelyezését kezdeményező Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom helyi vezetője. Csibi Barna, a mozgalom volt tagja, ugyanis magánszemélyként szeretne felszólalni a tanácsi határozat mellett, és erre vonatkozóan nyújtott be kérelmet. Harmadszorra Csibi Barna indoklása megfelelt, viszont azzal érvelt a bíróság, hogy a prefektúrának nincs kiközölve Csibi Barna hozzászólási kérelme.
A következő tárgyalásra január 23-án kerül sor. A prefektúra képviselői még egyetlen tárgyaláson sem jelentek meg. Hargita Megye Prefektusi Hivatala egyébként azzal az indoklással támadta meg a Közigazgatási Bíróságon a tanácsi határozatot, hogy a magukat székelynek valló polgárok száma Csíkszeredában nem éri el a húsz százalékot.
Tizedik alkalommal rendezik meg a Csíkszeredai Kórháznapokat július 2–5. között. A jubileumi rendezvényen hazai és magyarországi szakemberek osztják meg tapasztalataikat, és a nagyközönség számára is lesznek előadások.
Több mint egy hónapon át, június 11. és július 19. között közösségi meccsnézést szerveznek Csíkszereda központjában.
Korszerűbb körülmények között, a Poliklinika első emeletén működik tovább a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház orvosi laboratóriuma, ahol helyet kaptak a mikrobiológiai laboratórium európai uniós támogatásból, újonnan vásárolt műszerei is.
A következő évben kezdődhet el Csíkszereda városbejáratainál az új, a városlakók tetszését elnyerő arculati elemek építése. Az ötletpályázat nyomán legjobbnak ítélt elképzelés alapján idén a műszaki terveket szeretnék elkészíttetni.
Megérett a borzsovai fürdő a felújításra, ezért a Csík Metropoliszövezet Egyesület, a csíkborzsovai közbirtokosság és a szépvízi önkormányzat összefogásával kedden kalákában fogtak hozzá a részbeni rendbetételéhez.
Két, egymással teljesen ellentétes ítélet született a tusnádfürdői Csukás-tó területének kisajátítása ügyében, az egyik a volt tulajdonosnak, a másik az önkormányzatnak adott igazat. Ezért egyelőre a tó jogi helyzete nem változik.
Tönkrement, megrongált utcabútorzatok és gyalogos-útburkolatok rontják Csíkszereda központjának látványát. A városháza feladatai közé tartozik a köztéri elemek folyamatos karbantartása, helyenként azonban még a gyakori javítgatás sem segít.
Az erdő az élet egyik legfontosabb egyensúlyteremtő erejeként tisztítja a levegőt, otthont ad számtalan élőlénynek, védi a talajt, és csendben gondoskodik arról, hogy a természet körforgása fennmaradjon.
Csak az útburkolati jelzések festése maradt még hátra a csíkmadarasi elkerülőúton, amelyet rövidesen megnyitnak a forgalom előtt. A vasútvonal által kettészelt község lakói számára jelentős könnyítést jelent ez a közlekedésben.
Szerda délután riasztották a mentőket Kászonfeltízre, ahol egy kirándulócsoport 13-15 éves diákjai rosszul lettek egy helyi panzióban.