
Kevesen sétáltak a hétvégén a Maros megyei fürdővárosban
Fotó: Haáz Vince
Szovátát sem kerülte el a járvány, ami leginkább az idegenforgalomban érezteti a hatását. Több kisebb étterem is ideiglenesen bezárt, a szállodákban pedig csak covid-igazolvánnyal fogadják a vendégeket. Tusnádfürdőn a wellnessközpont ötvenszázalékos kapacitással napi 80–100 személyt fogadna, de ennél jóval kevesebben mennek fürdőzni.
2021. október 30., 16:082021. október 30., 16:08
Szovátán a legjelentősebb gazdasági ág a turizmus, egyben a legsérülékenyebb is, amely azonnal megérzi a változást; a járványügyi korlátozások következményei éreztetik hatásukat – mondta el lapunknak Fülöp László Zsolt polgármester, aki a Székelyhon érdeklődésére úgy fogalmazott, hogy
bár ez is fontos a feltöltődéshez, de ez most egy olyan periódus, amikor más szempontok fontosabbak” – mondta az elöljáró, hangsúlyozva, hogy remélhetőleg csökken a fertőzéses esetek száma és visszaáll a normalitás. Kérdésünkre, hogy milyen nyarat zártak, azt mondta, jó volt a szezon, a beruházásokkal is jól haladtak, a zajos munkákat is megengedték, hogy minél előbb visszaállhassanak a megszokott állapotokhoz.
Ideiglenesen bezártak a kisebb vendéglátóhelyek Szovátán
Fotó: Haáz Vince
A szép októberi délutánon kevés emberrel találkoztunk a fürdőtelepen, a kis éttermek közül többen is bezártak, még a nagy kedvenc, a Kicsi Gomba is. A Medve-tó mellett található étterem arra hivatkozva zárt be ideiglenesen, hogy nem szeretné megkülönböztetni a vendégeit, oltott és oltatlan egyformán fontos számára.
A tó partján egy kurtőskalácsost és egy teraszt találtunk nyitva, illetve a nyári, strandolási kellékeket árusító bódé is kipakolta az áruját, fürdőruhát, szalmakalapot, napszemüveget kínált eladásra.
Fotó: Haáz Vince
A polgármester elmondása szerint
hogy aztán feltöltődve, friss erőkkel készülhessenek a téli csúcsforgalomra.
Ami a szállodákat illeti, még nem tapasztalható visszaesés, hiszen ez a hét még vakációnak indult, sokan terveztek és foglaltak már korábban, hogy az őszi egyhetes vakációt Szovátán töltsék – magyarázta lapunknak Fülöp-Nagy Róbert, a szovátai fürdővállalat ügyvezető igazgatója, hozzátéve azt is, hogy
aminek részben az a magyarázata, hogy a vakáció meghosszabbításáról hirtelen döntöttek, az emberek nem készültek rá, illetve a számos járványügyi korlátozás.
Csak oltási igazolvánnyal lehet az éttermekbe bemenni
Fotó: Haáz Vince
Érdeklődésünkre, hogy a szállodákban alkalmazzák-e a zöldigazolvány ellenőrzését, Fülöp-Nagy Róbert elmondta, „az éttermeinket ötvenszázalékos kapacitással működtetjük. Külső vendégeket nem fogadunk, csak azokat, akik a szállodában szálltak meg. Mivel a vendéglőbe csak QR-kód felmutatásával lehet bemenni, valamennyi szállodai vendégünk be van oltva” – magyarázta az ügyvezető igazgató.
A tusnádfürdői idegenforgalom a nyáron sem volt kielégítő, rengeteg problémával kellett szembenézniük. Butyka Zsolt polgármester a Székelyhonnak elmondta, az elszaporodott medvék miatt is kevesen látogattak nyáron a fürdővárosba, aztán ott volt a vízprobléma, most meg a járványügyi intézkedések hátráltatják a turizmust.
– mondta az elöljáró.
Az önkormányzat által működtetett wellnessközpontba csak zöldigazolvánnyal lehet belépni, illetve ötvenszázalékos kapacitással működtetik, ami azt jelenti, hogy 80–100 személyt fogadhatnak egyszerre. Ám még ennyien sem tartózkodnak bent általában, ahogy a polgármester mondta,
„Általában eljönnek, de mikor megtudják, hogy szükség van a covid-igazolványra, a bejárattól fordulnak is vissza” – mondta Butyka Zsolt. Érdeklődésünkre, hogy az alkalmazottak beoltatták-e magukat, a polgármester elmondta, zömében rendelkeznek védettségi igazolvánnyal.
A Padina térségében talált több fémdarab feltehetően abból a drónból származik, amelyet pénteken a román légierő egyik F-16-os vadászgépe lőtt le – közölte Buzău megye prefektusa.
A textiliparban végzett fogyasztóvédelmi ellenőrzések szerint az elemzett minták 67 százaléka nem felelt meg az előírásoknak: a címkéken feltüntetett összetétel nem egyezett meg a felhasznált anyagokkal – derül ki a hatóság féléves összesítéséből.
Komoly digitális biztonsági kockázatokat rejthet a kávézókban, repülőtereken vagy szállodákban elérhető ingyenes wifi használata – figyelmeztetett pénteken az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC).
A védelmi minisztérium képviselői pénteken közölték, hogy mielőtt a román légierő F-16-os vadászgépe megsemmisítette a román légtérbe engedély nélkül behatolt drónt, az olasz légierő Eurofighter Typhoon gépe is rakétát indított rá, de nem találta el.
Négy férfi keveredett verekedésbe péntekre virradóra egy marosvásárhelyi vendéglátóegység teraszán, a konfliktus során egyikük fejsérülést szenvedett, ezért kórházba szállították.
Vesztegetés elfogadásának gyanúja miatt őrizetbe vette a DNA a bukaresti fegyvergyár vezérigazgatóját, Mihai Rafiut, valamint a plopeni-i fegyvergyár vezérigazgatóját és kereskedelmi igazgatóját, Alexandru Tiberiu Pîrvut és Liliana Sorescut.
A kiszámíthatóság, a megmaradás és a politikai érdekképviselet kérdései kerültek a középpontba a 35. Tusványos hagyományos nemzetpolitikai kerekasztalán, ahol magyar szervezetek vezetői értékelték közösségeik helyzetét és a jövő kihívásait.
Elfogadták a Barátok kertje és a Fűzhát övezeti rendezési terveit a csíkszeredai önkormányzati képviselők pénteki, rendkívüli ülésén. A városvezetés szerint ezzel hosszú távon új lakóövezetek kialakításának alapjait teremtették meg Csíksomlyón.
Román F–16-os vadászgép semmisített meg pénteken egy drónt, amely behatolt a román légtérbe – jelentette be Nicușor Dan államfő.
Felhőszakadásokra, viharos erejű szélre és jégesőre figyelmeztető sárga jelzésű riasztást adott ki pénteken az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) Erdély, Moldva és Munténia több térségére, valamint Bukarestre.
szóljon hozzá!